Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a székelykáli templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Elhunyt Egyed Gábor nyugalmazott plébános
Életének 77., papságának 44. évében visszaadta lelkét Teremtőjének Egyed Gábor nyugalmazott plébános, aki Lövétén született 1947. március 26-án. Teológiai tanulmányait a gyulafehérvári hittudományi főiskolán végezte. Pappá szentelése Gyulafehérváron volt 1980. november 1-jén. Papi jelmondata, ami egész életét jellemezte: „Igazságod útját választottam, útmutatásod után kívánkozom.” (Zsolt 119,30) Abban az évben Csíkszentdomokoson kezdte meg papi szolgálatát, ahonnan 1982-ben Illyefalvára került. 2004-ben püspöke Máréfalva lelkipásztorává nevezte ki, ahol 2018-as nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett. A székelyudvahelyi Jó Pásztor papi öregotthonban élt. Virrasztása ma délután öt órától lesz a lövétei templomban. Temetése a lelke üdvéért felajánlott szentmisével kezdődik holnap délelőtt tizenegy órától szülőfaluja templomában, ezt követően helyezik örök nyugalomra a helyi temetőben. A feltámadt Üdvözítő legyen örök jutalma!
Pécsi Rita neveléskutató tartott ismét előadásokat Váradon
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja január 19–20-án továbbképzőt szervezett pedagógusoknak a püspöki palotában. A program keretében az érdeklődők választ kaphattak arra, hogyan tanítsanak-neveljenek úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjanak át. A meghívott előadó – Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató – visszatérő vendégnek számít Váradon. Prezentációjában ezúttal többek között a hatékony nevelés és tanítás kulcsáról, az érzelmi intelligenciáról, a bizalom eszközeiről, bizalompedagógiáról beszélt, arra figyelmeztetve, hogy „érzelmeket előállítani akaratlagosan senki sem tud”, és a személyiségformáló érzelmeket nem lehet kihagyni a nevelésből, illetve enélkül az oktatás sem ér semmit.
Cimbalom a komolyzenében
Ma este hat órától, a székelyudvarhelyi Városháza Szent István termében, Réman Gergely cimbalomművész szólóestjére hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt. Műsoron: Johann Sebastian Bach, Vajda János, Domokos Előd és Allaga Géza művei.
Lelkigyakorlat Csíksomlyón
A bizonytalan időkben vegyes érzelmekkel tekintünk a rövid távú célokra is, nemhogy a hosszabb távúakra. Legtöbbeket az a gondolat erőtlenít el, hogy fennállhat a kudarc és az ezzel együtt járó csalódás érzése. Ficz Antal Életcélok összhangja című előadását hallhatják az érdeklődők holnap délután öt órától Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az esemény Facebook-oldalán lehet.
Egy csöppnyi Erdély
A Care2Travel Egyesület a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár közösen újabb Interkulturális Estre hívja az érdeklődőket csütörtökön délután öt órától, a könyvtár előadótermébe. Ezúttal egy Erdélyben élő magyar életébe nyerhetnek betekintést. A meghívott átfogó és részletes bemutatóval készül az eseményre, melyből a jelenlévők rengeteget tanulhatnak a helyi magyar kultúráról, a magyar történelemről és számos magyar érdekességről.
Kútjaink
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes csütörtökön este hét órától a csíkdánfalvi kultúrotthonban adja elő a kÚtjaink című új folklórműsorát. A műsor alkotói a koreográfiáik által táncaink világába hívja barangolásra a nézőket, megidézve a magyar néptánc sodró ritmikáját, eredetiségét, szabadságát, virtuóz és pörgő vagy éppen nyugodt és elegáns mozgásvilágát. Jegyek az előadás előtt a helyszínen válthatók.
Semmelweis – díszbemutató a Kultúrpalotában
Vasárnap délután kettő és este hat órakor a Kultúrpalotában kerül sor az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignác magyar orvosról készült életrajzi játékfilm marosvásárhelyi díszbemutatójára. A Koltai Lajos rendezte film hazai mozikban való vetítését megelőző eseményen közönségtalálkozó is lesz. A 40 lejes belépőket a Kultúrpalota jegypénztárában, valamint a szervező Vándormozi honlapján – avandormozi.ro – értékesítették. A moziban a tervek szerint február közepén lesz látható az alkotás.
Családos farsangi bál Nagyváradon
A Nagyváradi Egyházmegye Farsangi bálra hív minden érdeklődő családot február 3-án, este hat órai kezdettel, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermébe. Mivel a helyek száma korlátozott, a részvétel regisztrációhoz kötött. A részvételi díj családonként 100 ron. A program idejére igény szerint biztosított a gyermekfelügyelet is. Jelentkezni február 1-ig lehet, a Facebook eseménynél megadott űrlap kitöltésével.
Időjárás
Borongós időben lesz részünk. A déli országrész kivételével erősebben megnövekedhet a fátyolfelhőzet, helyenként tartós maradhat a köd, alacsonyszintű rétegfelhőzet. Eső, havas eső, ónos eső, északon havazás várható. Nyugatira, majd északnyugatira fordul a szél, amelyet többfelé élénk lökések kísérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet keleten, délkeleten 4 és 8, máshol 1 és 5 fok között alakul.
