HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a somogyomi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
A Szent Klára Ház névadójára emlékeztek Csíksomlyón
A csíksomlyói Szent Klára Házban, a klarissza nővérek egykori monostorában Szent Klára ünnepén, augusztus 11-én nemcsak a ház névnapját ünnepelték, hanem imádkoztak mindazokért a nővérekért, akik itt éltek, és ma is Klára szellemében követik Krisztust. Juliánus testvér emlékeztette a jelenlevőket: az imádság nem felfelé való kapaszkodás Istenhez, hanem út befelé, hogy felfedezzük őt életünk középpontjában. Szent Klára a keresztre feszített Krisztus szemlélésével kezdte imáját, hagyva, hogy ez az együttérző szeretet átformálja őt – és rajta keresztül másokat is. Az igazi istenkeresés nem pusztán formák megőrzése, hanem a szív csendjében történő figyelés: kiért dobog a szívem, hol és mikor tapasztalom Isten jelenlétét a napom során? Minden találkozás, munka és kihívás lehetőség arra, hogy felismerjük Istent. Szent Klára élete példát ad: imádsággal Krisztust hordozta, életével „megszülte” a világ számára, így felragyogtatta Isten arcát a mindennapokban.
Édesanyák imaestje
Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára ma délután hat órától, a szárhegyi ferences templomban, amelynek keretében szentségimádás és szentmise lesz, és amelyre a kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.
Böjt- és imanap a békéért
Mivel a háború továbbra is oly sok népet sújt világszerte – Gázától Szudánig, Ukrajnától Mianmarig, Haititől a Kongói Demokratikus Köztársaságig és Szíriáig – , a Rendfőnöknők Nemzetközi Uniója (UISG) sürgős felhívást tett közzé, hogy világszerte tartsanak Böjt- és imanapot a békéért augusztus 14-én, azaz holnap. Ezt a napot három konkrét cselekedet vezérli: imádkozzunk együtt és elmélkedjünk Isten Igéjén a jelenlegi háborúk és humanitárius válságok fényében, intézzünk felszólítást az igazságosságra és a megbékélésre, sürgetve a polgári és egyházi hatóságokat, hogy keressék a béke, a leszerelés és az emberi jogok védelmének útjait, vállaljunk konkrét szolidaritást azáltal, hogy támogatjuk a szenvedőket a befogadó és humanitárius segítségnyújtási hálózatokon keresztül. A kezdeményezésben rádiónk a holnap délután egy órától kezdődő rózsafüzér imával csatlakozik, tartsanak velünk.
Márványföldből gyöngyvirágok
A Maros Művészegyüttes holnap este hét órától Márványföldből gyöngyvirágok című, Kalotaszeg örökségét bemutató előadásával lép színpadra a szovátai amfiteátrumban. A műsor célja a magyar, román és cigány táncok színpadra állítása, a táncanyagok mély ismerete és hiteles előadása, valamint a kalotaszegi emberek történeteinek visszaadása, meséik megelevenedése: táncmulatságok kerülnek bemutatásra, dallamok, a vidék kiemelkedő ikonjai, amelyek mind meghatározói a Nádas-mente kultúrájának.
Nagyboldogasszony búcsúk a Szatmári Egyházmegyében
A Szatmári Egyházmegyében a túrterebesi, erdődi, nagymajtényi, szamosdarai, felsőbányai, hosszúmezői, a nagykárolyi Szentháromság kápolna és a bujánházai templomok rendelkeznek Nagyboldogasszony titulussal. Búcsúmiséjükre az ünnep napján, pénteken, kerül sor. Túrterebesen 11 órától Vojtku László batizi plébános; Erdődön 11 órától Dánku Balázs nagybányai plébános; Nagymajtényban 11 órától Kinczel István a Kis Szent Teréz plébánia plébánosa; Szamosdarán 11 órától Fanea József püspöki titkár; Felsőbányán 11 órától Urbán Erik; Hosszúmezőn Bîndăroi Alexandru Irimia a máramarosszigeti, Borromeo Szent Károly plébánia segédlelkésze, a Szentháromság Kápolnában Nagykárolyban 16 órától Turtureanu Róbert a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum spirituálisa, Bujánházán 12 órától Podac Dumitru ezüstmisés atya celebrája a búcsú misét. Szeretettel hívják és várják a helyi és zarándok híveket az ünnepi alkalmakra!
Szoborkiállítás Marosvásárhelyen
Pénteken nyitják meg Bocskay Vince szovátai szobrászművész Visszatekintő című szoborkiállítását. A kiállítás a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában kap helyet, az ünnepélyes megnyitóra délután hat órai kezdettel kerül sor. A kiállítást Lőrincz Ildikó székelyudvarhelyi művészettörténész méltatja. Zongorán közreműködik Bakó Tihamér. A tárlat szeptember 15-ig lesz megtekinthető.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga kódú, kánikulára figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki, mely szerint ma 12 és 21 óra között lesz érvényes Máramarosban, a Körösvidéken, Bánságban, valamint Erdély nyugati és Olténia délnyugati részén. Az előrejelzés szerint a nappali maximumok 33–36 fok között alakulnak, a hőérzet magas marad, az ITU index meghaladja a kritikus 80-as értéket. A riasztás Szatmár, Máramaros, Szilágy, Bihar, Kolozs, Arad, Fehér, Hunyad, Temes, Krassó-Szörény, Dolj és Mehedinți megyére érvényes.
