2025. április 28. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkrákosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Végső nyugalomra helyezték Ferenc pápát

Ferenc pápát április 26-án szombaton, a délelőtt tíz órakor kezdődő gyászmisét követően helyezték végső nyugalomra a Santa Maria Maggiore-bazilikában. A Szent Péter-bazilika előterében a gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja celebrálta a mintegy 250.000 hívő jelenlétében. A gyászmisén mintegy 980 klerikus koncelebrált, és a világi méltóságok közül uralkodók, államfők, miniszterelnökök, valamint nemzetközi szervezetek delegációi jelentek meg. A testvéregyházak számtalan képviselőjének és más vallások vezetőinek részvétele szép jele volt annak, hogy Ferenc pápa az egység elkötelezettje volt. A többnyelvű gyászmise végén, a végső búcsúvétel és beszentelés szertartását követően az asszisztencia a Pápai Ház tagjainak a jelenlétében körmenetben kísérte el Ferenc pápának nyitott autón vitt koporsóját a Szent Péter-bazilikától a Santa Maria Maggiore-bazilikáig. A Mária-templom lépcsőjén szegények és hajléktalanok ültek, ők voltak azok, akik a legutolsó búcsút vehették a „szegények pápájától”, akit végakaratának megfelelőn privát szertartás keretében temettek el a bazilika Pál-kápolnájában, amelynek főoltárán látható a Salus Populi Romani-kegykép, melyet a szentatya oly sokszor felkeresett, hogy előtte imádkozzon.

Bach 340.2 szonáták

Négy koncertből álló sorozattal készül a Hargita Megyei Kulturális Központ márciustól júniusig, ugyanis idén ünnepeljük Johann Sebastian Bach születésének 340. évfordulóját. Ma este nyolc órától a csíkszeredai Szent Kereszt-templomban Csengeri Kostyák Zsuzsa (csembaló) és Gábor Előd (hegedű) előadásában hallhatja Bach szonátáit az érdeklődő közönség. A koncertre a belépés ingyenes.

Alzheimer Café Kolozsváron

Hogyan kommunikáljunk a beteg hozzátartozónkkal, mit tegyünk a mindennapjainkat elárasztó érzésekkel és indulatokkal? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a szerdai Alzheimer café találkozón. Az alkalom témája: Érzelmi, indulati reakcióink a demens gondozás során. Előadó: Kiss Gabriella, a Romániai Alzheimer Café elindítója, aki szakmai csapatával együtt érdekes előadásra és interaktív esetmegbeszélésre vár mindenkit szeretettel szerdán délután öt órakor a Főtér 15 szám alatt, a Szent Mihály plébánia hittantermében.  A részvétel ingyenes!

Hálaadó szentmise és nyílt nap a fogyatékkal élőkkel

A jubileumi évhez kapcsolódva a fogyatékkal élőkre irányítja a figyelmet a Gyulafehérvári Caritas. Szívesen látnak minden érdeklődőt holnap, a délelőtt tizenegy órakor kezdődő hálaadó szentmisére a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomba, ezt követően pedig a Márton Áron Szociális Központba. A központban lehetőség lesz betekinteni a fogyatékkal élők mindennapjaiba, fejlesztésükbe. Legyen ez egy alkalom, ahol nem a hiányosságok, hanem a képességek kerülnek előtérbe, ahol hálát adhatunk létünkért!

Szent Antal nagykilenced

A Szent Antal nagykilenced holnap délután hat órakor fog folytatódni a szárhegyi ferences templomban. A nagykilenced alatt Gegő Juliánusz ferences testvérrel a Szentírás után a keresztény irodalom egyik legismertebb és a legtöbb nyelvre lefordított Naptestvér énekét (Naphimnuszt) fogják olvasni, annak egy-egy során fognak elmélkedni, amelyet Szent Ferenc szenvedésekkel és kétségekkel teli éjszaka után írt meg ezelőtt 800 éve. A harmadik kedd elmélkedési témája: A Legmagasságosabbtól az alázatosságig.

