HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszentmiklósi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Hitvallást és hűségesküt tettek a diakónusjelöltek Gyulafehérváron
Közösségi szentmise keretében, április 29-én két diakónusjelölt tette le a hitvallást és a hűségesküt Kovács Gergely érsek jelenlétében, ezzel megerősítve hűségüket az anyaszentegyház iránt. Az Egyházi Törvénykönyv előírása szerint a szent rendek felvétele előtt a jelöltek nyilvánosan, a közösség jelenlétében vallják meg hitüket, és esküvel fejezik ki, hogy a szentelés által szavaik és tetteik révén megőrzik az anyaszentegyházzal való egységet; a hitigazságokat hűséggel hirdetik és értelmezik; engedelmességgel követik azt, amit a püspökök – mint a hit hiteles hirdetői és tanítói – eléjük tárnak; valamint a mindenkori főpásztor munkáját hűséggel segítik. Kovács Gergely érsek szombaton, a délelőtt tizenegy órakor kezdődő szentmise keretében szenteli diakónussá a csíkcsobotfalvi Csibi Leventét és a lövétei származású Lázár Hunort. Imádkozzunk értük!
Fogyatékkal élők jubileumi napja Csíksomlyón és Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Főegyházmegye jubileumi eseménysorozatának részeként ma tartják meg a fogyatékkal élők napját, melynek programjai több csíksomlyói helyszínen zajlanak majd. Az esemény fél tizenkettőkor ünnepi szentmisével kezdődik a csíksomlyói kegytemplomban, amelyet Kovács Gergely érsek celebrál. A program délután egy órától a Jakab Antal Házban folytatódik, ahol a résztvevők kötetlen beszélgetés és közös ebéd keretében találkozhatnak. Kettő és fél négy között filmvetítés lesz a Jakab Antal Ház A-termében, ezzel párhuzamosan, egy és négy óra között figyelemfelkeltő napot szervez a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ. A szentmisét rádiónk élőben közvetíti. A székelyudvarhelyi főesperesi kerületben a jubileumi programot május 10-én tartják a Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Ház területén, Szelterszben, ahol egész napos családos programra várják az érintettek. Érdeklődni és jelentkezni május 3-ig lehet a 0740832151-as telefonszámon Simó Melindánál.
Édesanyák hete Csíkszeredában
Péntektől jövő keddig (május 6.) szervezi meg a Csíki Anyák Egyesülete a XIV. Édesanyák Hetét Csíkszeredában. Az eseményt idén is előadások, műhelymunkák, fotókiállítás, valamint számos más program színesíti. Az eseményen való részvétel ingyenes, minden eddigi és új résztvevőt szívesen fogadnak. További részletek elérhetők az esemény közösségi oldalán.
Rendhagyó tárlatvezetés a Csíki Múzeumban
A Csíki Múzeum a két szakrális jellegű állandó kiállításaink bezárására készül: a csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely, valamint a Megmentett szakrális kincseink. A kettős zárást megelőzően a kiállítást egy rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúztatják, melyet Guia Laurean Hugó ferences szerzetes tart pénteken délután négy órai kezdettel. Az eseményre előzetesen regisztrálni kell a 0266 372 024-es vagy a 0753 073 531-es telefonszámokon, illetve az info@csikimuzeum.ro e-mail-címen. A rendhagyó tárlatvezetés díja 30 lej / fő.
A szegedi fúvószenekar koncertje Csíkszeredában
A Szegedi Tudományegyetem Koncert Fúvószenekara olyan egyetemi hallgatókból áll, akik elkötelezettek a magas szintű fúvószene és a fúvószenei értékek mellett. Az együttes 1998-as megalakulása óta számos turnét, komoly sikert tudhat maga mögött. A fúvószenekar szombaton délután öt órakor a csíkszeredai Művészetek Házában ad koncertet. A belépés ingyenes.
Jegyeoktatás indul Nagybányán
Jegyesoktatásra hívja a nagybányai Szentháromság római katolikus plébánia az idén házasodni szándékozó jegyespárokat. A három alkalomból álló oktatást keddenként tartják, este fél nyolctól a Boldog Scheffler János közösségi házban, a következő program szerint: május 6., 13., 20., 27. A jegyesoktatáson való részvétel feltétele a házasságkötésnek. Jelentkezni a plébánián lehet.
Vinkler Ferenc emlékére szerveznek koncertet Csanáloson
„Csendes ember” címet visel az a koncert, mellyel május 10-én, este hét órakor Vinkler Ferencre emlékeznek barátai, zenésztársai. A csanálosi kultúrotthonban szervezett eseményen fellépnek az Aramisz, az In Extenso, a Coloured Acoustic és a Retro Mánia emlékzenekarok és még sokan mások.
Személyesen kísért lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
Május 16-18. között, Új eget és új földet láttam (Jel 21, 1) mottóval személyesen kísért lelkigyakorlatot tartanak a csíkszentdomokosi Szent Margit házban. Ķísérők: Kerekes Izabella és Kedves Rita segítőnővérek. Jelentkezni május 10-ig lehet a kedves.rita@segitonoverek.info címen.
Időjárás
Ma folytatódik a napos idő, legfeljebb kevés gomoly- és fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Északnyugaton kevés futó zápor kialakulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás, csak néhol élénkülhet fel rövid időre az északias szél. Délután 19-26 fokra van kilátás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint, az átlagosnál magasabb hőmérsékletre számíthatunk május első napjaiban, a csapadék azonban meghaladja az erre az időszakra jellemző mennyiséget. Ugyanakkor május első hetében is az átlagosnál melegebb időjárás lesz a legtöbb régióban, de különösen nyugaton és a hegyvidéken. A hónap második felében az átlaghőmérséklet az ország nagy részén, de különösen a déli régiókban magasabb lesz a szokásosnál, míg a csapadék mennyisége a nyugati, északnyugati, közép- és hegyvidéki régiókban meghaladja majd a megszokott értéket.