2024. október 14. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyergyóremetei templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Színes programok a csíkszeredai időscsoportban

Az utóbbi hetekben a csíkszeredai időscsoport tagjai számos izgalmas programon vettek részt, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem közösségformáló hatásúak is voltak. A különféle események célja, hogy a résztvevők aktívan tölthessék el szabadidejüket, valamint erősítsék a baráti kötelékeket. A programsorozat első állomása egy gyönyörű kirándulás volt. A következő rendezvény egy izgalmas römi vetélkedő volt, amely során a csoporttagok nemcsak ügyességüket, hanem stratégiájukat is megcsillogtathatták. A hónap végén a világ számos országában ünnepelt idősek világnapját is megélték a csíkszeredai idősek. Ezen a jeles napon a csoport tagjai megemlékeztek az idősek értékes hozzájárulásairól a társadalomhoz, és a közös ünneplés során kiemelték az időskor bölcsességét és tapasztalatait. A programok folytatódnak, és a következő hónapokban is izgalmas rendezvények elé néznek.

Igehirdetés és menedzsment

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program idei tizedik rendezvényét október 7–9. között tartották a csíksomlyói Jakab Antal Házban pénzügyi menedzsment tematikával. Péter György, a Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazatának igazgatója és Kedves Mária, a szervezet pénzügyi menedzsere, „controllere” egy általuk kifejlesztett képzési módszer alapján „vezették be” a klerikusokat a pénzügyi-gazdasági világba, mondhatni „bedobták őket a mély vízbe”, hogy a személyes, aktív tapasztalatszerzés során tanuljanak. A résztvevők két és fél napon át egy komoly hozzáállást és erős koncentrációt igénylő szimulációs játékot játszottak, melynek során csapatokban dolgozva próbáltak ki különböző vezetőfunkciókat gazdasági, pénzügyi és marketing területen, megismerték e feladatkörök fontos vetületeit, valamint a stratégiai tervezés és a csapatmunka fontoságát. A főegyházmegye szeretetszolgálat-szervezetének vezetői további támogatásukról biztosították a papokat, hogy azok az örömhír hirdetése mellett ügyvezetőként is mindinkább hatékonyan munkálkodhassanak a hívek és az egyház szolgálatában.

Kapcsolatra hangoló

A Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Lelkészség szeretettel vár minden egyetemistát a „Kapcsolatra hangoló” nevet viselő párkapcsolati műhelysorozatra, melynek első alkalma csütörtök este hét órától lesz a Jezsuita Udvarban. A műhelyeket, melyek nyitottak mind a párkapcsolatban élők, mind az egyedülállók számára, Becsky Borbála pszichológus, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta vezeti. Jelentkezni a Facebook eseménynél megadott űrlap kitöltésével lehet.

Nemzetközi Balázs Ferenc Kórustalálkozó

A csitári hegyek alatt címmel tartják meg az idei Nemzetközi Balázs Ferenc Kórustalálkozót szombaton délután öt órától a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében – írják a szervezők. „Közeledve a kórus megalakulásának 100. évfordulójához, büszkén kijelenthetjük, hogy őseink ránk hagyott örökségét, a magyar dal és ének szeretetét, valamint a szülőföld iránti hűséget mind a mai napig megtartjuk” – fogalmaznak a szervezők, és minden érdeklődőt arra buzdítanak, hogy ünnepeljen velük.

Tízéves a Száztagú Székely Férfikórus

A székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagytermében, szombaton este hat órától ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Száztagú Székely Férfikórus. A zenei együttes a székely férfikórus hagyományait újítja meg és építi tovább. A férfikórus megalakulásának gondolata 2013-ban született meg, amikor a nagy múltú Székely Dalegylet 145. évfordulóját ünnepelte, írják a szervezők. Varga István, a Dalegylet akkori elnöke vetette fel az ötletet, hogy a székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és gyergyószentmiklósi férfikórusok, valamint a fiatal csíkborzsovai csapat rendszeresen találkozzanak és együtt énekeljenek.