HÍREK DÉLBEN
Nyugdíjas kántorok találkozója Szentegyházán
Nyugalmazott kántorok találkoztak a Szentegyháza határában fekvő Majzosban. A tizenkettedik alkalommal megszervezett hálaadó szentmisével egybekötött összejövetelt minden évben Geréd Vilmos kántor-karnagy hívja életre. Az idei szentmise főcelebránsa Kovács Gergely érsek volt. Szentbeszédében a főpásztor az idő múlását és a szolgálatot hozta párhuzamba, hálát adva azokért a kántorokért, akik szolgálatukat, munkájukat elvégezve át tudják adni helyüket, feladatukat a fiatalabbaknak. Hangsúlyozta, hogyha teljes odaadással, egész lényünkkel végezzük a szolgálatot, sose érezzük azt, hogy feszülten dolgozunk, hanem mindig készen állunk. Prédikációja végén így fogalmazott: „Életünk végéig az Úr szőlőjében vagyunk, és ott munkálkodunk. Ha életünkön látszik, hogy neki szolgálunk, az bizonyítja, hogy jó tanítványai vagyunk. Maradjatok mindannyian hűséges tanítványok, akik nyugodt lelkiismerettel várják az Úr eljövetelét.”
Gyűjtés az árvíz sújtotta falvaknak
A Sepsi Value Centre a Kovászna Megyei Vöröskereszttel karöltve támogatja az áradások által súlyosan érintett Kovászna megyei falvakat. Ma este kilenc óráig az Oltmező úton található Sepsi Value Centre bevásárlóközpont folyosóján külön urnában lehet elhelyezni tartós élelmiszert (konzerv, cukor, olaj, liszt, tésztafélék stb.), tisztálkodási termékeket, iskolai felszereléseket.
Ünnepel az Élet a Lélekben imacsoport
A sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport ma ünnepli fennállásának 31-ik évét. Az évforduló alkalmából találkozót tartanak a Krisztus Király plébániatemplomban, melynek keretében délután öt órától szentségimádás, hat órától hálaadó szentmise, utána pedig tanúságtételek és dicsőítés lesz. Az ünnepi szentmise szónoka Takó István helyi plébános lesz. Várnak mindenkit a hálaadásra és a közös ünneplésre. Bővebben az eseményről a www.eletalelekben.ro honlapon olvashatnak.
Orgonakoncert Nagybányán
A Szent István napok keretében, ma este nyolc órától ad orgonakoncertet a nagybányai Szentháromság templomban Erdős Amália, aki 2008-ban végzett a kolozsvári Zeneakadémián, Németországban tanult és koncertezett, számos hazai és nemzetközi verseny győztese. Jelenleg a kolozsvári Zeneakadémia tanára. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Búcsú az Egyeskői Irgalmasság kápolnánál
Szombaton búcsút tartanak az Egyeskői Irgalmasság kápolnánál. A gyülekező reggel fél kilenc és kilenc között lesz a Balánbánya után fekvő Széppatak völgy szádba. Kilenc órakor indulás az 1Úton Mária zarándoklat vezetésével, tíz órakor az erdő szélétől kezdődő keresztútjárás követi az érkezés, 11,20-kor. Utána a Péterfi házaspár tanúságtételét hallhatják. Az ünnepi szentmise déli tizenkét órától kezdődik, melyet Kerekes László segédpüspök mutat be, az ünnepi szónok pedig Lukács János plébános lesz. Az idén rendhagyó módon, pénteken este egész éjszakás szentségimádás lesz a kápolnánál a hegyen, amit Balla Imre korondi plébános vezet. Szükséges megfelelő öltözet, cipő, legyen szendvics és víz a hátizsákban.
A Romániai Magyar Cserkészszövetség jubileumi tábora
Augusztus 14-23. között kerül megrendezésre a Romániai Magyar Cserkészszövetség idei jubileumi emléktábora, a LEHET, amely a szövetségük rendszerváltás utáni újraalakulásának 35. évfordulójára meghirdetett emlékévet koronázza meg. Jelenleg Erdélyben Kézdivásárhelytől Nagybányáig szerte a vidékeken összesen 45 cserkészcsapat működik, 2850 aktív cserkészt számlálnak, mellettük több ezer régi, már nem aktív cserkészt tartanak nyilván. A tábor most aktív és régi cserkészeknek is szól, mellette Magyarországról és az egész Kárpát-medence magyar cserkészcsapataiból érkeznek majd, Vajdaságból, Felvidékről és más szórvány magyar településekről. A résztvevői létszám 1000 cserkész felett van. További érdekes tartalmakat a lehet.rmcssz.ro oldalon lehet olvasni.
Ökumenikus ima Kolozsvárért
A kincses város születésnapján, augusztus 19-én délután hat órától ökumenikus imát, közös hálaadást végeznek a történelmi egyházak papjai, lelkészei a főtéri Szent Mihály-templomban, amely az évszázadok során minden felekezet otthonául szolgált a történelem forgatagában. A közös liturgiát a jelen lévő papok, lelkészek kötetlen együttléte követi a Szent Mihály Római Katolikus Plébánián.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga kódú, kánikulára figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki, mely szerint ma 12 és 21 óra között lesz érvényes Máramarosban, a Körösvidéken, Bánságban, valamint Erdély nyugati és Olténia délnyugati részén. Az előrejelzés szerint a nappali maximumok 33–36 fok között alakulnak, a hőérzet magas marad, az ITU index meghaladja a kritikus 80-as értéket. A riasztás Szatmár, Máramaros, Szilágy, Bihar, Kolozs, Arad, Fehér, Hunyad, Temes, Krassó-Szörény, Dolj és Mehedinți megyére érvényes. Holnap és pénteken is a napsütésé lesz a főszerep, csapadék továbbra sem várható. Mérsékelt, helyenként élénk lesz a keleties légmozgás. Holnap 33-37, pénteken 34-38 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.