HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán az ákosfalvi, holnap a deményházi, míg vasárnap az ehedi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Nagyváradi Egyházmegyében vasárnap a Nagyvárad-Őssi, míg a Szatmári Egyházmegyében Szatmárnémetiben, a Szentlélek templomban lesz örökös szentségimádási nap. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Gyermekgondozó tanfolyamot szervez az Anyák Iskolája
Jövendőbeli anyukák és apukák számára szervez gyermekgondozó tanfolyamot a szatmárnémeti Anyák Iskolája, amelynek keretében elsajátíthatják a babák optimális gondozásához és fejlődéséhez szükséges ismereteket és készségeket. A tanfolyam után a résztvevők felkészültnek és magabiztosnak fogják érezni magukat a baba születésekor és gondozására; megfelelő információkat, tippeket és trükköket sajátíthatnak el a baba gondozási és fejlődési szakaszaihoz; az apák gyermekgondozási igazolást kapnak, amely alapján 15 fizetett szabadnapot vehetnek igénybe – áll a közleményben. A tanfolyamra január 29-én kerül sor a Transilvania sugárút 17. szám alatt, délután öt órától. A két órás felkészítő páronként 200 lejbe kerül. A helyek száma korlátozott, ezért érdemes jelentkezni a 0745.021.266-os telefonszámon.
Ökumenikus imahét Nagybányán
Ökumenikus imahetet tartanak Nagybányán a Krisztus-hívők egységéért január 21-28. között. Ma délután öt órától a Szentháromság római katolikus templomban igét hirdet: Tasnádi András Zsolt református lelkipásztor. Holnap, szintén öt órától a Nagybánya-Óvárosi református templomban Szmutku Róbert római katolikus esperes-plébános hirdet igét. Vasárnap, az imahét záró istentiszteleteit minden felekezet a saját templomában tartja.
Kézművesműhely és játéktár
Kerek élet fája, szép tizenkét ága címmel szervez játékos kézművesműhelyt kisiskolásoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. A foglalkozást ma délután öt órától tartják az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében. A foglalkozássorozat keretében körüljárják az évszakokhoz, a hónap jeles napjaihoz, az ünnepekhez kapcsolódó szokásokat, hagyományokat. Jelentkezni a 0752–550370-es telefonszámon lehet.
Monodráma a szatmárnémeti Iparosotthonban
A Víziboszorkány című monodráma különleges, történelmi hangulata és a főhősnő, Jolka megpróbáltatásai fiatal lány korától öregségéig, haláláig, de humorral is megspékelve, katartikus élményekben részesíti a nézőket — a monodrámát Medgyessy Éva dramaturg írta, a 120 éves Kemény János író, színházmentő- és alapító azonos című regényéből, és Meister Éva EMKE-Életműdíjas színművésznő adja elő. Az előadást az Egycsillagú égbolt — XVII. Magyar Kultúra Hete rendezvénysor keretében, ma este hét órától az Iparosotthonban láthatják az érdeklődők. Jegyeket az Északi Színház jegypénztárában lehet vásárolni.
Farsangi táncház Nagykárolyban
Holnap, a nagykárolyi Művelődési Házba, farsangi táncházba várják a kicsiket, nagyokat egyaránt a Rekettye Kulturális Egyesület tagjai. A talpalávalót több zenekar biztosítja majd. A kezdő táncosok számára Maier Reimond és Katalin vezetésével táncoktatást is szerveznek, így mindenki be tud kapcsolódni a táncházba. Az egész estét betöltő programon „Konc király és Cibere vajda viaskodását” is bemutatják a szervezők. A belépődíj 5 lejbe kerül.
Jótékonysági est a zsoboki Bethesda Gyermekotthonért
Vasárnap délután öt órától, a zilahi vigadóban, jótékonysági estet szerveznek a zsoboki Bethesda Gyermekotthon megsegítéséért. Meghívottak: Marosán Csaba színművész, a zsoboki iskola néptánccsoportja, a zilahi Tebete Néptáncegyüttes, valamint a zilahi citerások. Pénzbeli adománnyal, illetve tombolavásárlással lehet támogatni az otthon épülését.
