HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a nyárádremetei templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Nápolyban is megnyílt ,,Ferenc pápa mosodája”
Róma után Nápoly belvárosában, a Barátság házában is felavatták „Ferenc pápa mosodáját”. A szolgáltatás a legszegényebbek rendelkezésére áll, itt kimoshatják ruháikat és lezuhanyozhatnak. A megnyitón jelen volt Konrad Krajewski bíboros, a pápa főalamizsnása, aki hangsúlyozta: „Ez egy újabb lehetőség, hogy a megsebzett emberiség mellé álljunk”.A méltóság azt is jelenti, hogy tiszta ruhát viselhetnek, lezuhanyozhatnak, másokhoz hasonlónak érezhetik magukat, elkerülhetik a rosszalló pillantásokat, amelyeket rájuk vetnek. Ezzel a lelkiséggel folytatja küldetését a Szeretetszolgálati Dikasztérium, és ennek a nézőpontnak a jegyében született meg a szolgáltatás új helyszíne, amelyet január 12-én avattak fel Nápolyban. Ebben az erős hidegben a Sant’Egidio Közösség esténként meleg ételt és takarókat szállít Nápoly legnépesebb negyedeibe a rászorulóknak.
Dokumentumfilm Biharról
Megtekinthető hétfőtől a YouTube videómegosztó csatornán az a dokumentumfilm, amelyet Charlie Ottley forgatott 2022 őszén Bihar megye tájain. A több mint egyórás dokumentumfilmben feltűnnek Nagyvárad ikonikus helyei, többek között a római-katolikus püspöki palota, a Fekete Sas-palota, a vár, a szabadkőműves múzeum is. A brit dokumentumfilm-rendező járt Gyantán, Félixürdőn és az ezerpincéjű Szalacsot is felkereste, valamint a szomszédos Szilágy megye egy részét is bejárta. A felvétel a Flavours of Romania – Crisana címen érhető el.
Az esperesek és főesperesek megbeszélése a püspöki palotában
Ma délelőtt tizenegy órakor a folyó év január 1-én kinevezett esperesekkel és főesperesekkel találkozik Böcskei László megyéspüspök. A püspöki palotában tartandó megbeszélésen az egyházmegye pasztorális tervéről és aktuális kérdéseiről tanácskoznak a résztvevők.
Ökumenikus imanyolcad a temesvári egyházmegyében
Január 18–25. között kerül sor a keresztények egységéért megtartandó ökumenikus imanyolcadra. A temesvári egyházmegyében a következő találkozókra kerül sor: ma a temesszlatinai római katolikus templomban tartanak ökumenikus imát, amelynek szónoka Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök. Holnap délután a mehádiai ortodox templomban ökumenikus imát tartanak, Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök vezetésével. Szombaton az oraviczabányai görögkatolikus templomban folyatódik az imanyolcad, amelynek szónoka Pál József Csaba római katolikus püspök lesz. Vasárnap ökumenikus imát a temesvári evangélikus-lutheránus templomban tartanak az egyházi elöljárók vezetésével. A találkozók minden nap délután öt órakor kezdődnek. Január 24-én, este hat órakor ifjúsági ökumenikus imát tartanak a temesvár-belvárosi református templomban. Igét hirdet Pál József Csaba megyés püspök.
A magyar kultúra estje a Partiumi Keresztény Egyetemen
Az Erdélyi Hagyományok Háza nagyváradi irodája a magyar kultúra napja alkalmából szervez programot a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében szombaton. Délután négy órától Ádám Gyula ArcPoétika című képkiállítását nyitják meg, öt órától Folk-aktív néven népművészeti kvízjátékra várják az érdeklődőket. Hat órától Popa Zsolt viseletkiállítását ismerhetik meg, hét órától pedig a Soroglya és a Járom zenekar közös koncertjére várják a népzene kedvelőit. Este nyolc órától élőzenés táncházzal zárják a napot. A viseletkiállítás a program teljes ideje alatt megtekinthető. A képkiállítás január 20. és február 10. között látható a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme előtti aulában.
Hálaadás a hargitafürdői letelepedés tizedik évfordulójáért
Vasárnap emlékeznek meg Boldog Özsébről Hargitafürdőn, a délután fél egykor kezdődő szentmise keretében, és hálát adnak a tíz éves hargitafürdői letelepedésért. A jubileumi ünnepséget rádiónk élőben közvetíti.
Lelki feltöltődés édesanyáknak
Január 22-én este hat órakor a Szent József-plébánián találkozik az édesanyákat támogató csoport. Meghívott: Pap Adolf és Balázs Réka családterapeuta házaspár és mentálhigiénes szakember. Az előadásuk címe: konfliktuskezelés a családban.
Lelkigyakorlat világi krisztushívők részére
A Kisebb Testvérek Rendje 2023-2026 között centenáriumot ünnepel, amely több centenárium megünneplésében valósul meg. Az idei évet Assisi Szent Ferenc stigmatizációjának szentelik a ferencesek, vagyis arra az eseményre emlékeznek, amely 1224. szeptember 17-én történt Alverna hegyén, ahol Ferenc megkapta az öt szent sebet. A lelkigyakorlat ezen centenárium elmélyítésében kíván segíteni egyéni és a közösségi szinten, melyet április 12-14. között szerveznek a csíksomlyói Szent Klára Házban. Moderátora Urbán Erik tartományfőnök, érseki helynök lesz. Jelentkezni március 20-ig lehet a romkat.ro oldalon megadott linken keresztül. Részvételi díj: 90 lej (RON)/éjszaka + az étkezés (100 lej/nap).
