2024. október 8. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyergyószárhegyi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.

Önkéntes találkozók

Ma délelőtt tíz órakor Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János plébánián, holnap délelőtt tíz órakor Sepsiszentgyörgyön a stúdióban, míg déli tizenkét órakor Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb plébánián tartunk önkéntes találkozót. Csütörtökön délelőtt tíz órára a szentegyházi Szent András plébániára, délután két órára pedig az udvarhelyi stúdióba várjuk önkénteseinket és hallgatóinkat egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre. Az e havi önkéntes találkozók pénteken délelőtt tíz órakor zárulnak, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánián.

Édesanyák imaestje

Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára holnap este hat órától, a szárhegyi ferences templomban, amelynek keretében közös rózsafüzér és szentmise lesz. A kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.

Könyvbemutató Csíkszeredában

Csütörtökön délután öt órakor, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban mutatják be György Imre plébános Kászonújfalu történetéről szóló művét. A két kötetes könyv azokról az évekről tudósít, amelyek ma már feledésbe merültek egy-egy nemzedék tudatában, illetve azokról a sorsfordító eseményekről, melyek a falu lakóinak mindennapjait megváltoztatták pozitív és negatív értelemben egyaránt. A két kötet elolvasása során részletes képet kap az olvasó a település múltjáról és jelenéről egyaránt. A részletesen kidolgozott monográfia olyan szellemi örökség a jelen és a következő nemzedékek számára, mellyel a szerző a szülőfaluja és ősei iránti szeretetét, tiszteletét és háláját is kifejezésre juttatja.

Évadnyitó előadás a Maros Művészegyüttesnél

Évadnyitó előadással várja a nézőket csütörtökön este hét órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében. A műsorral a magyar, román és cigány táncok színpadra állítása, a táncanyagok mély ismerete és hiteles előadása, valamint a kalotaszegi emberek történeteinek felidézése, meséik megelevenítése a cél. Az előadásra előzetes helyfoglalás szükséges a 0757-059-594-es telefonszámon.

Egymillió csillag a rászorulókért

A Gyulafehérvári Caritas idén is megszervezi az Egymillió csillag a rászorulókért adománygyűjtő eseményt, amelyre Marosvásárhelyen pénteken este hat órától a Színház téren kerül sor, amikor meggyújtják a mécseseket. Utána szeniorörömtánc és flashmob következik, majd a Titán együttes koncertezik. A gyerekeknek színezősarkot alakítanak ki. Szovátán az esemény az amfiteátrum előtti téren ugyancsak pénteken délután öt órától lesz.

XIV. Mária Út Konferencia Csíksomlyón

Október 11-13. között rendezik meg a 14. Mária Út Konferenciát Csíksomlyón. A rendezvény első napján, pénteken este hat órakor lesz a hivatalos megnyitó és a résztvevők köszöntése. Már ezen az estén is bemutatók és beszélgetések várják az érdeklődőket, megalapozva a hétvége tartalmas programját. Szombaton a szakmai előadások kapják a főszerepet. A program délelőtt kilenc órakor zarándoklatokról szóló beszámolókkal indul, majd kerekasztal-beszélgetések és tevékenységi beszámolók következnek, amelyek lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára a tapasztalatok megosztására és a közös gondolkodásra. Vasárnap délelőtt tíz órától kerül sor a megemlékezésre Molnár Sándor sírjánál, tisztelegve munkássága és emléke előtt. A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várunk, legyen szó zarándokokról, szakmai érdeklődőkről vagy bárkiről, aki szeretne többet megtudni a Mária Út közösségéről és a zarándoklatok jelentőségéről.

Találkozót szervez az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás

Ismét megrendezik az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás találkozóját Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában szombaton. A program reggel kilenc órakor kezdődik, meghívott előadó Jude Antoine Malajziából származó misszionárius. A program része lesz a dicsőítés, tanítás, imaszolgálaton való részvételi lehetőség. A szentgyónás elvégzésére is lesz alkalom és lehetőség. A nap szentmisével zárul, amelyet Fülöp László plébános celebrál. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek

A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja, a Segítőnővérek közössége és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak október 24-27. között Székelyudvarhelyen, a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban. Érdeklődni és jelentkezni Benedek Alexandránál lehet a 0724-322-682-es telefonszámon.

Időjárás

A reggeli köd feloszlását követően az ország nagy részén napos időben lesz részünk, több felhő északnyugaton és nyugaton lehet az égen, de azért ott is számíthatunk napos időszakokra. Kezdetben átmenetileg kialakulhat szitálás, ködszitálás. Az élénk, erős déli, délkeleti szélben 19-26 fokot mérhetünk a legmelegebb órákban, a középső tájakon számíthatunk a legalacsonyabb maximumokra.

