2024. július 8. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a hátszegi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.

Csíkszeredai kórháznapok

Kovács Gergely érsek ellátogatott Csíkszeredába, hogy a nyolcadik alkalommal megszervezett kórháznapok keretében szentmisét mutasson be a Szent Ágoston-plébániatemplomban az egészségügyben dolgozókért, a betegekért és családtagjaikért. Szentbeszédében a főpásztor felhívta mindannyiuk figyelmét, hogy mindazt, amink van, azért kaptuk Istentől, hogy szolgáljuk általa. A csoda kezdete az, hogy mások javát keressük. A szentmisét egy személyes találkozás és kötetlen beszélgetés követte a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház munkatársaival. Ezek után Kovács Gergely érsek ellátogatott a kórházba, ahol találkozott az ügyeletező egészségügyi dolgozókkal és betegekkel. Kegyelemteljes percek voltak azok is, amikor megáldotta és átadta ajándékát, a Betegek gyógyítója… című festményt, oltárképet a majdani kórházkápolna számára. A festmény alkotója Xantus Géza festőművész. A kórházlátogatás együttműködési szerződés aláírásával zárult a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye között, ezzel is megerősítve és támogatva a már több mint két évtizedes együttműködést.

Mária-köszöntő Csíksomlyón

Zarándokok ezrei vettek részt július első szombatján a csíksomlyói Mária-köszöntőn. Az ünnepi szentmisét Guia Hugó ferences szerzetes mutatta be, aki prédikációjában hangsúlyozta: arra vagyunk meghívva, hogy együtt érezzünk az Úrral, és ugyanaz a szeretet lakozzék bennünk, mint ami Krisztus Urunkban lakozott, és lakozik, amellyel közbenjárt és a mai napig közbenjár értünk, imádkozik értünk. A szentmise előtti imákat a gyimesi és a csíkbánkfalvi hívek mondták. Utóbbiak a szentmisét követően az örvendetes rózsafüzért is vezették, illetve a gyertyás körmenetben népviseletbe öltözve vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát. A következő Mária-köszöntő augusztus 3-án lesz.

A kolozsvári Szent Mihály-templomot mutatja be az Értékek útján sorozat új része

Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része. Amint honlapjukon olvasható, a mikházi ferences kolostor után következik a közismert, de mégis számos titkot rejtő épület bemutatása. Szent Mihály arkangyal Kolozsvár főterén álló, nemrég kívül-belül gyönyörűen felújított templomáról szép képeket közölt előzetesként a hirado.hu. A fotókon látható többek közt a lenyűgöző csarnoktér, Mátyás király szintén nemrég restaurált szobra, az 1859-ben elkészült neogótikus torony, a szószék, amely az erdélyi barokk művészet egyik legjelentősebb alkotása. Bemutatják az úgynevezett Schleynig-kápolna meglepő épségben fennmaradt 14. századi Passió-freskóját, valamint a torony lépcsőházából kibontakozó páratlan kilátást a városra. Feltűnik a képeken László Attila főesperes, a Szent Mihály templom plébánosa, Márton Judit építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a felújítás műszaki ellenőre és Lupescu Radu történész, művészettörténész, az erdélyi középkori építészet szakértője. A videó a Híradó.hu YouTube-csatornáján látható.

Édesanyák imaestje

Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára szerdán délután hat órától, a szárhegyi ferences templomban, amelynek keretében közös szentségimádás és szentmise lesz, és amelyre a kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.

Kneipp-hétvége Székelyudvarhelyen

Július 11-14. között Kneipp hétvégét tartanak Székelyudvarhelyen, a ferences nővéreknél. A program keretében főként a vizes-alkalmazások megtapasztalására, elsajátítására és elcsendesedésre lesz lehetőség, tíz fős csoportban. Jelentkezni a 0741694139-es telefonszámon, vagy a mimeldan@gmail.com e-mail címen lehet.

XXVI. marosszéki népzene- és néptánctábor

Július 14. és 21. között lesz Jobbágytelkén a XXVI. marosszéki népzene- és néptánctábor. A táborban nyárádmenti, mezőmadarasi, nyárádmagyarósi és vajdaszentiványi táncokat oktatnak. Marosszéki énekeket Kásler Magda tanít, a zeneoktatást – hegedű, brácsa, bőgő – Sinkó András irányítja. Zenél a Magos és az Öves együttes, továbbá az adatközlők. Lesz gyermekfoglalkozás és minden este táncház, hajnalig tartó folkkocsma élő muzsikával.

Időjárás

A meteorológusok július 8. és augusztus 5. közötti időszakra vonatkozó előrejelzést tettek közzé, mely szerint az ország egész területén az eddig megszokottnál melegebb lesz. Július 15-ig a hőmérséklet Románia egész területén, de különösen a déli régiókban magasabb lesz a szokásosnál. Az ország délkeleti részén a csapadék mennyisége megközelíti a normális értéket, máshol csapadékhiány várható, különösen hegyvidéken. Ma folytatódik a túlnyomóan napos idő, de délután, este elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Többfelé élénk lesz a déli-délnyugati szél. A legmelegebb órákban 30-38 fokot mutathatnak a hőmérők.