Házaspárok hétvégéje Csíksomlyón

November 9-10. között a Jakab Antal Házban, Szent szexualitás címen tartanak hétvégét házaspároknak, mely a következő kérdésekre épül: Mi Isten örömhíre a szexualitással kapcsolatban? Hogyan élhető meg a tisztaság a házasságban? Hogyan tudja a szexuális egyesülés Istent dicsőíteni? Mi az igazi intimitás? Hogyan újíthatják meg a házaspárok szerelmünket? Előadók: Margulescu Cotiso, Kertész Tibor és Marika. Tanúságtevők: Csúcs Péteré és Nóra, Péter Berci és Júlia. Részvételi díj: 220 lej páronként. További részletek a csaladpasztor.com oldalon találhatók.

Kneipp-hétvége Székelyudvarhelyen

November 28. és december 1. között Kneipp hétvégét tartanak Székelyudvarhelyen, a ferences nővéreknél. A program keretében főként a vizes-alkalmazások megtapasztalására, elsajátítására és elcsendesedésre lesz lehetőség, tíz fős csoportban. Jelentkezni a 0741694139-es telefonszámon, vagy a mimeldan@gmail.com e-mail címen lehet.

Időjárás

Ma naposabb és felhősebb tájakkal és időszakokkal is találkozhatunk, viszont számottevő csapadék sehol sem várható. Az esti órákban északnyugat felől helyenként már kialakulhat kisebb eső. Nyugaton, északon és északkeleten élénk lesz a szél. Hajnalban fagypont alatti értékek is voltak, délutánra pedig 12 és 20 fok közé melegszik a levegő, délen 18-25 fok várható.

HÍREK DÉLBEN

Az örmény katolikus kórusok szakmai napja Marosvásárhelyen

Örmény zenei szakmai napon vettek részt a Romániai Katolikus Örmények Ordinariátusához tartozó plébániák kórusainak tagjai Marosvásárhelyen, amelyre az október 11-13 között megszervezett Örmény Kultúra Napjai keretében került sor a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület szervezésében. A programot azzal a céllal szervezték, hogy a szamosújvári, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi kórusok tagjai elmélyült ismereteket szerezzenek az erdélyi örmény zenei hagyományokról és az örmény zenéről, egységesítsék az egyházi énekek előadását Erdély örmény katolikus templomaiban, és új örmény katolikus liturgikus énekeket tanuljanak meg, ezzel is gazdagítva az örmény katolikus egyház liturgiáját. Küsmődi Attila főhelynök szentbeszédében kiemelte az örmény katolikus egyház szerepét az örmény identitás megtartásában, hangsúlyozva a Szentszék kifejezett szándékát az örmény katolikus rítus megőrzésére az erdélyi örmény katolikus közösségekben, amely a katolikus egyházat gazdagítja és több száz éve Erdély egyházi életének része.

Ünnep Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós közel 700 éves múltjának újabb történelmi pillanatára került sor október 13-án, ugyanis a vasárnapi szentmise keretében helyezték el a város felszegi részén lévő Munkás Szent József tiszteletére felszentelt templom harangtornyának alapkövét. A jelzett kő alá időkapszulát tettek, mely a harangláb alapító okiratát, a Szent Miklós és az örmény katolikus templomokból származó köveket, fényképeket – amelyek a közösséget örökítik meg –, a 325 adományozó névsorát, a nőszövetség pápai áldásának másolatát, egy aktuális vasárnapi újságot, az esemény meghívóplakátját, valamint forgalomban lévő pénzérméket tartalmaz. Az alapkőbe kerülő időkapszulát Len Emil Balázs alpolgármester és Kántor Boglárka, a Hargita megyei önkormányzat tanácsosa helyezte el. A haranglábat 2025 végéig fel szeretnék szentelni, mondta az ünnepen Gál Hunor plébános.