HÍREK DÉLBEN

Dobogós lett a kolozsvári a kolozsvári Szent Mihály templom az Europa Nostra közönségszavazatán

A szászalmádi erődtemplom lett a nyertes, a kolozsvári Szent Mihály-templom pedig a dobogó harmadik helyén végzett az Europa Nostra-közönségdíj online szavazásán – derült ki tegnap este, a bukaresti Athenaeumban tartott nagyszabású eseményen. Az Európai Örökség Díj átadóünnepségén, amelyet a Klaus Johannis államelnök fővédnökségével zajló Európai Kulturális Örökség 2024 elnevezésű csúcstalálkozó egyik kiemelt programjaként tartottak, László Attila főesperes képviselte a Szent Mihály-templomot. Ő vette át az Europa Nostra-díjjal járó oklevelet, az elismerést jelző emlékplakett pedig már augusztus közepe óta ott díszeleg a templom falán – mint ismert, ennek avatása volt idén a Kolozsvári Magyar Napok egyik első programpontja. A közönségszavazáson második helyen végzett a jereváni Teryan Kulturális Központ, amely hegyi-karabahi örmény menekülteket segít, és első lett a szászalmádi erődtemplom Szeben megyéből. Gratulálunk a díjazottaknak!

Kántort keresnek Székelykeresztúrra

A székelykeresztúri plébánia kántori feladatkör betöltésére várja az erre alkalmas és érdeklődő személyt. Szolgálatvégzés helye: Székelykeresztúr, Szent Kereszt templom, vasárnaponként pedig a filiák templomai. Betölthetőség időpontja: megbeszélés alapján. Érdeklődni és jelentkezni a 0743901783-as telefonszámon, valamint az szkeresztur133@gmail.com e-mail címen keresztül lehet.

Önkéntes találkozók

Holnap délelőtt tíz órakor Sepsiszentgyörgyön a stúdióban, míg déli tizenkét órakor Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb plébánián tartunk önkéntes találkozót. Csütörtökön délelőtt tíz órára a szentegyházi Szent András plébániára, délután két órára pedig az udvarhelyi stúdióba várjuk önkénteseinket és hallgatóinkat egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre. Az e havi önkéntes találkozók pénteken délelőtt tíz órakor zárulnak, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánián.

Vallási vezetők találkozója és papi gyűlés Nagyváradon

Ma, a Vallásügyi Államtitkárság szervezésében a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában tartják éves találkozójukat az ország vallási vezetői. A díszteremben zajló eseményen a résztvevők az egyház és az állam közötti kapcsolat aktuális kérdéseiről folytatnak egyeztetéseket, majd délután fél négykor felkeresik a város fontosabb istentiszteleti helyeit: a római katolikus székesegyházat, az ortodox zsinagógát, az ortodox székesegyházat, a görögkatolikus székesegyházat, valamint az újvárosi református templomot. Holnap délelőtt tizenegy órai kezdettel a püspöki palota második emeleti üléstermében tartják őszi találkozójukat a nagyváradi egyházmegye papjai. Az esemény első részében Pálos István főesperes-kanonok a liturgiáról tart egy előadást, majd Böcskei László vezetésével aktuális pasztorális és adminisztratív kérdésekről tárgyalnak a résztvevők.

Candlelight Castle koncert az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében

A Candlelight Castle koncertsorozat különleges eseménnyel csatlakozik a 30. Erdővidéki Közművelődési Napok programsorozatához. Csütörtökön este hat órától a miklósvári Kálnoky-kastély borospincéjében a Classical Singers Énekegyüttes lép fel, magyar sanzonválogatással örvendezteti meg a közönséget. A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület támogatásának köszönhetően a rendezvény bárki előtt nyitott, a belépés díjtalan.

Szüreti bál Sepsiszentgyörgyön

Szombaton este hét órától kosaras szüreti bált szervez a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Egyházközség a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. Zenél a Rustic Band, fellép a Kincskeresők néptáncegyüttes. A részvétel iratkozáshoz kötött, a részvételi díj 40 lej felnőtteknek, 10 lej gyerekeknek.

Korzikai együttes koncertje Marosvásárhelyen

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány októberben vendégül látja a nyolctagú korzikai Ensemble Tavagna együttest, amely a szászcsávási dalárdával együtt ötállomásos koncertsorozaton vesz részt Erdélyben és a Partiumban. A műsor szerkesztői: Salamon Soma és Kelemen László. A marosvásárhelyi koncertre szombaton este fél hétkor kerül sor a Vártemplomban.

Jótékonysági est Székelyudvarhelyen

Vasárnap este hat órától, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében jótékonysági estet tartanak Székely Árpádért, aki a Covid - fertőzést követően vált súlyos rákbeteggé. Kérik a jó szándékú emberek segítségét ahhoz, hogy Árpád megkaphassa azokat a kezeléseket, gyógyszereket, melyek megerősítik szervezetét. Varázsoljunk több mosolyt az arcukra, adjunk lehetőséget, hogy újra a hegyek között kirándulhassanak, szívják magukba a friss, éltető levegőt – áll a felhívásban. Fellép az Udvarhely Bábműhely egy mesekoncerttel, Abodi Nagy Blanka énekes és Ilyés Benczédi Zsolt zongorista. A tombolák értékesítéséből befolyt összeget Székely Árpád gyógykezelésére fordítják.

Időjárás

Ma az ország nagy részén napos időben lesz részünk, több felhő északnyugaton és nyugaton lehet az égen, de azért ott is számíthatunk napos időszakokra. Kezdetben átmenetileg kialakulhat szitálás, ködszitálás. Az élénk, erős déli, délkeleti szélben 19-26 fokot mérhetünk a legmelegebb órákban, a középső tájakon számíthatunk a legalacsonyabb maximumokra. Holnap egy gyenge hidegfront hatására a változóan napos-felhős időben több tájegységünkön is kialakulhat időnként eső, zápor, néhol akár zivatar is. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 26 fok között alakul.

About the author

Emese