2025. augusztus 6. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a fogarasi Szentháromság templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Még idén felcsendülhet a Szent Ágoston-templom új koncertorgonája

Még az idén felcsendülhet a csíkszeredai Szent Ágoston-templom készülő koncertorgonájának egy része, az úgynevezett pozitívmű. A templomi hangszer további darabjait később készítik el. „Sokat vívódtunk azon, hogy külföldről hozassunk egy használt orgonát, vagy újat készíttessünk egyet. Végül a szakemberek amellett voksoltak, hogy ha már van egy szép templomunk, Csíkszeredának egy impozáns épülete, akkor megérdemel egy új orgonát” – osztotta meg a Székelyhonnal Bálint Emil. Hozzátette, a koncertorgona elsődleges célja a liturgia szolgálata, de emellett szeretnének előadóművészeket is meghívni a templomba, hiszen az épületnek nagyon jó az akusztikája. A koncertorgona befejezéséhez a plébániának még legalább 200 ezer euróra van szüksége, az infláció és a költségnövekedés miatt akár többre is. Aki adományozna a cél érdekében, az megteheti a Szent Ágoston-plébánián, vagy a honlapjukon található bankszámlaszámon.

Önkéntes találkozók

Ma délután 16 órakor a kolozsvári stúdióba, holnap 11.30-tól Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián, valamint délután 15 órakor Szentegyházán a Szent András plébánián tartunk önkéntes találkozót. Pénteken délelőtt 9.30-ra a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániára, míg déli 12 órára a székelyudvarhelyi stúdióba várjuk önkénteseinket és hallgatóinkat egy kötetlen együttlétre, beszélgetésre.

Előadás gyermekeknek Maroskeresztúron

A Fizi Miska a világűrben című előadásra várják a gyermekeket ma délután 18 órától a maroskeresztúri kultúrházba. Gyermekeknek a belépőjegy 10 lejbe, felnőtt kísérőiknek 3 lejbe kerül. A jegyeket előadás előtt egy órával a helyszínen kezdik értékesíteni.

Dicsőítő est Korondon

Ma este 19 órától a korondi Jézus szíve plébánia udvarán dicsőítő estet tartanak, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Missziós nap Székelyhídon

Holnap délután 16 és este 20 óra között missziós napon tartanak a székelyhídi templomban. A programban szerepel keresztút, szentségimádás, tanúságtétel, missziós beszéd, rózsafüzér és főpapi szentmise. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

A cigány dal nemzetközi napja

Sepsiszentgyörgyön a Bábel Kiskultúrban pénteken a nemzetközi cigány dal napja alkalmából este 20 órától koncert lesz. Rostás Mihály „Mazsi”, a cigány dal napjának ötletgazdája, művészeti vezetője és főszervezője az elmúlt évtizedekben négy kontinens több mint harminc országában koncertezett a Kossuth-díjas és Womex-életműdíjas Lakatos Mónika és a Romengo zenekar vezetőjeként és menedzsereként. A különböző országok cigányzenei fesztiváljaival és cigány zenekarai­val szót értve hívta életre a nemzetközi cigány dal napja hiánypótló kezdeményezést, valamint a nemzetközi cigányzenei együttműködésért tevékenykedő Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózatot.

Rajzpályázat

„Így játszunk MI” címmel hirdetnek rajzpályázatot a szombaton és vasárnap, Szejkefürdőn megrendezett 3. KÖZpont Családfesztivál részeként. A gyermekek rajzaikon bemutathatják, hogy miként játszanak együtt családjukkal: bújócskáznak, hempergőznek a fűben vagy épp sátrat építenek. Minden gyermek, aki elviszi saját rajzát a Családfesztiválra és leadja a kijelölt sátornál, finom házi szörpös meglepetést kap cserébe, a rajzokat pedig kiállítják a fesztivál ideje alatt a helyszínen, hogy mindenki lássa, mennyiféleképp lehet boldogan együtt játszani! A rajzok elkészíthetők otthon vagy a helyszínen is.

Orgonakoncert Nagybányán

A Szent István napok keretében, augusztus 13-án este 20 órától ad orgonakoncertet a nagybányai Szentháromság templomban Erdős Amália, aki 2008-ban végzett a kolozsvári Zeneakadémián, Németországban tanult és koncertezett, számos hazai és nemzetközi verseny győztese. Jelenleg a kolozsvári Zeneakadémia tanára. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Amikor a segítő is cipel

Mit tehet a segítő, amikor terheket cipel? És amikor terheket cipelővel találkozik? Hogyan támogathatja, mit adhat magából? Mit kezdhet az őt is átjáró fájdalommal? Hogyan őrizheti a saját reményét? Mit jelent nekünk, hogy áronságunk örökségünk? Erről - és legújabb verseskötetéről is beszélgetnek György Alfréd kamilliánus szerzetessel, az idei búcsú ünnepi szónokával Csíksomlyón, a Jakab Antal Ház A termében, augusztus 15-én, délután 18 órától. Mindenkit szeretettel várnak.

Időjárás

Ma egy hidegfront szakadozott felhőzetéből főként reggel és délelőtt lehet több helyen kevés eső, zápor. Délután egyre többfelé kiderül az ég, legfeljebb északkeleten, keleten fordulhatnak még elő néhol záporok, esetleg egy-egy zivatar is. Élénk, sokfelé erős lesz az északi-északnyugati szél. Délután 23-29 fokot mérhetünk. Holnap kevés felhő, sok napsütés várható. Kevés csapadék a középső és déli tájakon lesz. Mérsékelt, nyugaton, északnyugaton és helyenként élénk lesz a légmozgás. A csúcshőmérséklet 25-33 fok között valószínű.

About the author

Emese