HÍREK DÉLBEN

Gyergyószentmiklóson láthatók Benczúr Gyula alkotásai

November közepéig lesznek kiállítva Benczúr Gyula festményei, grafikái, tanulmányrajzai Gyergyószentmiklóson. Aki a klasszikus festészet iránt érdeklődik, annak mindenképpen ajánlják a megtekintését, már csak azért is, mert nem lehet tudni, mikor lesz még ilyen lehetősége. A kiállításmegnyitón Csergő Tibor polgármester hangsúlyozta, minden művészeti alkotás, életpálya célja a megörökítés, hogy az örökkévalóvá, hallhatatlanná váljon. Ebben a kiállításban is tetten érhető ez a törekvés. Mohácsi Endre, a Jósa András Múzeum történeti osztályának vezetője ismertette Benczúr Gyula életpályájának és munkásságának főbb állomását, rámutatva többek között arra, hogy életének minden korszakából láthatók itt alkotások. A látogatóknak lehetőségük lesz többet megtudni Benczúr Gyuláról annak az életrajzát tartalmazó kiadványnak köszönhetően, amit a festő fia írt két lánya közreműködésével, és ami a Tarisznyás Márton Múzeumban is megkapható.

Máltai ünnep Szatmáron

Egyedülálló és történelmi jelentőségű esemény zajlott a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban, ahol Vákár Istvánt, Kolozs megye tanácsának alelnökét és Hegedüs Gergőt, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmári fiókjának vezetőjét ünnepélyes keretek között avatták a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályosi Rend lovagjává. Az ünnepi szentmisét Schönberger Jenő szatmári püspök celebrálta, szentbeszédében ismertette a rend történetét, majd a felolvasott vasárnapi evangélium kapcsán elmondta: ma már nincsenek szentírási próféták, de mindenki a maga helyén próféta. A szentmise keretében a gróf Kálnoky Tibor, a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályosi Rend romániai elnöke által vezetett ceremónia során a jelöltek ünnepélyesen felesküdtek a hit védelmére és a szegények szolgálatára, majd magukra öltötték a rend öltözékét, jelképeit.

Könyvbemutató Kovásznán

Ma délután hat órától a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében Bolyai Jánosról tart előadást Mandics György matematikus, kultúrtörténész, költő, regényíró és polihisztor. Házigazda és beszélgetőtárs: Gazda József művészeti író, kritikus, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke.A találkozón bemutatásra kerül és a helyszínen megvásárolható lesz a szerző Irodalmi Jelen Könyvkiadónál megjelent gyűjteményes verseskötete, mely a néhai M. Veress Zsuzsannával 1979-ben közösen írt, a Bolyai János jegyzeteiből címmel megjelent kötet apokrif költeményeiből is tartalmaz részleteket. Az esemény társszervezője a kovásznai Városi Művelődési Ház.

KlausenMusic

Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület szervezésében, a KlausenMusik nyári hangversenysorozat keretében, ma este hét órakor Palkó Csanád és Potyó István ad koncertet a lutheránus templomban. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak!

Egészségnevelés és betegápolás

A csíkszentdomokosi Márton Áron Zarándokközpont által szervezett Egészségnevelés és betegápolás sorozat nyolcadik meghívottja dr. Fogarasi Zoltán belgyógyász főorvos, aki pénteken este hét órától tartja előadását. A főorvos a cukorbetegség tüneteiről, kezeléséről, a vérszegénységről, a túlsúlynak az egészségre gyakorolt hatásairól, valamint gyomorműködésünk leggyakoribb panaszairól is tájékoztatja a hallgatóságot. A közönség kérdéseire az előadás végén válaszol majd. Szeretettel várják az érdeklődőket!

Felvételi a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe

Mindazok számára, akik szívükben meghallották az Úr hívó szavát és erre őszintén, szabadon és szeretetből igent mondanak, a gyulafehérvári Papnevelő Intézet tudásban, hitben, lelkiekben való egyéni és közösségi fejlődést, megerősödést igyekszik nyújtani. Idén is várják mindazokat, akik vállalják az Istent és embertársait szolgáló életutat. A felvételi július 15-19. között zajlik a Papnevelő Intézetbe. Jelentkezni július 12-ig lehet a helyi plébánoson keresztül, postai úton a Rektori Hivatalnál. Bővebb felvilágosításért a titkársághoz vagy a rektorhoz lehet fordulni, valamint minden információ megtalálható a seminarium.ro honlapon.

Meditatív tánc-képzés Székelyudvarhelyen

Július 26-28. között meditatív tánc képzés indul Székelyudvarhelyen a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban " Bízd rá magad!" címmel. A képzést Péter Mária, Imelda nővér tartja. Érdeklődni és jelentkezni a 0755-489743-as telefonszámon lehet.

Psallite-gitártábor

Templomi szolgálatai mellett a Psallite együttes már tizedik alkalommal szervezi meg gitártáborát, idén második alkalommal Szelterszfürdőn, a Boldog Özséb Ifjúsági Házban, július 30. és augusztus 3. között, 14 és 21 év közötti fiatalok számára. Jelentkezni a psalliteband@gmail.com e-mail címen lehet. További információk a Psallite Együttes Facebook oldalán olvashatóak.

Időjárás

Ma folytatódik a túlnyomóan napos idő, de délután, este elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Többfelé élénk lesz a déli-délnyugati szél. A legmelegebb órákban 30-38 fokot mutathatnak a hőmérők. Holnap is sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű. Élénk lökések kísérhetik az északi-északkeleti szelet. Délutánra 31 és 39 fok közé melegszik a levegő. A déli országrészben lesz a legmelegebb.

 

About the author

Emese