Édesanyák lelkinapja Székelyudvarhelyen

Szombaton, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébánián, édesanyák számára tartanak lelkinapot. Mire számíthatnak azok, akik részt vesznek? Egy különleges lelkinapra, ahol felfedezhetik, milyen hatalmat bízott rájuk Isten az imádság ereje által. Közös útkeresés, megerősítő tanítás, tanúságtételek, csend és közös ima. Egy nap, ahol újra elhihetik: nincsenek egyedül – sem a gyermeknevelésben, sem a gyerekeikért folytatott küzdelemben. Részvételi díj: 70 lej. Jelentkezni ma délig lehet. További részletek a csaladpasztor.ro oldalon találhatók.

Bedő Imre Marosvásárhelyen

Vasárnap este 18.50-től, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban, a Lélekóra keretében tart előadást Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója. Mindenkit szeretettel várnak!

Időjárás

A meteorológusok előrejelzőse szerint a következő két napban még hideg időre kell számítani, azonban a jövő hét közepén jön a felmelegedés, május 1-jére pedig már jó időt jósolnak. Ma száraz időre, sok napsütésre számíthatunk, a kevés gomolyfelhőből egy-egy zápor legfeljebb nyugaton alakulhat ki. Sokfelé élénk, néhol északon időnként erős lesz az északkeleti szél. A hideg hajnalt követően, délután 14-20 fokot mérhetünk.

HÍREK DÉLBEN

Felcsíki kórustalálkozó Gyimesbükkben

Rangos egyházi eseménynek volt házigazdája Gyimesbükk szombaton. Székelyföld legkeletibb községében tartották a 28. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót. A római katolikus kórusok seregszemléjén több mint 600 kórustag lépett fel. A találkozó ünnepi szentmiséjét Bálint Emil felcsíki főesperes celebrálta, a szentbeszédet pedig Gyimesbükk plébánosa tartotta. Szentbeszédében Salamon József többek között így fogalmazott: „Isten szeretete átformál bennünket, ha szívünket teljesen megnyitjuk előtte. Ahogy a tanítványokat is éltette az örömhír hirdetésében, úgy akar ma is minket újjáteremteni és kitartóvá tenni. A találkozó különleges pillanata volt, amikor a jelenlévők Ferenc pápára emlékeztek. Mazai Tihamér gyimesbükki lelkész vezetésével elvégezték a lucernáriumot, majd himnuszok hangzottak el, amelyek betöltötték a Bákó megyéhez csatolt erdélyi település Dani Gergely esperes vezetésével, a kommunista időkben épített templomát. A szentmise után minden kórus két-két művet adott elő.

Motoros-áldás a Tolvajos tetőn

Idén is megszervezték a Hargitafürdő közelében magasodó Tolvajos-tetőn az évadnyitó motoros áldást. A motorosok megáldásának hagyománya Hargitafürdőn kezdődött a múlt évtized közepén. Mivel a lelkészek, plébánosok közt is többen kedvelik és gyakorolják a motorozást, ilyenkor, a szezon elején hívják össze a Székelyföldről és Erdély különböző vidékeiről a sporttársakat. Magyarországon valamivel korábban honosult meg a hagyomány, amikor megjelent a motoros zarándoklat, több száz motorkerékpárral vonultak el a búcsújáró helyekre. Először ott vált szokássá, hogy utazásaikra áldást kérjenek, s hogy közösen imádkozzanak a szerencsés célba érésért meg a búcsúval gazdagodott hazatérésért. Mintegy tíz éve székelyföldi motorosok is bekapcsolódtak a búcsúkba járás szervezett és „gépesített” formájába. A vasárnapi esemény délután egy órakor kezdődött: misére várták az embereket a hargitafürdői Szent István templomba. Két órától megáldották a motorokat és motorosokat a Tolvajos-tetőn.

