HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a brádi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a megállásra, az elcsendesedésre, a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal való bensőséges találkozásra.
Templombúcsúk a nagyváradi egyházmegyében
Ezen a héten a nagyváradi egyházmegye alábbi közösségeiben lesznek templombúcsúk: holnap, Szent Anna és Joachim ünnepén, délután hat órakor Nagyváradon, az orsolyita zárdatemplomban Ozsváth József tasnádi plébános mutat be szentmisét. Vasárnap Berettyószéplakon fél tizenkettőkor magyar nyelven Gyenge Béla almásfegyverneki plébános, egy órakor szlovák nyelven Kubalak Péter élesdi plébános tart szentmisét Szent Anna tiszteletére; Érkeserűben délelőtt tíz órakor Bogdán István érmelléki esperes lesz a Szent Anna tiszteletére bemutatott búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka; Tasnádszántón tizenkét órakor Oros Roland várad-olaszi segédlelkész Loyolai Szent Ignác tiszteletére mutat be szentmisét.
Ünnepi szentmise Csinódon
Holnap, Szent Anna napján, délután három órától Kutas Attila bólyi (Baranya megye) plébános celebrál szentmisét a csinódi ökumenikus kápolnában, ahová szeretettel várják a zarándokokat. A kápolnában minden vasárnap délután három órától egyórás imaszolgálatot tart Sepsiszéki Nagy Balázs és családja.
Könyvbemutató Tusványoson
Hosszabb szünet után Nagyálmos Ildikó idén újból felnőtteknek szóló versekkel jelentkezett. A Várni is mire című kötetet a Hargita Népe Lapkiadó jelentette meg. A kiadványt átszövő erőteljes, színes illusztrációk Karda Zenkő keze munkáját dicsérik. Ezek érdekessége, hogy nem a szövegeket akarják leképezni, hanem tovább mesélik azokat. Tusványoson ma délután három órakor, a Csengery István sátorban, kézbe vehetik ezt a különleges verses albumot, és találkozhatnak a két alkotóval is.
Idősek és nagyszülők világnapja
Vasárnap ünnepeljük a Nagyszülők és Idősek IV. Világnapját. A nagyváradi székesegyházban minden szentmise után köszöntik az időseket, a fél tizenkettes szentmisét követően pedig a zenetáborban résztvevő gyermekek zenés programmal ajándékozzák meg őket.
Járművek megáldása Gyilkostón és Nagyváradon
Vasárnap délután egy órakor lesz a gyilkostói Szent Kristóf kápolna búcsús szentmiséje, melyet személyautók megáldása követ. Szeretettel hívnak és várnak mindenkit. Nagyváradon, a délután hat órakor kezdődő szentmisét követően Pék Sándor esperes-plébános az utazók védőszentjének közbenjárását kérve megáldja a Kanonok-soron parkoló járműveket.
Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó
Augusztus 13-17. között szervezik meg a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvényét, melyet Újíts meg engem, Istenem! mottóval tartanak. A szervezők nagy szeretettel várnak minden olyan 14 és 30 év közti fiatalt, aki szívesen találkozna másokkal és Istennel, ismerkedne, játszana, imádkozna, feltöltődne, mindezt egy fiatalos és jó hangulatú találkozón. A programkínálat idén is nagyon színes: szentmisével, szentségimádással, kiscsoportos tevékenységekkel, lelki, kézműves és sportműhellyel, tánccal, rengeteg játékkal, koncerttel és számos meglepetéssel várják az érdeklődőket. Jelentkezni és további információkat kapni a www.csit.fif.ma honlapon lehet.
Kántorvizsga a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság szervezésében ebben az évben is kántorvizsgát tartanak azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után kántori oklevelet szeretnének szerezni. A kántorvizsgára szeptember 4-én, reggel nyolc órától kerül sor a csíksomlyói ferences kolostorban. A vizsga díja 250 lej, ami tartalmazza az ebéd költségeit is. A kántorvizsgára XII. osztályt végzett, abszolválási diplomával rendelkező jelentkezőket fogadnak, akik plébánosi ajánlással rendelkeznek. Sikeres vizsga esetén kántori oklevelet csak azok kaphatnak, akik érettségi diplomával is rendelkeznek. Jelentkezni gusztus 15-ig Geréd István kolozsvári kántor, bizottsági tagnál lehet, az istvan.gered@gmail.com e-mail címen.
Zarándoklat Lourdesba
Október 3-10 között a nagyváradi Katalin-telepi Plébánia buszos zarándoklatot szervez Lourdes-ba. A zarándoklat költsége 825,- euro, amely az utazást, idegenvezetést, szállást (2 ágyas szállodai szoba), félpanziót (reggeli, vacsora), és a belépőket foglalja magába. A 7 éjszakából 3 éjszaka Lourdes-ban lesz, egészen közel a kegyhelyhez. A zarándoklat során, útközben több helyszínt is meglátogatnak. Érdeklődni és jelentkezni a Katalin-telepen, vagy a 0770 755405-ös telefonszámon lehet.
Időjárás
A meteorológiai előrejelzések szerint a hét második felére hidegebb időjárás várható. A hőhullámot esős idő váltja fel, amely az ország nagy részén átvonul és lehűti a légkört. Több mint 10 Celsius-fokkal alacsonyabb lesz a csúcshőmérséklet. A csapadék mennyisége meghaladhatja a 15–25 litert négyzetméterenként, de elvétve 30-40 liter is eshet négyzetméterenként. Jégeső is előfordulhat. A megerősödő szél helyenként viharossá válik.
