2024. január 22. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a székelyhodosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát, egy nagyobb kéziratcsomag részeként, amelybe a költő folyamatosan másolta be verseit, nem végleges változatokat, hanem tisztázatokat, amelyekben néhol javítások is vannak. A csomag valamikor az 1830-as évek végén eltűnt, és megkezdte több mint száz évig tartó lappangó útját. Kölcsey két lapra írta a Himnuszt. A sérülés, amely mindkét fólión látszik, nem lángégés, hanem úgynevezett tintamarás. Nem Kölcsey tintája okozhatta, az Országos Széchényi Könyvtár restaurátor szakembereinek véleménye szerint savas tinta ömlött a papír szélére.

Örömünnep Székelyföld peremén

Örömünnepre hívták híveit az ojtozi Szent Fábián és Sebestyén tiszteletére szentelt templom harangjai január 20-án, mivel ekkor ünnepelte az egyházközség a búcsúját. A gyönyörűen feldíszített templom a hívek szeretetét és törődését éreztette meg a búcsújárókkal, rámutatva, hogy Istennek mindig a legszebbet és a legjobbat kell adni. A szentmisét Varga Rezső kézdikővári plébános mutatta be, aki igehirdetésében rámutatott az ünnepelt védőszentek életpéldájára, valamint arra, hogy a 21. század embere is el kell, hogy sajátítsa Isten szavának meghallását. A szentmise végén Csomós László plébániai kormányzó Isten iránti hálaadás után megköszönte a szónok igehirdetést, a névtelen támogatók segítségét, a munkatársaknak mindenkori helytállását, a hívek szeretetét és figyelmességét.

A kultúra és a hagyományok éltetői

A magyar kultúra napja alkalmából, tegnap átadták a Németh Géza-emlékdíjakat Csíkszeredában. A Németh Géza Egyesület 2000-ben alapított díjával évente olyan keresztény pedagógust és tanítványát tüntetik ki, aki tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához. Idén Károly Veronika csíkmenasági pedagógus és tanítványa, Karácsony László munkásságát ismerték el. A pedagógust Fischer Adorján Erzsébet, a Repülj Madár Egyesület alelnöke laudálta. A méltatásban elhangzott, Károly Veronika a rendszerváltás után Csíkkozmáson helyettesítő pedagógusként kezdett tanítani, majd szülőfalujában lett tanítónő. A békéscsabai Tessedik Sámuel Főiskolán szerzett tanítói diplomát. A tanítás mellett nagy gondot fordít a helyi hagyományok felkutatására, megélésére és továbbadására. Karácsony László tevékenységét egykori tanítója, Károly Veronika méltatta. Mint mondta: Karácsony Lászlót 1997-ben kezdte tanítani, mivel szomszédok, mindennap együtt mentek iskolába. Később is megmaradt a jó kapcsolat. László immár a község anyakönyvvezetőjeként lelkes segítője egykori pedagógusának, és aktívan szerepet vállal a kulturális rendezvények szervezésében, a hagyományok éltetésében. Az ünnepséget szavalatok és a Repülj Madár Egyesület tagjai előadásukkal tették meghittebbé. Solymosi Alpár unitárius lelkész áldása után a Himnusz eléneklésével zárult a Németh Géza-díj-átadó.

Sürgős segítségre van szüksége egy székelyudvarhelyi kisfiúnak

A hat éves Sándor Istvánt december 22-én leukémiával diagnosztizálták, melyet követően azonnal beutalták a marosvásárhelyi kórház onkológiai részlegére, mivel azonnali kezelésre szorul. Trombocitát kizárólag Maros megyei lakcímmel rendelkezők tudnak adni, ugyanis a kórház csak azokat fogadja el és csak B III-as, RH pozitív férfi véradó trombocitájára van szükség. Akinek lehetősége van támogatni a kisfiú felépülését a marosvásárhelyi vérközpontban kell mondania, hogy Sándor István, hat éves részére szeretne trombocitát felajánlani, hozzátéve, hogy Pediatrie II. Bővebb információt a kisfiú édesapjától, Sándor Zoltántól lehet kérni a 0740-039 161-es telefonszámon.

