HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a málnásfürdői templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Elkezdődött a 32. Bolyai Nyári Akadémia
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templomban tartott szentmisével indult a Megújuló hitoktató – megújuló hitoktatás mottóval zajló egyhetes képzés, amelynek a Salamon Ernő Gimnázium a házigazdája. Az erdélyi magyar pedagógusok társadalmából itt a római katolikus vallástanárok találkoznak, és új ismereteket szerezve készülnek a következő tanévre – mondta Ferenczi Attila, a gimnázium igazgatója, aki arra is rámutatott, hogy miután egy éve Temesváron átvették a stafétát a korábbi házigazdától, hónapokig dolgoztak az előkészületeken, hogy egy valóban sikeres eseménynek legyenek a házigazdái. A lelki dolgokat, a szeretetet lehet-e mérni, és ha mégis kell, akkor milyen formában történhet? Hogyan lehet a lelki dolgokat egyáltalán jegyre konvertálni? – ilyen kérdésekről is szó lesz az egyhetes képzéssorozat alatt.
Nyári hangversenysorozat Kolozsváron
Szeretettel várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra! A koncertekre szerda esténként hét órától kerül sor a Farkas utcai református templomban. Holnap Barna Cosmina Orgonahanversenye lesz hallható. A belépés ingyenes.
Ünnepi szentmise Csinódon
Pénteken, Szent Anna napján, délután három órától Kutas Attila bólyi (Baranya megye) plébános celebrál szentmisét a csinódi ökumenikus kápolnában, amelyre szeretettel várják a zarándokokat. A kápolnában január óta minden vasárnap délután három órától egyórás imaszolgálatot tart Sepsiszéki Nagy Balázs és családja.
Idősek és nagyszülők világnapja
Vasárnap ünnepeljük a Nagyszülők és Idősek IV. Világnapját. A nagyváradi székesegyházban minden szentmise után köszöntik az időseket, a fél tizenkettes szentmisét követően pedig a zenetáborban résztvevő gyermekek zenés programmal ajándékozzák meg őket.
A Ferences Biciklitúra záró szentmiséje
Vasárnap fél tizenkettőkor, a csíksomlyói Mária-Kertben, a Szent István Ház udvarán lesz a 17. Ferences Biciklitúra - FerBiT záró szentmiséje, amelyen a Kájoni János ferences szerzetes mise énekei, az ún. Kájoni mise lesz zenei kísérettel énekelve a csíkszeredai Role együttes előadásában. Szeretettel várják a kedves testvéreket!
Járművek megáldása a Kanonok-soron
Szent Kristóf ünnepét követő vasárnapon, július 28-án, a délután hat órakor kezdődő szentmisét követően Pék Sándor esperes-plébános az utazók védőszentjének közbenjárását kérve megáldja a Kanonok-soron parkoló járműveket.
Szemlélődő lelkigyakorlat a Szent Klára Házban
Csíksomlyón, a volt klarissza monostorban augusztus 5 és 9. között Bevezetés a Jézus-imába témában lelkigyakorlatot tart Solomayer Sándor atya. A lelkigyakorlat részleteiről a Szent Klára Ház facebook oldalán olvashatnak az érdeklődők. Részvételi díj: 500 lej, mely tartalmazza a szállást és a napi háromszori étkezést. Jelentkezni és érdeklődni a 0791 698 320-as telefonszámon vagy a szentkalra@csiksomlyo.ro e-mail címen lehet.
Nyári koncertek Nagyváradon
Hamarosan elkezdődik a Nagyváradi Állami Filharmónia Initio elnevezésű koncertsorozata, melynek keretében több különböző helyszínen adnak hangversenyt az intézmény muzsikusai. A program a zenei stílusok tekintetében is igen változatosnak ígérkezik, ugyanis felcsendülnek majd filmzenék, jazz, klasszikus zene stb. A koncertsorozat augusztus 16-án kezdődik a váradi vár fejedelmi udvarán. Azon az estén filmzenéket szólaltatnak meg a filharmónia zenészei. A tervek szerint kilenc pop-up koncertet adnak majd a váradi filharmonikusok. Az augusztus 16. és szeptember 12. között zajló koncertsorozat részletes programja megtekinthető a filharmónia honlapján.
