HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a sáromberki templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Hitvallást és hűségesküt tettek az áldozópapjelöltek Gyulafehérváron
Szent Iréneusz püspök és vértanú főegyházmegyei emléknapján, június 26-án, a papnevelő intézet kápolnájában ünnepelt reggeli közösségi szentmise keretében tette le a hitvallást és a hűségesküt a főegyházmegye öt áldozópapjelöltje Kovács Gergely érsek jelenlétében. A hitvallás szavaival az áldozópapjelöltek elkötelezték magukat az egyház tanításának hűséges hirdetésére, megtartására és betartatására. Kovács Gergely érsek szombaton, Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek ünnepén a délelőtt tizenegy órától kezdődő szentmise keretében szenteli pappá a csíkmadarasi Czirják Ottó, a gyergyószárhegyi Ferencz Egon József, a kézdimartonosi Hosszú Norbert Lajos, a gyimesközéploki Kajtár Zsolt László és a deményházi Nagy Ferenc diakónusokat. A papszentelést rádiónk élőben közvetíti.
Templombúcsúk a nagyváradi egyházmegyében
Ma délután hat órakor tartják a Szent László-menedékház kápolnájának búcsús szentmiséjét, amelynek főcelebránsa Kruzslitz Imre várad-szőllősi plébános lesz. Szombaton déli tizenkét órától lesz a Tóti plébániához tartozó Svábtanya templomának búcsús ünnepe, amelynek főcelebránsa Karácson Tibor, rádiónk műsorigazgatója lesz. Vasárnap, déli tizenkét órakor a mezőbikácsi és az almásfegyverneki Szent László-templomok búcsús szentmiséit tartják: Mezőbikácson Vánkos Alexandru, várad-újvárosi segédlelkész, Almásfegyverneken pedig Bogdán István érmihályfalvi esperes-plébános lesz a szentmise főcelebránsa.
Hétéves a Varadinum Fotóklub
Kiállítással ünnepli meg a Varadinum Fotóklub megalakulásának hetedik évfordulóját. Az évforduló hivatalosan június 17-én volt, azonban az ünnepségre csak ma kerül sor. Délután hat órakor közös kiállítást nyitnak meg a fotóklub tagjai Nagyváradon, a Szent László téren lévő szabadtéri galériában. A fotóklubnak egyébként jelenleg 75 tagjai van, akik számos versenyt nyertek már, nemcsak Nagyváradon és Romániában, hanem a világ minden táján.
Fényerő-koncert
Visszatérő vendége immár a nagyváradi Szent László Napoknak Molnár Levente világhírű operaénekes, aki ezúttal Fényerő nevű zenekarát viszi el Nagyváradra. A koncert ma este nyolc órakor lesz a nagyváradi várban. Zenekarában, a Fényerőben legfontosabb támaszai zeneszerző, hangszerelő zenészek, akik mind a klasszikus, mind a színházi életben kiválóságok. A nyolc főből álló zenekar klasszikus hangszerekkel, operai énekhang kíséreteként jelenik meg a színpadon. Ugyanakkor Nagyváradra érkezik a zenekarral Benvin Sebastian Madassery, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója – az indiai származású verbita szerzetes, aki immár közel két évtizede él Magyarországon. A Szent László napok teljes programkínálata a szentlaszlonapok.ro oldalon böngészhető.
Évadzáró hangversenyt tart a Szent Miklós Kamaraegyüttes
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes 1995-ben alakult, jövőre ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Az együttes középkori kórusművektől egyházi énekeken át a népdalfeldolgozásokig sokféle zenei műfajban énekel. Évente többször lépnek fel kiállítás-megnyitókon, ünnepi rendezvényeken, kórustalálkozókon, és az évnek ebben a szakaszában rendszeresen megtartják az évadzáró koncertjüket, mely holnap délután öt órától lesz az örmény templomban.
Könyvbemutató Nagykárolyban
Pénteken, délután hat órától kezdődően mutatják be a Károlyi-kastély lovagtermében, Láng Blanka, Hollófekete és színarany című regényét. A szerzővel beszélget Tőtős Tímea újságíró. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Bérmálás Éradonyban és Értarcsán
Vasárnap, Böcskei László megyéspüspök két közösségben szolgáltatja ki a bérmálás szentségét: az Éradonyban délelőtt tíz órakor kezdődő szentmisén 18 fiatal, Értarcsán két órakor 8 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A fiatalok felkészítését Kiss Márton plébános végezte.
Pintér Béla koncert Kolozsváron
Vasárnap délután öt órakor a bulgártelepi református templomban ad koncertet Pintér Béla keresztény énekes-zeneszerző. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Időjárás
A mai nap is többfelé tartogat záporos, zivataros időt, helyenként ismét lecsaphatnak heves viharok felhőszakadás, jégeső és viharos széllökések kíséretében. Keleten zivataroktól függetlenül is több helyen lehet élénk a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul. Délen, 29-35 fok várható.
