Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a nagykászoni templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Május az ápolók hónapja
„Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet” – Gárdonyi Géza verssoraival ünnepeljük azokat, akik ápolnak, gondoznak, akik segítő kezet nyújtanak az időseknek, betegeknek. Május az ápolók hónapja a Gyulafehérvári Caritasnál, és az ünnepségnek része lesz konferencia, képzés, közös filmnézés is. Kövessék figyelemmel a Caritas facebook-oldalát, melyen rendszeresen jelennek meg a munkatársak gondolatai, illetve ápolók gyerekei, unokái által alkotott rajzok, versek. Irányítsuk tekintetünket ebben a hónapban azokra, akik nélkül több lenne a magány, a szenvedés, a tehetetlenség. Figyeljünk rájuk, akik nap mint nap csendben végzik munkájukat, hogy a legkiszolgáltatottabbak számára is élhetőbb legyen az élet. Értékeljük őket, akik naponta ott járnak, hol fázik a szeretet.
A Hittani Dikasztérium új dokumentumot tesz közzé a Mária-jelenésekről
A szentszéki sajtóiroda május 7-én jelentette be, hogy Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa tíz nap múlva, 17-én fogja nyilvánosságra hozni a jelenések és más természetfeletti jelenségek megkülönböztetésére vonatkozó új normákat. A National Catholic Registernek adott múlt havi interjújában Víctor Manuel Fernandez úgy fogalmazott, hogy a dokumentum „világos iránymutatásokat és normákat” fog nyújtani a megkülönböztetéshez. Ez négy évtized után az első alkalom, hogy a Vatikán tanítóhivatala általános dokumentumot ad ki a jelenések kapcsán. VI. Pál pápa 1978-ban hagyta jóvá a feltételezett jelenések vagy kinyilatkoztatások megkülönböztetéséről szóló normákat.
Programok a Festum Varadinum keretében
Ma este hét órától, az Árkádia Színpadon Lutter Imre&Jávori Ferenc – „Pest, Szabadság, szerelem!” című verses-zenés estjére várnak minden érdeklődőt. Jegyár: 15 lej. Holnap délelőtt tizenegy órától a püspöki palotában nyílik képzőművészeti kiállítás Fényjáték címen. Szombaton délután egy órakor a Nagyváradi Várban egy segítő beszélgetést nyújtó találkozót szerveznek, ahol szociális szakemberek segítenek egyről a kettőre lépni megválaszolatlan szociális kérdésekben. Jelen lesz Szántó Ildikó szociális szakember, aki több mint 25 éve dolgozik a szociális ágazatban, a gyermekvédelemtől egészen a fogyatékkal élők juttatásáig felmerülő érdeklődési területekre, kérdésekre válaszol. Ezekről és további programokról részletes információkat a festumvaradinum.ro oldalon találnak az érdeklődők.
Kiállítás-megnyitó Csíkszeredában
In memoriam Gustav Klimt & Egon Schiele címmel nyílik kiállítás Turcza László festményeiből holnap délután hat órakor a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A tárlat a művész utóbbi két esztendőben készült alkotásait mutatja be, minden bizonnyal számos meglepetéssel és olyan jellegzetességekkel, amelyek mindig olyannyira egyéni hangvételűvé teszik a műveit. Nyitóbeszédet mondanak: Székedi Ferenc és Nicolae I. Bucur műkritikusok. A kiállítás június 5-ig tekinthető meg.
Táncest a Kanonok-soron
Május 10-e, azaz holnap a „Mozogj az egészségedért!” világnapja. Ezen a napon, este hét órától kerül sor a Kanonok-sor 13 szám alatt egy újabb közösségi táncestre, amely a közösségformáláson túl egészségben tartja a testet és lelket egyaránt. Kovács Dénes vezetésével léphetnek be újra a csoportos és körtáncok világába mindazok, akik részt vesznek az eseményen. A részvétel ingyenes.
Kányádi Sándor versmondó verseny
Május 10–14. között tartják Nagygalambfalván a XII. Fától fáig, verstől versig – Kányádi Sándor versmondó verseny országos szakaszát. Az eseményre színes kulturális kínálattal várják a résztvevőket, a verseny megnyitója szombaton délelőtt tíz órától lesz a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Lélekóra
Vasárnap a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban, az esti hat órás szentmise után, a Lélekóra keretében, Földi-Kovács Andrea tesz tanúságot hitéről. Mindenkit szeretettel várnak.
Rendkívüli hangverseny Szatmáron
Roby Lakatos, a nemzetközi hírű hegedűvirtuóz, a legendás zeneszerző, Bihari János egyenes ági leszármazottja lép a szatmári Dinu Lipatti Filharmónia színpadára május 16-án, este hét órakor. Egyedülálló kreativitása sajátos zenei stílust szült, melyben a magyar cigányzenét ötvözi a klasszikus, balkáni és zsidó ortodox zenével, valamint a dzsesszel. Lisztes Jenő cimbalom művész és Farkas Richárd nagybőgős kíséretében a filharmónia zenekarával együtt felejthetetlen élményben részesítik a jelenlévőket. A különleges koncertre a belépés a 39. számú bérlettel történik és korlátozott számban kaphatók jegyek 42 lejes egységes áron.
Időjárás
Ma délnyugaton és a középső tájakon növekedhet meg gyakrabban a gomolyfelhőzet, és itt zápor, zivatar is előfordulhat. Észak felé haladva egyre kevesebb lesz a felhő, egyre több a napsütés. Az északkeleti szél több helyen megerősödik. Lehűl a levegő, hajnalban 0-10 fok közötti értékeket mértünk, a délutáni órákban 13-21 fokot mérhetünk.