Emlékest és teremavató Csíkszeredában

Cseke Gábor író, szerkesztő, költő, műfordító tiszteletére szerveznek emlékestet ma délután öt órától Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Az intézmény előadóterme a tavaly márciusban, 82 éves korában elhunyt Cseke Gábor nevét veszi fel, ebből az alkalomból leleplezik az előadóterem falán elhelyezett Cseke Gábor-portrét, Siklódy Ferenc grafikusművész alkotását.

Élet a Lélekben szeminárium Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben

Ma este hét órakor a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánián és Szatmárnémetiben a Keresztelő Szent János görög katolikus parókián, a Closca utca 1-3 szám alatt kezdődik a kilenc hetes „Élet a Lélekben” Szentlélek szeminárium. Ez a lelkigyakorlat azok számára ajánlott, akik meg szeretnének újulni vagy erősödni hitükben, s vágynak a Szentlélek teljesebb működésére életükben. A szemináriumon a fő munkát Isten Lelke végzi, de elvégzéséhez szükséges a kitartás, az őszinteség, a bátorság, és a hajlandóság a közösségi életre. Mindenkit várnak, aki meg akarja tapasztalni a hit elevenségét, a Jézussal való élet örömét és Isten közelségét, irgalmát és szeretetét. Jelentkezni a helyszínen lehet a kezdés időpontján.

Gálaműsor Gyergyóalfaluban

Ma este hét órától, a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében gálaműsort tartanak, a Magyar Kultúra napjának ünnepi mozzanataként. Az eseményen közreműködik az Amabile Duó, valamint átadásra kerül a Reménység díj is. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

Időjárás

Ma folytatódik a napos idő. Az ország északi felén növekedhet meg a fátyolfelhőzet, de csapadék nem várható. A déli részen helyenként zúzmarák ködfoltok képződhetnek. Vegyes halmazállapotú csapadék csak késő estétől érkezhet északnyugatról. A délies szél többfelé megerősödik. A fagyos hajnalt követően, délután -1 és +7 fokra van kilátás. Öltözzünk melegen, téliesen nagy lesz a megfázás veszély!

HÍREK DÉLBEN

Díjátadó Székelyudvarhelyen

László János nyugdíjas vállalkozó, Bálint Irma nyugalmazott tanárnő, Hadnagy Jolán művelődésszervező és a Homoródmente Művészetéért Alapítvány részesült az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület Udvarhelyszék Kultúrájáért díjában vasárnap este a székelyudvarhelyi művelődési házban, a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat részeként. „Ma este azok részesülnek a díjban, akik érdemben tettek azért, hogy élő és megélhető legyen Udvarhelyszéken is a magyar kultúra” – jelentette ki az eseményen Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester. A díjazottak sorra mondtak köszönetet munkájuk elismeréséért, illetve az őket segítőknek. Ezt követően a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje emelte a gálaest színvonalát.

Koncertszínház Kézdivásárhelyen

Különleges produkcióval folytatódik a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban a magyar kultúra napját ünneplő rendezvénysorozat: ma este hét órától koncertszínházra hívják a közönséget. Demeter Eli és Ruszka Sándor Bűnös lelkek című koncertszínházi előadása igazi csemegének ígérkezik. Közreműködik: Könczei Olivér. Jegyár: 20 lej.

