HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a dévai ferences templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Erdélybe érkezik a Ferences Család Királynőjének ikonja
A Ferences Világi Rend Országos Tanácsának szervezében kerül sor a Ferences Család Királynője ikon erdélyi zarándolatára. Júliusban a Csíksomlyói Szűz Mária Regió helyi közösségei körében zarándokol az ikon, az első állomás Kolozsvár, a Havas Boldogasszony ferences templom és kolostor, itt fogadja holnap a délután hat órás szentmise keretén belül a kolozsvári ferences világi rendi közösség. További állomásai Vajdahunyad, Dés, Marosvásárhely, Gyergyószárhegy, Székelyudvarhely, Csíksomlyó, Sepsiszentgyörgy, Brassó. Az augusztusi hónap folyamán a Páduai Szent Antal Régió közösségeiben folytatja zarándoklatát az ikon. Az ikon zarándokútjának küldetése, hogy eljusson az összes ferences világi rendi helyi közösséghez, ferences szerzetesközösségekhez, illetve ferences plébániákra.
Online rózsafüzér ima indul férfiaknak
Minden szerda este kilenc órától férfi szentolvasó ima indul a szívekben való békéért. A szervezők Mária Szeplőtelen Szívének Fiai, Apostolai, Harcosai és Lovagjai, Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban, akik minden első szombaton térdeplő férfi rózsafüzért tartanak Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren. Várják a rózsafüzért imádkozó férfiak, férfiközösségek, csoportok, valamint a rózsafüzér-társulatok férfi tagjainak csatlakozását, imavezetését Erdélyből is. Az online országos imádság szervezői egyaránt várnak egyedülálló, családos férfiakat és paptestvéreket. Az imádsághoz csatlakozni a Szeplőtelen Szív fiai – TÉRden álló férfiak rózsafüzér imaszövetség misszió Facebook-csoportban lehet.
Emlékséta Nagyváradon
Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök pappá szentelésének 90. évfordulója és Györgypál Albert vértanú pap születésének 110. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szeged-Csanádi Püspökség emléksétát szervez Nagyváradon pénteken. A séta az egykori Olaszi temetőtől indul délután három órakor, és hat órakor ér véget a Barátok templomában, ahol Böcskei László megyéspüspök szentmisét mutat be. A tervezett útvonal: Olaszi temető, székesegyház, püspöki palota, Szent József-kórház, Szent László-menedékház, premontrei főgimnázium, Orsolya-rendi zárda, Barátok temploma. A kb. 3 km hosszú sétát Serfőző Levente, a szeged-csanádi egyházmegye oktatásért felelős püspöki helynöke vezeti majd. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Bérmálás Újpalotán és Szalacson
Szombaton, délelőtt tizenegy órakor Böcskei László megyéspüspök 6 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét az újpalotai plébániatemplomban. A fiatalok felkészítését Láber Ferenc plébános végezte. Vasárnap a szalacsi plébániatemplomban bérmál a főpásztor. A délelőtt tíz órakor kezdődő szentmisén 16 helyi fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. Felkészítésüket Selymes József plébános végezte.
Ezer Székely Leány Napja
Szombaton tartják Székelyföld legnagyobb hagyományőrző ünnepét, az Ezer Székely Leány napját. Szombaton népviseletbe öltözött lányok és fiúk serege indul a csíksomlyói nyeregbe, ahol közösen táncolnak és imádkoznak majd. Az rendezvényre mindenkit várnak, és arra biztatják a székely közösség tagjait, hogy népviseletbe öltözve menjenek el a találkozóra, hisz a székelység fontos küldetése a kulturális örökség ápolása, a közösségi rendezvények megtartó ereje, a népviselet, a néptánc, a népzene és a magyar nyelven elmondott ima. A rendezvény a csíkszeredai Szabadság téren kezdődik délelőtt kilenc órától, majd következik a megnyitó és a köszöntők, ezt a résztvevők felvonulása követi a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol tizenegy órától ünnepi szentmisét tartanak. Délben a hagyományápoló közösség a Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyeregbe vonul fel, ahol a hagyományőrző csoportok előadásokat tartanak, de közös játék és tánc is lesz.
Személyesen kísért lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
Isten az életnek barátja" mottóval személyesen kísért, öt napos lelkigyakorlatot szerveznek július 9-14. között a csíkszentdomokosi Szent Margit Házban. A kísérők Jakabos Adél és Kerekes Izabella segítőnővérek lesznek. A lelkigyakorlat elemei: csend, elmélkedések, test és lélek imája, naponta személyes beszélgetés a kísérővel. Azoknak ajánlják, akik szeretnének néhány napot csendben Istennel tölteni, és az Ő jelenlétében önmagukkal találkozni. Jelentkezni csütörtökig lehet a kerekes.izabella@gmail.com címen, vagy a 0752422853 telefonszámon.
Időjárás
Egy hidegfront hatására a napos időszakok mellett többfelé erőteljesebben megnövekszik a felhőzet. Záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Néhol jégesővel, felhőszakadással és viharos széllökéssekkel kísért heves zivatar is előfordulhat. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul, nyugaton és északnyugaton mérséklődik a kánikula, de délen és a keleti tájakon 34-38 fok valószínű.