HÍREK DÉLBEN
A 2025-ös szentév logója
Bemutatták a 2025-ös szentév logóját, az olasz Giacomo Travisani alkotását. A logó négy jelképes alakot ábrázol, amelyek a világ négy sarkából származó emberiséget jelképezik. Mindegyikük átöleli az előtte lévőt, hogy jelezze a szolidaritást és a testvériséget, amelynek egyesítenie kell a népeket. Az első közülük a keresztet öleli át, a keresztbe kapaszkodik. A kereszt nemcsak a hit jele, hanem a reményé is, melyet soha nem adhatunk föl, mert mindig szükségünk van rá, különösen a legnagyobb szükség idején. Az alatta zúgó hullámok azt jelképezik, hogy az élet zarándokútja nem mindig halad nyugodt vizeken. A kereszt alsó része megnyúlva horgonnyá válik, és így uralkodik a hullámok felett. A horgonyt gyakran használják a remény metaforájaként. A logót a 2025-ös jubileumi szentév jelmondata öleli körbe: Peregrinantes in Spem (A remény zarándokai).
Teljes búcsú nyerhető a Nagyszülők és Idősek Világnapján
Vasárnap tartjuk a Nagyszülők és Idősek IV. Világnapját, amelyet Ferenc pápa hívott életre. Idei témája: „Ne hagyj magamra öregkoromban” (vö. Zsolt 71,9) Erre a napra az Apostoli Penitenciária teljes búcsút engedélyez a szokott feltételek mellett (szentségi gyónás, szentáldozás, imádság a Szentatya szándékaira). Angelo De Donatis bíboros, főpenitenciárius látta el kézjegyével a dekrétumot, amelyet Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztérium prefektusa kérvényezett azért, hogy növelje a hívők áhítatát és előmozdítsa a lelkek üdvösségét. A búcsú a tisztulás állapotában lévő lelkekért is felajánlható. Elnyerhetik továbbá azok a hívek, akik vasárnap kellő időt szentelnek rászoruló vagy nehéz helyzetben lévő idős testvérek meglátogatására (legyenek azok betegek, magányos emberek, fogyatékkal élők).
Szent Anna napi búcsúk a Szatmári Egyházmegyében
Kálmándon holnap délelőtt tizenegy órától Orosz Tibor Roland, Nagyvárad-Olaszi segédlelkész tartja a búcsús misét. Felsővisón délután hat órától Ilyés Csaba általános helynök, irodaigazgató tart szentbeszédet. Kisbábonyban délután egy órától kezdődően Hársfalvi Ottó, sárközújlaki plébános prédikációjával tartják a búcsú szentmisét. Szinfaluban délután négy órától Andrei Roman jezsuita szerzetes mutatja be az ünnepi szentmisét.
KlausenMusic
Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület szervezésében, a KlausenMusik nyári hangversenysorozat keretében, holnap este hét órakor a kézdivásárhelyi Gergely Zsolt ad koncertet a Szent Mihály templomban. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak!
Sepsiszentgyörgyre érkezik a Ferences Család Királynőjének ikonja
Szombaton, a Ferences Világi Rend meghívására a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomba érkezik a Ferences Család Királynőjének ikonja. Szentmisét celebrál délelőtt tizenegy órától Asztrik atya, amely után hódolatra lesz lehetőség az ikon előtt egészen két óráig. A Litvániában készült ikon 2018-ban indult európai körútjára, Erdély több templomában is tiszteleghettek már előtte, júliusban a Csíksomlyói Szűz Mária régió helyi közösségei körében zarándokolt. Az első erdélyi állomása Kolozsváron a Havas Boldogasszony ferences templom és kolostor volt, majd következett Vajdahunyad, Dés, Marosvásárhely, Gyergyószárhegy, Székelyudvarhely és Csíksomlyó.
Háromszáz éves a perjámosi római katolikus közösség
Szombaton, a Németországba kivándorolt perjámosi németek egyesülete, Perjámos önkormányzata és a helyi római katolikus plébánia a német közösség és a helyi római katolikus plébánia alapításának 300. évfordulóját ünnepli. A programban szerepel Perjámos történetéről és kultúrájáról szóló könyvbemutató, ünnepi szentmise, ima az elhunytak lelki üdvéért a helyi katolikus temetőben, valamint egy emlékmű megáldása és leleplezése. A szentmisét délután öt órakor Johann Dirschl általános helynök mutatja be a Nepomuki Szent János plébániatemplomban, koncelebrál Kozovits Attila helyi plébános és a meghívott papok.
Petőfire emlékeznek Fehéregyházán
A Maros Megyei Múzeum, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ és a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vasárnap délelőtt a fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 175. évfordulója alkalmából tart megemlékezést Fehéregyházán. Délelőtt kilenc órakor az Ispán-kútnál koszorúzással kezdődik az együttlét, majd tíz órától a múzeumkertben ünnepi műsorral folytatódik. A rendezvényen sor kerül a megújuló Petőfi-emlékhely alapkőletételére.
Emléktáblát állítanak Bereckben Illyés Kinga emlékére
Vasárnap déli tizenkét órakor a Gábor Áron Alapítvány emléktáblát állít, a Bereckben született Illyés Kinga színész, előadóművész emlékére. A ma 106-os számot viselő szülőház falára elhelyezett tábla leleplezésnek és megáldásának pillanataira szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Időjárás
A meteorológiai előrejelzések szerint a hét második felére hidegebb időjárás várható. A hőhullámot esős idő váltja fel, amely az ország nagy részén átvonul és lehűti a légkört. Több mint 10 Celsius-fokkal alacsonyabb lesz a csúcshőmérséklet. A megerősödő szél helyenként viharossá válik. Holnap túlnyomóan napos idő várható, nyugaton, északnyugaton és a középső tájakon lesz időnként több gomolyfelhő az égen, itt záporokra, zivatarokra lehet számítani. A friss hajnali órákat követően délutánra 21-29 fok közé melegszik a levegő.