Európa-szerte elismert művészek a Filharmóniában

Több neves, Európa-szerte elismert művész lép színpadra Udvarhelyen a következő két hónapban, tájékoztat januári-februári programjáról a Székelyföldi Filharmónia. A januári első koncertjük a Cimbalom a komolyzenében lesz holnap este hat órától a városháza Szent István termében. A meghívott Réman Gergely cimbalomművész. Vasárnap Luiza Zan, Mariano Castro, a Székelyföldi Filharmónia szimfonikus zenekara és Werner Gábor lépnek színpadra. Ez szintén hat órától lesz a Művelődési Házban. A február operaesttel kezdik, 2-án, este hat órától a városháza Szent István termében. Február 13-án áriaest lesz. A meghívott Gheorghița Orsolya szoprán, a bécsi Állami Operaház énekművésze, zongorán közreműködik: Filtner Tünde. Február 18-án szimfonikus hangverseny lesz este hat órától a Művelődési Házban. Szólista: Răzvan Stoica hegedűművész, vezényel: Anton Shaburov. Helyfoglalásra a 0741070604 telefonszámon van lehetőség.

Ügyes kezű nők tevékenysége Marosvásárhelyen

Holnap délután öt és este hét óra között a Női Akadémia szeretettel várja heti rendszerességgel megszervezett tevékenységére az ügyes kezű hölgyeket, akik különböző kézműves-tevékenységek fortélyait szeretnék elsajátítani a Divers Egyesület Marosvásárhely, Avram Iancu utca 29. szám alatti székházában. A 16 éven felüli lányokat, asszonyokat várják, akiket érdekel az újrahasznosítás és a dísztárgyak készítése. Ezúttal a horgolás alapjait sajátíthatják el Szakács Ilonka vezetésével. Az anyagot a szervezők biztosítják. További információk a 0265-311-727-es telefonszámon kaphatóak.

Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön

A magyar kultúra napja alkalmából Simó Márton A boldogabb ember című regényének bemutatójára kerül sor csütörtökön este hat órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A szerző beszélgetőtársa Lövétei Lázár László költő és műfordító. Az esemény házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen közreműködik a Plugor Sándor Művészeti Líceum Time for Flute fuvolatriója.

Könyvbemutató Csíkszentdomokoson

Szombaton délután öt órától, egy könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésre hívnak minden kedves érdeklődőt a Márton Áron Zarándokközpontba. Meghívott: Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus, aki bemutatja a nagy sikerű Örökké nő című könyvét is, amely egyben egy 28 napos edzésterv a női lélek megújulásához.

Farsangi nóta-kaláka Parajdon

Vasárnap este hat órától a Gyergyómedencei Magyarnóta Társulat énekeseivel és zenekarával nótaestet tartanak a parajdi kultúrotthonban, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak. Belépő nincs, kilépő tetszés szerint.

Házasság hetére hangoló lelkinap házaspároknak

A Házasság hetét előkészítő lelkinapot második alkalommal szervezi meg a Családpásztor Evangelizációs Szolgálat, mely február 3-án lesz, a csíksomlyói Jakab Antal Házba. Célja, hogy a résztvevő házaspároknak legyen lehetősége Isten jelenlétében megállni és ránézni a házasságukra, ezáltal lehetőséget adva Istennek arra, hogy mint jó agyagosmester kézbe vegye és formálja az életüket. Jó alkalom ez arra is, hogy maguk mögött hagyva a hétköznapok kihívásait csak Istenre és egymásra figyeljenek, megünnepelve a házasságukat. A meghívott előadó Ilyés Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia plébánosa lesz. A tanúságtevők Balázs Róbert és Hajnal, Sepsiszéki Nagy Balázs és Erika lesz. Regisztrálni a csaladpasztor.ro oldalon lehet.

Időjárás

Ma folytatódik a napos idő. Az ország északi felén növekedhet meg a fátyolfelhőzet, de csapadék nem várható. A déli részen helyenként zúzmarák ködfoltok képződhetnek. Vegyes halmazállapotú csapadék csak késő estétől érkezhet északnyugatról. A délies szél többfelé megerősödik. Délután -1 és +7 fokra van kilátás. Öltözzünk melegen, téliesen nagy lesz a megfázás veszély!

About the author

Emese