Időjárás
A fölénk érkezett melegfront tavaszias időt hozott. Hajnalban alig néhány helyen volt fagy Délután az ország északkeleti felén és a középső tájakon 5 és 12, déli-délnyugati felén 9 és 15 fok közötti maximumokra készülhetünk. Többfelé várható eső, zápor, hosszabb időszakokra délután délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte még sokfelé lesz élénk és erős a délnyugati szél.
HÍREK DÉLBEN
A Szentírás vasárnapja
Ferenc pápa az Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű, motu proprio formájában írt apostoli levelével elrendelte az Isten Igéje vasárnapját, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyezett. Mint azt a Szentatya megfogalmazta, az új ünnep szándékosan került erre a vasárnapra, mivel a január második felében megtartott ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor a többi keresztény felekezet tagjaival együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért. A Szentírás vasárnapján, január 21-én egyházmegyéink több templomában tartanak elmélkedést Isten Igéjéről.
Megnyitották a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeumot
Újranyitották hétfőn a több mint öt éve bezárt gyógyszerészeti múzeumot a kolozsvári Hintz-házban, amely a szakszerűen elvégzett felújítások következtében ismét régi pompájában tündököl. Georg Hintz, az ingatlan tulajdonosa az ünnepélyes megnyitón elmondta: visszaadják Kolozsvárnak ezt a kulturális és turisztikai látványosságát. Hozzátette: amikor visszaszolgáltatták a Hintz-családnak a múzeumot, a bírósági végzés arról is szólt, hogy a múzeumnak ki kell ürítenie az épületben található gyógyszerészeti múzeumot, hogy a teljes ingatlan visszakerülhessen a tulajdonoshoz, de ő ezt az ötletet kezdettől fogva elutasította. Felix Marcu, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója örömét fejezte ki, hogy a munkálatok jól sikerültek. Anamaria Gruia muzeológus elmondta: mivel az épület alagsorában néhány 19. századi krajcárra bukkantak, ezért a legkisebbeket kincsvadászatra is várják.
Emlékkiállítás Székelyudvarhelyen
Spanyár Pál képeiből nyílik kiállítás ma délután öt órakor a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Kossuth Lajos utcai Képtárában. A főként a múzeumban őrzött alkotásokból összeálló életmű-kiállítást Lőrincz Ildikó művészettörténész nyitja meg, köszöntőbeszédet mond Ölvedi Zsolt alpolgármester, házigazda Miklós Zoltán múzeumigazgató. Közreműködik a Vox Gimiensis diákkórus.
A nevelés az élet szolgálata – továbbképző pedagógusok számára
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja január 19-20. között továbbképzőt szervez pedagógusoknak a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában. A megrendezésre kerülő program keretében Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató abban segíti a résztvevőket, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjanak át a rájuk bízottaknak.
Jubileumi ünnepség Hargitafürdőn
Vasárnap, a délben fél egykor kezdődő szentmisét Hargitafürdőn, Boldog Özséb, a pálos rend alapítájónak tiszteletére és annak emlékére, hogy Hargitafürdőn a pálos kolostor 10 évvel ezelőtt lett hivatalosan megalapítva, Tamás József nyugalmazott püspök atya mutatja be. A szentbeszédet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes plébános tartja. Az ünnepi szentmisét rádiónk élőben közvetíti.
Emlékest és teremavató Csíkszeredában
Cseke Gábor (1941–2023) író, szerkesztő, költő, műfordító tiszteletére szerveznek emlékestet január 22-én délután öt órától Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Az intézmény előadóterme a tavaly márciusban, 82 éves korában elhunyt Cseke Gábor nevét veszi fel, ebből az alkalomból leleplezik az előadóterem falán elhelyezett Cseke Gábor-portrét, Siklódy Ferenc grafikusművész alkotását.
Gálaműsor Gyergyóalfaluban
Január 22-én, este hét órától, a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében gálaműsort tartanak, a Magyar Kultúra napjának ünnepi mozzanataként. Az eseményen közreműködik az Amabile Duó, valamint átadásra kerül a Reménység díj is. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.
Könyvbemutató Csíkszentdomokoson
Január 27-én, délután öt órától, egy könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésre hívnak minden kedves érdeklődőt a Márton Áron Zarándokközpontba. Meghívott: Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus, aki bemutatja a nagy sikerű Örökké nő című könyvét is, amely egyben egy 28 napos edzésterv a női lélek megújulásához.
Közös ima és megemlékezés az 1945-ös oroszországi deportálás német áldozataiért
A resicabányai Havas Boldogasszony római katolikus templomban január 28-án közös imát és szentmisét, továbbá koszorúzást tartanak az 1945-ben erről a vidékről a Szovjetunióba kényszermunkára deportált katolikus német hívek és áldozatok emlékére. A Havas Boldogasszony templomban a délelőtt fél tizenegykor celebrált szentmise keretében a jelenlévők a deportálás áldozatainak lelki üdvéért imádkoznak. A szentmisét követően, imára és koszorúzásra kerül sor Veniamin Pălie plébános részvételével az áldozatok emlékművénél a resicabányai Episcop Martir Traian Valeriu Frențiu parkban. Énekel a Franz Stürmer kórus Elena Cozâltea vezetésével.
Időjárás
A fölénk érkezett melegfront tavaszias időt hozott. Délután az ország északkeleti felén és a középső tájakon 5 és 12, déli-délnyugati felén 9 és 15 fok közötti maximumokra készülhetünk. Többfelé várható eső, zápor, hosszabb időszakokra délután délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte még sokfelé lesz élénk és erős a délnyugati szél.