HÍREK DÉLBEN
Elhunyt Grétsy László nyelvész
Életének kilencvenkettedik évében elhunyt a magyar nyelvművelés meghatározó alakja Grétsy László, akinek nevéhez számos, a nyelvvel, illetve a nyelvhasználattal kapcsolatos televíziós műsor fűződött. Grétsy László 1932. február 13-án született Budapesten. 1950–54 között járt az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol Pais Dezső hatására fordult a nyelvészet felé. Miután diplomát szerzett, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézeténél helyezkedett el, előbb tudományos munkatársként, majd főmunkatársként. 1971-ben a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé nevezték ki, 1987-től pedig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelvi tanszékének tanszékvezető tanára lett. Az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, 1992-ben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották. 1998-ban vonult nyugdíjba. Számos nyelvészeti munkát alkotott, illetve nyelvészeti lapok tevékenységében működött közre.
Díjazták Jánó Mihály művészettörténészt
Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész kapta idén a Háromszék Kultúrájáért Díjat, melyet a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepség keretében adtak át hétfő este a Székely Nemzeti Múzeumban. A laudációban a díjazottat Weisz Attila kolozsvári művészettörténész méltatta, kiemelve, hogyha kultúrában járatos romániai magyar embernek feltennék a kérdést, hogy hirtelen mondjon egy ismert, ma is élő székelyföldi művészettörténészt, igen nagy valószínűséggel Jánó Mihály nevét válaszolná. A díjazott köszönőbeszédét humorosra fogta, s megemlített minden, a kultúráért cselekvő háromszéki művészt, tudóst, önkormányzati vezetőt, támogatót, intézményt. Végül a meghatódottságtól el-elcsukló hangon a családjára tért ki, hisz, mint mondta, „illik, hogy a díjazott a családjának is köszönetet mond”.
Fiatal tehetségére büszke Gyergyóalfalu
A magyar kultúra napján első alkalommal adták át a Reménység-díjat Gyergyóalfaluban: az önkormányzat által alapított díjat Gál Abigél, a Sövér Elek Szakközépiskola hatodik osztályos tanulója kapta. A diáklány számos népdalvetélkedő győzteseként, hagyományőrző munkájáért kapta meg szülőfaluja elismerését, ahol így emlegetik: ha Alszegben nekifog énekelni, azt még Felszegben is hallják. A Reménység-díjat Gáll Szabolcs polgármester és Jakab Bálint Márton iskolaigazgató adta át az ünnepeltnek. A magyar kultúra ünnepén szervezett esemény bevezetőjében Erdős Levente, Incze Levente és Kósza Róbert Gyergyóalfaluról szóló rövidfilmjét láthatták az érdeklődők, majd Baricz Hunor zenetanár zongorajátéka, a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület néptáncosainak műsora és Gál Abigél éneke következett. Az estet az Amabile Duó komolyzenei koncertje zárta.
Farsangi mulatság iskolásoknak
Február 3-án és 10-én az Olaszi Római Katolikus Plébánia Közösségi termébe farsangi mulatságot tartanak. Február 3-án a kicsiket - óvodás és kisiskoláskorú gyerekeket várják, míg február 10-én a nagyobbakat hívják farsangi mulatságra. A program, mindkét esetben, délután két órától öt óráig tart. A mulatság batyus jellegű lesz, aki tud vigyen magával sütit, üdítőt. A részvételi szándékot messengeren, vagy kommentben lehet jelezni a plébánia Facebook oldalán.
Férfinak és nőnek teremtette
Február 4-én este, a hat órai szentmise után, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban tart előadást Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, Férfinak és nőnek teremtett – különbözőségeink és hasonlóságaink címmel. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Operettelőadás Csíkszentdomokoson
Február 10-én este hat órától a csíkszentdomokosi kultúrotthonban Szabó Noémi és Kurkó József Kristóf operett duó előadására várnak minden kedves érdeklődőt. Jegyek elővételben a polgármesteri hivatalban kaphatók, 20 lej értékben.
Zarándoklat Medjugorjéba
Március 10-15. között medjugorjeai zarándoklatokat szervezünk, Karácson Tibor atya vezetésével. A zarándokok minden nap szentmisén, szentségimádáson és rózsafüzéren vehetnek részt. Ellátogatnak a Cenacolo közösséghez, végigjárják a Krizevac és a Podbrdo hegyeket is, valamint a Medjugorje közelében levő vízeséshez is elzarándokolnak. Részvételi díj 300 Euró. Jelentkezni és a részletekről érdeklődni Tibor atyánál a 0771-084735-ös vagy Mitra Liviánál a 0743-782461-es telefonszámon lehet.
Vetélkedő Alvincen
Idén május 10. és 12. között Alvincen megrendezésre kerül a Pongrácz Szent István jezsuita vértanú élete és lelkisége című vetélkedő, amelyre várják az érdeklődő diákokat és felkészítő tanáraikat. A szervezők célja, hogy interaktív, élményekben gazdag rendezvény által közösen megismerhessék Erdély egyetlen szentjét, az alvinci származású Pongrácz Szent Istvánt, a három kassai vértanú egyikét, illetve az őt meghatározó jezsuita lelkiséget. A versenyre háromfős csoportok jelentkezését várják, iskolájuk vagy plébániai közösségük képviseletében. Egy iskolából vagy egy plébániáról több csapat is jelentkezhet. A részvételi szándékot február 9-ig az Alvinci Római Katolikus Plébánia Facebook oldalán megadott űrlap kitöltésével jelezhetik a csapatok.
Időjárás
Borongós időben lesz részünk. A déli országrész kivételével erősebben megnövekedhet a fátyolfelhőzet, helyenként tartós maradhat a köd, alacsonyszintű rétegfelhőzet. Eső, havas eső, ónos eső, északon havazás várható. Nyugatira, majd északnyugatira fordul a szél, amelyet többfelé élénk lökések kísérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet keleten, délkeleten 4 és 8, máshol 1 és 5 fok között alakul.