Ünnepi gálaműsor Gyergyóújfaluban
Hon a házban címmel ünnepi gálaműsort szerveznek a magyar kultúra napja alkalmából vasárnap este hat órakor Gyergyóújfaluban, a Lázár István Művelődési Házban. Az eseményen közreműködik a gyergyóalfalvi Katorzsa néptánccsoport, a gyergyócsomafalvi Mocorgók Néptáncegyüttes, a gyergyószentmiklósi Hóvirág néptáncegyüttes, a gyergyóremetei ifjú népzenésztanítványok, valamint Antal Csenge és a Tarló zenekar. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.
Kerekasztal beszélgetések testről-lélekről Nagybányán
Három felekezet szemszögéből közelítik meg a hit témáját a Szentháromság-plébánia által felnőttek számára szervezett katekézis-sorozat negyedik találkozóján január 30-án, este hét órakor, a Philia Oázis rendezvényteremben. Hogyan válhatunk kedvessé Isten előtt? kérdésre kívánnak választ nyújtani Varga Károly református, Horváth Csaba evangélikus, és Szmutku Róbert római katolikus lelkészek. A felnőtteknek szánt katekézist havi rendszerességgel szervezik meg, szakemberek bevonásával, akik hitbeli és lélektani tapasztalatukat nem előadás, hanem kerekasztal beszélgetés formájában osztják meg és vitatják meg az érdeklődőkkel. A részvétel ingyenes, adományokat elfogadnak.
Időjárás
Ma kezdetben sok lesz a napsütés. Keleten, délkeleten lehet több felhő az égen, itt gyenge eső, átmenetileg ónos eső is előfordulhat. Délután aztán északnyugat felől frontfelhőzet, estétől csapadék érkezik. Késő este és éjszaka nagyrészt esőre számíthatunk, de vegyes halmazállapotú csapadék is hullhat. A középső országrészben élénk lesz az északnyugati szél. Délután -2 és 7 fokot mérhetünk. A déli részen melegebb lesz, itt 5-10 fok várható. Holnap sok lesz a felhő felettünk, helyenként kisebb eső, zápor, néhol hózápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet erős, helyenként viharos széllökések kísérhetik. Napközben 3-11 fok közötti maximumokra kell számítani.
HÍREK DÉLBEN
Ökumenikus imahét Marosvásárhelyen
Ezen a héten ökumenikus imahetet tartanak Marosvásárhelyen. Ma a Szent Imre római katolikus templomban Les Zoltán református lelkész hirdeti az igét, szombaton a Kistemplomba várják a marosvásárhelyi híveket, igehirdető Hajlák Attila római katolikus plébános. Az ökumenikus imahét vasárnap ér véget, a Vártemplomban Bara Zoltán római katolikus plébános prédikál. Az istentiszteletek este hat órakor kezdődnek, a perselyben összegyűlt adományokkal az unitárius egyház bölcsődéjének megépítését támogatják.
Könyvbemutató Kolozsváron
Ma este hét órától, a Heltai FolkCenterben mutatják be Hideg Anna néni meserepertuárjának újabb kötetét. A mezőségi Ördöngösfüzesen élő, 1936-ban született asszony az utolsó olyan tradicionális mesemondó, aki rendkívül gazdag népköltészeti ismeretanyagát még egy hagyományos erdélyi faluközösségben élve, organikus módon szerezte. A kötet szöveganyaga közel két évtizedet felölelő folklórgyűjtés eredménye. Közreműködnek: Hideg Anna mesemondó, népdal énekes, Tekei Erika néprajzkutató, Magyar Zoltán, a Néprajztudományi Intézet főmunkatársa, valamint a Világszárnya Szövetség mesemondói.
Együtt az imában Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a Lélekben plébániai imacsoport megalakulásának 15. évfordulóján imanapot tartanak holnap, melynek mottója: „Én vagyok a világ világossága.” A program délelőtt tíz órakor a plébániatemplomban kezdődik, és délután négy órakor hálaadó szentmisével ér véget. Várnak mindenkit a közös ünneplésre.
Templombúcsú Csíkpálfalván
Vasárnap fél egykor tartják a csíkpálfalvi templom búcsús ünnepét, melynek kiemelt vendégei: Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, aki Csíkcsomortánban született és Csíkpálfalván végezte az általános iskolát, valamint Tamás József nyugalmazott segédpüspök. A búcsús szentmisét rádiónk élőben közvetíti.
