2024. október 10. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyergyóhodosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot tartanak. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Előadóest Csíkszeredában

Ma előadással ünneplik az időseket a Művészetek Házában Csíkszeredában. Az este hét órától kezdődő programon fellép: Bojti Tibor, Jánoska Béla és zenekara, Nagy István színművész, Regián Melinda és Dobos Zsolt, valamint Velő Gabriella. A belépés díjtalan.

Séta a demenciával élőkért, családjaikért és gondozóikért

A Nagyváradi Caritas Catolica szeretettel vár minden kedves érdeklődőt holnap délután öt órától a Római Katolikus Püspöki Palota kertjében szervezett Alzheimer sétára. A közösségi akció célja a figyelemfelhívás a drasztikusan növekvő esetszámokra, és a számok mögötti emberi sorsokra, valamint környezetük egy még mindig alábecsült, tabukkal nehezített áldozatvállalásra. Az idei séta nem csak az aktív életmód megelőző szerepét szemlélteti, de a demencia egyik legismertebb tünetére fókuszál: a felejtésre. A program a “72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes szociális akció keretében valósul meg!

Nemzetközi fotóművészeti biennálé

Holnap este hat órától a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában nyílik meg a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub szervezte 11. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon, amelyben egyben a 29. Országos Biennálé is. A pályázati felhívásra 43 országból mintegy 1272 fotót küldött be 172 alkotó. A zsűri 163 szerző 300 felvételét fogadta el, ebből 60 képet díjaztak és állítottak ki. A megnyitót méltatja Soós Zoltán polgármester, Ovidiu D. Pop, Nagy Lajos, a zsűri képviselői és a házigazda Both Gyula, a fotóklub elnöke. A kiállítás decemberig látható.

Ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérés

A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) által szervezett szociális szolgáltatók vásárának keretében díjmentesen mérnek vérnyomást és vércukorszintet a Caritas Catolica standjánál a katolikus segélyszervezet munkatársai szombaton, tíz és tizenkét óra között Nagyváradon, a Madách Imre köz-ben. Az érdeklődők emellett számos kézzel készített terméket is vásárolhatnak a Caritas Catolica standjánál az egész nap folyamán, reggel tíz órától délután négy óráig. A jótékonysági vásár bevételét az intézményes idősgondozás támogatására ajánlják fel.

Püspökkari megbeszélés Bukarestben

Ma és holnap a Magyar Katolikus Püspöki Kar Állandó Tanácsa és a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa Bukarestben tart megbeszélést, amelyen részt vesz Böcskei László megyéspüspök is. A két bizottság tagjai a helyi egyházak aktuális kérdéseiről, kihívásairól folytatnak tárgyalásokat a Ferenc pápa által meghirdetett szinodalitás jegyében.

Egyházmegyei Családtalálkozó Nagyváradon

„Ünnep a családban.” témával szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az Egyházmegyei Családtalálkozót szombaton. Reggel tíz órakor Böcskei László megyéspüspök szentmisét mutat be a székesegyházban, ahova szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne bekapcsolódni a családok egységéért, a házastársi hűségért, a gyermekek Isten akarata szerinti fejlődéséért végzett közös imába.

Búcsú Nagykárolyban és Kissáron

Fatimai Szűz Mária titulussal rendelkezik a nagykárolyi plébánia templom és a kissári kápolna. Az 1917-ben történt fatimai jelenés évfordulóján, vasárnap délelőtt fél tizenkettőkor órakor ünneplik a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária templom búcsúját, előtte csütörtökől három napos tridumot tartanak, ezeken a napokon a szentmise este hat órától kezdődik. A szentbeszédet Tempfli Imre nyugalmazott plébános tart. Kissáron a kápolna búcsúja szintén vasárnap egy órakor kezdődik, Leabu Marius prédikációjával.

Kapcsolatra hangoló

A Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Lelkészség szeretettel vár minden egyetemistát a „Kapcsolatra hangoló” nevet viselő párkapcsolati műhelysorozatra, melynek első alkalma október 17-én, este hét órától lesz a Jezsuita Udvarban. A műhelyeket, melyek nyitottak mind a párkapcsolatban élők, mind az egyedülállók számára, Becsky Borbála pszichológus, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta vezeti. Jelentkezni a Facebook eseménynél megadott űrlap kitöltésével lehet.

Időjárás

Ma az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, majd a délutáni órákban nyugat felől hidegfront és csapadék érkezik eső, záporok, néhol zivatarok formájában. Sokfelé erős, helyenként viharos lesz a déli, délnyugati szél, majd este északira-északnyugatira fordul a légmozgás iránya. A csúcshőmérséklet 21 és 28 fok között alakul. Az ország déli részén lesz melegebb.