Ajándékozz rózsafüzért egy betegnek

Május hónap, Égi Édesanyánknak, a Boldogságos Szűzanyának a hónapja. Hálából a csíksomlyói Szűzanya pártfogásáért, és további közbenjárását kérve, a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kórházpasztorációért felelős csapata rózsaüzér-gyűjtő akciót hirdet. Az ajándéknak szánt új rózsafüzéreket május 18-ig, a hívek elvihetik plébániájukra, vagy a csíksomlyói kegyhelyre, ahonnan majd átveszik és személyesen átadják a kórházban fekvő betegeknek. További információért és segítségért a 0751213559-es telefonszámot lehet hívni.

Fogyatékkal élők jubileumi napja

A Gyulafehérvári Főegyházmegye jubileumi eseménysorozatának részeként szerdán tartják meg a fogyatékkal élők napját, melynek programjai több csíksomlyói helyszínen zajlanak majd. Az esemény fél tizenkettőkor ünnepi szentmisével kezdődik a csíksomlyói kegytemplomban, amelyet Kovács Gergely érsek celebrál. A program délután egy órától a Jakab Antal Házban folytatódik, ahol a résztvevők kötetlen beszélgetés és közös ebéd keretében találkozhatnak. Kettő és fél négy között filmvetítés lesz a Jakab Antal Ház A-termében, ezzel párhuzamosan, egy és négy óra között figyelemfelkeltő napot szervez a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ. A program célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz a fogyatékkal élő emberek életét – mindennapjaikat, örömeiket és nehézségeiket.

A tánc világnapja Marosvásárhelyen

A Maros Művészegyüttes idén két flashmobbal ünnepli a tánc világnapját, holnap. Délután két órakor a marosvásárhelyi Színház téren a Maros Művészegyüttes román és magyar tagozatának közös villámcsődületére kerül sor, négy órakor a Maros Művészegyüttes és néhány Maros megyei amatőr néptáncegyüttes legényeinek közös villámcsődülete következik szintén a Színház téren.

Beszédtechnika és nyilvános beszéd tréning

Demcsák Zsuzsa, a televíziózásból ismert műsorvezető és elismert kommunikációs tréner Csíkszeredába is elhozza Beszédtechnika és nyilvános beszéd című egynapos tréningjét május 10-én, délelőtt kilenc órától a Kapocs Coworking Irodába. Az előadó megosztja azokat a gyakorlati eszközöket és technikákat, amelyekkel leküzdhető a nyilvános szerepléstől való félelem, magabiztosabbá tehető a kommunikáció. A képzés ára 600 lej, a helyek száma korlátozott, regisztrálni az esemény közösségi oldalán levő űrlap kitöltésével lehet.

Szülők akadémiája Szatmáron

A Mathias Corvinus Collegium meghívására Szatmárnémetibe látogat Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. A tapasztalt szakember a Szülők Akadémiája című rendezvénysorozat keretében tart nyilvános előadást az egészséges énkép kialakulásáról május 12-én, délután hat órától, a Láncos templomban. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot az mcc.ro oldalon található űrlap kitöltésével lehet jelezni.

Időjárás

A meteorológusok előrejelzőse szerint a következő két napban még hideg időre kell számítani, azonban a jövő hét közepén jön a felmelegedés, május 1-jére pedig már jó időt jósolnak. Ma száraz időre, sok napsütésre számíthatunk, a kevés gomolyfelhőből egy-egy zápor legfeljebb nyugaton alakulhat ki. Sokfelé élénk, néhol északon időnként erős lesz az északkeleti szél. Délután 14-20 fokot mérhetünk. Holnap többfelé derült, száraz időre készülhetünk, kevés felhő lesz felettünk. Helyenként nyugaton élénkülhet meg a déli, délkeleti szél. Hajnalban 0-9 fok várható, a hegyvidéken lesz a leghidegebb. Délután 18-20 fok valószínű. Nagy lesz a hőingás!

About the author

Emese