HÍREK DÉLBEN
Újmisés áldás a gyulafehérvári papi szemináriumban
Ünnep volt június 30-án, a gyulafehérvári papi szemináriumi közösségben: a június 29-én áldozópappá felszentelt Czirják Ottó, Ferencz Egon József, Hosszu Norbert Lajos, Kajtár Zsolt László és Nagy Ferenc újmisések első szentmiséjüket a szeminárium kápolnájában mutatták be Lukács Imre Róbert érseki általános helynökkel, teológiai tanárral, András István szemináriumi rektorral, Diósi Dávid dékán-vicerektorral, Hurgoi Sándor fegyelmi prefektussal és Kiss Endre spirituálissal együtt. A szentmise szónoka a szovátai születésű Kovács Alpár diakónus volt, aki azújmisés papok évfolyamtársa volt római tanulmányai megkezdése előtt, és akit július 20-án szentelnek pappá szülővárosában. A szentmise végén az újmisés papok újmisés áldásban részesítették a főegyházmegye általános helynökét és a szeminárium elöljáróit, valamint a kispapokat.
Új képzéssel bővül a kolozsvári Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának kínálata
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal stratégiai partnerségben népzenei tantárgycsomag bevezetésével bővíti az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatási palettát. A Zeneművészet szakirány alapképzésén ősztől választható, ingyenesen felvehető opcionális tantárgyak révén népi hangszerek és ének oktatása kezdődik el. A teljes tanulmányi időszak során elérhető, állandó népzenei diszciplínák egyéni és csoportos órái mellett repertoár- és hangszerismeret, népzenei lejegyzés, etnomuzikológia valamint népzenei előadások szerkesztése és stúdiómunkája is helyet kap. Az online iratkozás július 15. és 22 között zajlik, a készségpróba pedig július 23-án lesz. Bővebb információk a kar honlapján találhatók.
Nyolcadik csíkszeredai kórháznapok
Július 4–7. tartják a nyolcadik Csíkszeredai Kórháznapokat. Anyaországi, kárpátaljai, vajdasági és hazai egyetemi központok képviselői, előadói, a megyei kórház és Hargita megye orvosai és asszisztensei, közel ezer személy vesz részt a rendezvényen. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke szombaton délelőtt tizenegy órától szentmisét mutat be a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplomban, amelyre szeretettel várnak mindenkit. A szentmise után kötetlen beszélgetésre van lehetőség az érsek atyával, aki ezt követően ellátogat a Megyei Sürgősségi Kórházba.
Férfiak Térden Álló közös Rózsafüzér imája
Szombaton délelőtt tíz órakor ismét, Férfiak Térden Álló közös Rózsafüzér imája lesz a békéért, a csíksomlyói kegytemplom előtti téren. Hívnak és várnak minden férfit a közös imádságra.
Ministránsok a nagyváradi püspöki palotában
Szombaton, délután két órai kezdettel a püspöki palotában találkoznak az egyházmegye azon ministránsai, akik július 29 és augusztus 4. között részt vesznek a XIII. Nemzetközi Ministránszarándoklaton Rómában. Böcskei László megyéspüspök és Blaga Antoniu ministránslelkész vezetésével közel 50 fiatal képviseli majd a nagyváradi egyházmegyét a Nemzetközi Ministráns Szövetség által szervezett eseményen, amelynek mottója „Veled” (Iz 41,10). A Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Portugáliából, Horvátországból, Szerbiából, Szlovákiából, Kárpátaljáról, Luxemburgból és Romániából érkező ministránsoknak lehetőségük lesz megismerkedni egymással, felkeresni az örök város nevezetességeit, és az esemény csúcspontjaként még Ferenc pápával is találkozhatnak.
Erdélyi premier a Csíki Moziban
A Márton Áron, Erdély püspöke című játékfilmet mutatják be szombaton 19:30-kor a Cinema Csíki Moziban. A filmvetítés után közönségtalálkozót tartanak, a csíkszeredai születésű Pap Tibor színésszel. Jegyek vásárolhatók a bilete.ro weboldalon, valamint a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 és 18 óra között.
Lélekösvényen tárlatkaraván Sepsiszentgyörgyön
Vasárnap, déli tizenkét órakor a Krisztus Király plébániatemplomban negyedik és egyben utolsó stációjához érkezik a Lélekösvényen tárlatkaraván. A Steigerwald Tibor fotóiból és Kisgyörgy Benjámin elmélkedéseiből összeállított, a szemlélődést, imádságot, gondolkodást segítő kiállítás több héten át látogatható lesz, az irodaszolgálat ideje alatt.
Hegedüs Gergő Máltai Lovaggá avatása Szatmáron
Vasárnap délelőtt a székesegyházban ütik Máltai Lovaggá Hegedüs Gergőt, a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét – az avatási ceremónia egyedülálló és történelmi jelentőségű esemény a város életében, amelyre szeretettel hívnak és várnak mindenkit. Az ilyen pillanatok megerősítik a közösségi kötelékeket és a közös értékek iránti elkötelezettséget. Az esemény révén ismételten kifejezheti Szatmárnémeti közössége, hogy mindig készen áll segíteni és támogatni a rászorulókat. Hegedüs Gergő lovaggá ütése jelképezi a közösség erejét és elhivatottságát a jótékonyság és a szolgálat iránt.
Időjárás
Egy hidegfront hatására a napos időszakok mellett többfelé erőteljesebben megnövekszik a felhőzet. Záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Néhol jégesővel, felhőszakadással és viharos széllökéssekkel kísért heves zivatar is előfordulhat. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul, nyugaton és északnyugaton mérséklődik a kánikula, de délen és a keleti tájakon 34-38 fok valószínű. Holnap záporok, zivatarok országszerte kialakulhatnak. Többfelé élénk, erős marad az északi-északnyugati szél. Az élénk, erős északias szélben 22-29 fokot mutathatnak a hőmérők.