Verses, zenés előadás Nagybányán
Vasárnap délután öt órától a Magyar Kultúra Hete jegyében a Szent József plébánia vendégei lesznek: László Zita színművésznő és Hencz József. Majtényi Erik írásaiból alkottak zenei sanzont Ilyen-olyan vallomások két hangra címmel. Az előadás a templom alagsorában lesz.
Előadás és iskolába hívogató
Gyermeknek lenni a digitális világban címmel tart a nagyközönség számára nyitott előadást Pintér Krisztina magyarországi Waldorf-pedagógus január 30-án, este hat órától Sepsiszentgyörgyön a Nicolae Colan Általános Iskolában. Az előadást megelőzően, öt órától Mikola Edit tanító várja kötetlen beszélgetésre azokat a szülőket, akik 2024 szeptemberétől Waldorf-osztályba kívánják íratni előkészítős korú gyermeküket. A beszélgetésre a IV. osztály termében kerül sor.
Az öregedés és a betegségek fő okai
Suba Réka január 30-án, kedden este hat órától Az öregedés és a betegségek fő okai címmel tart előadást a marosvásárhelyi Studium Hubban. Szó lesz a generációs betegségekről, a glutén- és laktóz- vagy egyéb ételintoleranciáról, a felborult hormonháztartással járó problémákról, a cukorbetegségről, a gyulladásokról, az étrendünkből hiányzó tápanyagokról. Mit kell tenni, hogy a problémák ne súlyosbodjanak, s az egyén jobban legyen? – az előadáson ezekre a kérdésekre kapható válasz.
Életünk éneke
Február 2-án, este hét órakor, az ozsdolai kultúrotthonban, a Perkő Néptáncegyüttes előadására hívnak minden kedves érdeklődőt, mely az Életünk éneke címet kapta. Rendezte: Tőkés Csaba Zsolt. A jegy 20 lejbe kerül, melyek elővételben kaphatóak a polgármesteri hivatalban.
Farsangi bál Gyimesközplokon és Csanáloson
Holnap este nyolc órától a gyimesközéploki központi kultúrházba farsangi bált szerveznek. Belépő: 15 lej. Február 10-én, a helyi kultúrotthonban szervezik meg a csanálosi farsangi bált. A rendezvény este nyolc órától kezdődik. Zenél a Color Band. A belépő egy fő részére 160 lejbe kerül, mely összeg egy tartalmas vacsorát is magába foglal. Jelentkezni Hamvas Csillánál lehet, a 0758729573-as telefonszámon.
Vetélkedő Alvincen
Idén május 10. és 12. között Alvincen megrendezésre kerül a Pongrácz Szent István jezsuita vértanú élete és lelkisége című vetélkedő, amelyre várják az érdeklődő diákokat és felkészítő tanáraikat. A szervezők célja, hogy interaktív, élményekben gazdag rendezvény által közösen megismerhessék Erdély egyetlen szentjét, az alvinci származású Pongrácz Szent Istvánt, a három kassai vértanú egyikét, illetve az őt meghatározó jezsuita lelkiséget. A versenyre háromfős csoportok jelentkezését várják, iskolájuk vagy plébániai közösségük képviseletében. Egy iskolából vagy egy plébániáról több csapat is jelentkezhet. A részvételi szándékot február 9-ig az Alvinci Római Katolikus Plébánia Facebook oldalán megadott űrlap kitöltésével jelezhetik a csapatok.
Időjárás
Ma kezdetben sok lesz a napsütés. Keleten, délkeleten lehet több felhő az égen, itt gyenge eső, átmenetileg ónos eső is előfordulhat. Délután aztán északnyugat felől frontfelhőzet, estétől csapadék érkezik. Késő este és éjszaka nagyrészt esőre számíthatunk, de vegyes halmazállapotú csapadék is hullhat. A középső országrészben élénk lesz az északnyugati szél. Délután -2 és 7 fokot mérhetünk. A déli részen melegebb lesz, itt 5-10 fok várható. Holnap sok lesz a felhő felettünk, helyenként kisebb eső, zápor, néhol hózápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet erős, helyenként viharos széllökések kísérhetik. Napközben 3-11 fok közötti maximumokra kell számítani.