Zarándoklat Lourdesba
Október 3-10 között a nagyváradi Katalin-telepi Plébánia buszos zarándoklatot szervez Lourdes-ba. A zarándoklat költsége 825,- euro, amely az utazást, idegenvezetést, szállást (2 ágyas szállodai szoba), félpanziót (reggeli, vacsora), és a belépőket foglalja magába. A 7 éjszakából 3 éjszaka Lourdes-ban lesz, egészen közel a kegyhelyhez. A zarándoklat során, útközben több helyszínt is meglátogatnak. Érdeklődni és jelentkezni a Katalin-telepen, vagy a 0770 755405-ös telefonszámon lehet.
Időjárás
A következő két hétben – július 23. és augusztus 4. között – a legtöbb régióban változékony időjárás várható. Lesznek időszakok, amikor továbbra is perzselő hőség lesz, de olyan napok is, amikor lehűlésre és esőkre lehet számítani. Erdélyben és Máramarosban az előrejelzés szerint ma a legmagasabb hőmérséklet átlagosan 30 Celsius-fok körül alakul. Ezt követően jelentős lehűlés lesz: július 25-én és 26-án 24 Celsius-fokra kell számítani. Ezek után fokozatos felmelegedés következik. A legalacsonyabb hőmérséklet az időszak első napjaiban átlagosan 16 fok lesz, a további részében pedig 14 fok körül alakul.
HÍREK DÉLBEN
Mindenkit szavazásra hívnak, hogy megkapja az Europa Nostra közönségdíjat is a kolozsvári Szent Mihály-templom
Megóvás és adaptív újrafelhasználás kategóriában került be az Europa Nostra-díjat már elnyerő kolozsvári Szent Mihály-templom a díj közönségszavazásának jelöltjei közé. Az Európai Örökség Díj átadóünnepségére az Európai Kulturális Örökség 2024 elnevezésű csúcstalálkozó egyik kiemelt programjaként kerül sor idén október 7-én Bukarest legrangosabb koncerttermében, a szintén Európai Örökség Díjjal elismert Román Athenæumban – írta a romkat.ro. A nagyszabású esemény házigazdája Iliana Ivanova európai biztos és Hermann Parzinger, az Europa Nostra ügyvezető elnöke lesz. Minden érdeklődőt arra ösztönöznek, hogy fedezzék fel a nyerteseket, és szavazzanak online, így eldöntve, ki nyeri el a 2024-es közönségdíjat. Szavazni szeptember 22-ig lehet.
Egyre sikeresebb a magyar oktatás a Csángóföldön
Magyar óvónőket és tanítónőket toboroz a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége: a vállalkozó szellemű pedagógusoknak a román tannyelvű iskolákba, óvodákba járó gyerekeket kellene oktatniuk a szövetség által működtetett, az iskolai tanórák után szervezett magyar oktatási program keretében. Amint Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának koordinátora a Krónika megkeresésére kifejtette, jelenleg összesen 6 településre keresnek 10 pedagógust: Lészpedre, Diószénre, Csíkfaluba, Gorzafalvára, Klézsére és Somoskára. Bővebb információt kapni a csango.eu oldalon lehet. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 1990 októberében alakult Sepsiszentgyörgyön. Alapszabályzata szerint a szervezet célja a közösség képviselete és érdekeinek védelme. Tevékenysége ezért az identitástudat és az összetartozás erősítése, az örökölt nyelvi, kulturális, művészeti és tudományos ismeretek elsajátítása.
Ingyenes idegenvezetést tartanak Nagyváradon
Minden hétvégén ingyenes idegenvezetést tartanak Nagyváradon a turistáknak és minden érdeklődő váradinak, írja közleményében a Visit Oradea Egyesület. A körülbelül 2,5–3 órát tartó városismertetést akkreditált idegenvezetők végzik. A túravezetés román nyelven zajlik, de kérésre szerveznek angol, illetve magyar nyelvű vezetést is. A körút mindig a Szent László térről indul. További információk a visitoradea.ro honlapon és az office@visitoradea.com e-mail címen.