HÍREK DÉLBEN

Kántort keresnek Székelykeresztúrra

A székelykeresztúri plébánia kántori feladatkör betöltésére várja az erre alkalmas és érdeklődő személyt. Szolgálatvégzés helye: Székelykeresztúr, Szent Kereszt templom, vasárnaponként pedig a filiák templomai. Betölthetőség időpontja: megbeszélés alapján. Érdeklődni és jelentkezni a 0743901783-as telefonszámon, valamint az szkeresztur133@gmail.com e-mail címen keresztül lehet.

XIV. Mária Út Konferencia Csíksomlyón

Október 11-13. között rendezik meg a 14. Mária Út Konferenciát Csíksomlyón. A rendezvény első napján, holnap este hat órakor lesz a hivatalos megnyitó és a résztvevők köszöntése. Már ezen az estén is bemutatók és beszélgetések várják az érdeklődőket, megalapozva a hétvége tartalmas programját. Szombaton a szakmai előadások kapják a főszerepet. A program délelőtt kilenc órakor zarándoklatokról szóló beszámolókkal indul, majd kerekasztal-beszélgetések és tevékenységi beszámolók következnek, amelyek lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára a tapasztalatok megosztására és a közös gondolkodásra. Vasárnap délelőtt tíz órától kerül sor a megemlékezésre Molnár Sándor sírjánál, tisztelegve munkássága és emléke előtt. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várnak, legyen szó zarándokokról, szakmai érdeklődőkről vagy bárkiről, aki szeretne többet megtudni a Mária Út közösségéről és a zarándoklatok jelentőségéről.

Találkozót szervez az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás

Ismét megrendezik az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás találkozóját Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában szombaton. A program reggel kilenc órakor kezdődik, meghívott előadó Jude Antoine Malajziából származó misszionárius. A program része lesz a dicsőítés, tanítás, imaszolgálaton való részvételi lehetőség. A szentgyónás elvégzésére is lesz alkalom és lehetőség. A nap szentmisével zárul, amelyet Fülöp László plébános celebrál. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Szentmise és körmenet a Fatimai Boldogságos Szűz Mária tiszteletére

1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap. Az Asszony imádságra buzdította a gyerekeket, és arra kérte őket, hogy minden hónap 13-án jöjjenek el Cova da Iriába. A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére vasárnap, délután fél hatkor rózsafüzért, hat órakor pedig szentmisét tartanak a nagyváradi székesegyházban, ezt követően pedig körmenetet a Szent Szűz szobrával a püspöki palota kertjében. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök lesz.

Zenei különlegesség Nagyváradon is

Októberben az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vendégül látja a nyolctagú korzikai Ensemble Tavagna együttest, akik a Szászcsávási Dalárdával együtt öt állomásos koncertsorozaton vesznek részt Erdélyben és Partiumban. A turné utolsó állomása Nagyváradon lesz október 14-én. A városban csak az Ensemble Tavagna lép majd fel este hat órától a várad-réti református templomban. A műsor szerkesztői: Salamon Soma és Kelemen László.

Hiánypótló Liszt Ferenc-koncerttel várja közönségét az opera

In memoriam Liszt Ferenc címmel hiánypótló Liszt-műsort hallhat a közönség a Kolozsvári Magyar Operában. Az október 15-én este hét órától tartandó koncerten felhangzó kompozíciók különösen plasztikusan érzékeltetik a zeneszerző összetett alkotóművészi karakterét, mégis sajnálatosan ritkán szólalnak meg – olvasható az intézmény közleményében. A koncertre jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában, valamint online a www.eventbook.ro weboldalon válthatóak.

Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek

A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja, a Segítőnővérek közössége és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak október 24-27. között Székelyudvarhelyen, a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban. Érdeklődni és jelentkezni Benedek Alexandránál lehet a 0724-322-682-es telefonszámon.

Időjárás

Ma az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, majd a délutáni órákban nyugat felől hidegfront és csapadék érkezik eső, záporok, néhol zivatarok formájában. Sokfelé erős, helyenként viharos lesz a déli, délnyugati szél, majd este északira-északnyugatira fordul a légmozgás iránya. A csúcshőmérséklet 21 és 28 fok között alakul. Az ország déli részén lesz melegebb. Holnapra virradóan és napközben eleinte nyugaton, északnyugaton még többfelé eshet, délután már csak helyenként lehetnek záporok, egyre többfelé kisüt a nap. Az északnyugati szél sokfelé élénk, erős lesz. Kora délután 17-24 fokot mérhetünk.

 

About the author

Emese