Kántort keresnek Székelykeresztúrra

A székelykeresztúri plébánia kántori feladatkör betöltésére várja az erre alkalmas és érdeklődő személyt. Szolgálatvégzés helye: Székelykeresztúr, Szent Kereszt templom, vasárnaponként pedig a filiák templomai. Betölthetőség időpontja: megbeszélés alapján. Érdeklődni és jelentkezni a 0743901783-as telefonszámon, valamint az szkeresztur133@gmail.com e-mail címen keresztül lehet.

Jótékonysági előadás Székely Árpádért

Székely Árpád 47 éves székelyudvarhelyi földrajztanár, fotográfus, több túrakönyv és fotóalbum szerzője, két óvodáskorú kisgyerek édesapja a Covid-fertőzést követően vált súlyos rákbeteggé felesége Facebook-bejegyzése alapján. Az őt segítő gyűjtésbe segít be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház is, szerdai előadásával. Nem árulnak jegyeket, adományokat gyűjtenek, írják honlapjukon. Jegyet venni ugyan nem kell, helyet foglalni igen, minimálisan egy jegy árát befizetve a jegypénztárban. Akik ezt megteszik, Cédric Chapuis Élet-ritmusra című monodrámáját nézhetik meg, amelyet Márkó Eszter rendezett és Esti Norbert ad elő.

Előadás Kézdivásárhelyen

Holnap este hét órától a Kovásznai Művelődési Központban játssza legújabb produkció­ját a kézdivásárhelyi színház, a Barta Lajos Szerelem című színműve alapján született, azonos című előadást. A művelődési ház a 2024–2025-ös évadban is meghirdeti bérletvásárlás lehetőségét a színházkedvelő közönség számára: a hat előadásra szóló felnőtt bérlet ára 150 lej, illetve 100 lej nyugdíjasoknak és diákoknak, vállalkozók 250 lejes mecénásbérletet is vásárolhatnak. Az előadásokra a szabadjegyek ára 30 lej.

Szüreti bál Nagybányán

Szüreti bálba hívják a nagybányai jó zene és kiváló bor kedvelőit pénteken este hat órakor, az Oazis Philia galériavendéglőbe. A túrterebesi Reizer pincészet hozza a kiváló minőségű bort, chef Lorand hív meg ízletes kétfogásos vacsorára, a hangulatot pedig a szatmári Favorit zenekar biztosítja élőzenéjével, mindezt 150 lejért. Jelentkezni lehet a Szentháromság-plébánia irodáján, vagy a 0773868239-es telefonszámon.

A fák és az egészség kapcsolata

Az Egészségről érthetően – A fák és az egészség kapcsolata előadás-sorozat második találkozójára várják a téma iránt érdeklődőket szombaton délelőtt tizenegy órára Marosvásárhelyen, a vár udvarán, eső esetén az üvegkupolában. A meghívott szakemberek természetközelben dolgoznak, és segítenek visszatalálni az egyensúlyhoz, az egészség megőrzéséhez, konkrét ötleteik és megoldásaik vannak. Mindazokat várják a beszélgetésalapú előadásra, akiket foglalkoztat az egészség és a természet kapcsolata. Részvételi szándékot a 0742-458-050-es telefonszámon lehet jelezni péntekig, és azt is, ha valaki biztonságos keretek között kipróbálná a famászást. A részvételi díj adomány jellegű, ajánlott minimális összeg: 30 lej.

Időjárás

Ma naposabb és felhősebb tájakkal és időszakokkal is találkozhatunk, viszont számottevő csapadék sehol sem várható. Az esti órákban északnyugat felől helyenként már kialakulhat kisebb eső. Nyugaton, északon és északkeleten élénk lesz a szél. Délutánra 12 és 20 fok közé melegszik a levegő, délen 18-25 fok várható. Holnap mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de kisebb eső, zápor is kialakulhat. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északi, északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 11 és 22 fok között alakul, északkeleten lesz hűvösebb az idő. A hűvös, hideg hajnali órákban nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

 

About the author

Emese