Tárlat-megnyitó Kovásznán
A Kádár László Képtárban csütörtökön délután hat órától megnyílik a Szabadság. Szeretlek! című tárlat, amely Petőfi születésének, valamint Kölcsey Hymnusának 200. évfordulójára, 39 alkotó közreműködésével jött létre. A kiállítást megnyitja Lénárt Tamás művészettörténész. Közreműködik: Kakas Koppány, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákja, valamint a kovásznai Művelődési Ház Neo-Alfa együttese (irányító tanár: Kurta Béla). Kurátor: Székely Géza képzőművész. Házigazda: Konnát Rita. A kiállítás augusztus 15-ig látogatható.
Templombúcsúk a nagyváradi egyházmegyében
Ezen a héten a nagyváradi egyházmegye alábbi közösségeiben lesznek templombúcsúk: pénteken, Szent Anna és Joachim ünnepén, délután hat órakor Nagyváradon, az orsolyita zárdatemplomban Ozsváth József tasnádi plébános mutat be szentmisét. Vasárnap Berettyószéplakon fél tizenkettőkor magyar nyelven Gyenge Béla almásfegyverneki plébános, egy órakor szlovák nyelven Kubalak Péter élesdi plébános tart szentmisét Szent Anna tiszteletére; Érkeserűben tizenkét órakor Bogdán István érmelléki esperes lesz a Szent Anna tiszteletére bemutatott búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka; Tasnádszántón tizenkét órakor Oros Roland várad-olaszi segédlelkész Loyolai Szent Ignác tiszteletére mutat be szentmisét.
Zarándoklat Lourdesba
Október 3-10 között a nagyváradi Katalin-telepi Plébánia buszos zarándoklatot szervez Lourdes-ba. A zarándoklat költsége 825,- euro, amely az utazást, idegenvezetést, szállást (2 ágyas szállodai szoba), félpanziót (reggeli, vacsora), és a belépőket foglalja magába. A 7 éjszakából 3 éjszaka Lourdes-ban lesz, egészen közel a kegyhelyhez. A zarándoklat során, útközben több helyszínt is meglátogatnak. Érdeklődni és jelentkezni a Katalin-telepen, vagy a 0770 755405-ös telefonszámon lehet.
Kájoni mise Csíksomlyón
Vasárnap, fél tizenkettőkor, a csíksomlyói Mária-Kertben, a Szent István Ház udvarán lesz a 17. Ferences Biciklitúra - FerBiT záró szentmiséje, amelyen a Kájoni János ferences szerzetes mise énekei, az ún. Kájoni mise lesz zenei kísérettel énekelve a csíkszeredai Role együttes előadásában. Ez a mise nem egy klasszikus értelemben vett egységes zenemű, nem egy szerző által írt mise. A Kájoni-misében szereplő tételek, „mise-szövegek” a XVII.századi, Kájoni János erdélyi ferences szerzetes által összegyűjtött és a Cantionale Catholicum című, korabeli vallásos népénekeket tartalmazó énekkönyvéből való válogatás. Szeretettel várják a kedves testvéreket!
Időjárás
A következő két hétben – július 23. és augusztus 4. között – a legtöbb régióban változékony időjárás várható. Lesznek időszakok, amikor továbbra is perzselő hőség lesz, de olyan napok is, amikor lehűlésre és esőkre lehet számítani. Erdélyben és Máramarosban az előrejelzés szerint ma a legmagasabb hőmérséklet átlagosan 30 Celsius-fok körül alakul. Ezt követően jelentős lehűlés lesz: július 25-én és 26-án 24 Celsius-fokra kell számítani. Ezek után fokozatos felmelegedés következik. A legalacsonyabb hőmérséklet az időszak első napjaiban átlagosan 16 fok lesz, a további részében pedig 14 fok körül alakul.
