2025. december 16. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszeredai Segítő Mária-gimnázium kápolnájában tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Karácsonyi hangverseny Nagyváradon

December 14-én, advent 3. vasárnapján a keresztény felekezetek közreműködésével karácsonyi hangversenyt szervezett a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az egyházmegye főtemplomában, a nagyváradi székesegyházban. Az eseményen felléptek az ortodox, a görögkatolikus, a református, a baptista és a római katolikus egyház kórusai. Az est különleges ajándéka volt, hogy Kristófi János orgonaművész is megszólaltatta a közelmúltban felújított orgonát. Az est végén a Szent László Énekkar a jelenlévőkkel közösen énekelte el három nyelven a Csendes éj karácsonyi dalt, ezt követően Böcskei László katolikus- és Virgil Bercea görögkatolikus püspökök kérték áldásukat a résztvevőkre.

Szülői találkozó a gyulafehérvári szemináriumban

A kispapok szüleinek és testvéreinek, közeli rokonainak találkozóját tartották december 14-én, a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetben. A találkozó lényege az – ahogyan azt a papképzés irányelveit meghatározó dokumentum is hangsúlyozza –, hogy megerősítsék a család és a szülők szerepét gyermekeik hivatásának kibontakozásában, megélésében. Lényeges, hogy a szülők szerető figyelemmel kísérjék gyermekük életét, meghagyva döntéseiknek szabadságát. A találkozó a zsolozsma reggeli dicséretének ünnepélyes elimádkozásával kezdődött, amit közös kávézás követett. A találkozó csúcspontja advent 3. vasárnapjának ünnepélyes szentmiséje volt a gyulafehérvári székesegyházban, amelynek főcelebránsa és szónoka Kovács Gergely gyulafehérvári érsek volt, a szentmisén részt vett Kerekes László segédpüspök, valamint a szeminárium elöljárói is. A találkozó közös ebéddel zárult, amely után a kispapoknak lehetőségük volt kötetlenül időt tölteni szüleikkel, testvéreikkel és rokonaikkal, akik ezt követően hazautaztak.

Kedvenc könyvem

„Mi történik, ha egyetlen könyv tükrében engedünk bepillantást egy ember gondolataiba – és vajon a könyv mesél róla, vagy ő a könyvről?” – teszi fel a kérdést a Kedvenc könyvem előadás-sorozat szervezője, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége. A rendezvény hatodik alkalmát ma este hat órától tartják a Szövetség székhelyén, az est meghívottja László Attila kolozsvári esperes-plébános, akivel Sarkadi Zoltán beszélget. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ez megtehető az esemény közösségi oldalán levő űrlap kitöltésével.

Koncert Csíkszeredában

Karácsonyváró koncertet ad Thurzó Zoltán négyszeres világrekorder zongoraművész ma este hét órától a Csíki Moziban. A zongora show-műsora széles zenei spektrumot ölel fel: dzsessz-sztenderdek, swingörökzöldek, kávéházi hangulatú café concert darabok, ismert film- és mesefilmdallamok, valamint különleges könnyűzenei átiratok csendülnek fel. A koncert sötétben, hangulatvilágítással lesz, különleges vizuális élménnyel kísérve a zenei produkciót, ezáltal teremtve valódi ünnepi, meghitt atmoszférát. A belépő ára 45 lej, megvásárolható elővételben a Csíki Mozi jegypénztárában.

Albumbemutató koncert Csíksomlyón

Szombaton este hét órától, a csíksomlyói kegytemplomban tart albumbemutató koncertet a Role Zenekar. Közreműködnek a Nagy István Művészeti Középiskola ötödik zeneosztályos diákjai. Vezető tanárok: Blága Anikó, Vass Márta. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Jótékonysági kosárlabdameccs

December 23-án a VSK – SZEBEN fergeteges jótékonysági kosárlabdameccsére kerül sor a Marosvásárhelyi Sportcsarnokban, ahol a szurkolók a mérkőzés izgalmain túl a Szent Ágnes rehabilitációs központ fejlesztőterápiáiban részesedő gyermekek és családjaik megtámogatására adományozhatnak. Újdonságként a résztvevők tízlejes tombolákat vásárolhatnak, amelyek fejében a szervezők három egyedi értékű nyereményt sorsolnak ki. A kosárlabdameccs teljes ideje alatt lehetőség nyílik az adományozásra, az erre a célra kihelyezett adománydobozokba. Karácsonyi jócselekedetként, az esemény keretein kívül, online is lehet adományozni a Caritas oldalán keresztül.

Időjárás

Ma is szürke, borongós időjárásban lesz részünk, csak helyenként vékonyodhat el, válhat szakadozottá átmenetileg a felhőtakaró. Szitálás, ködszitálás továbbra is előfordulhat. Gyenge lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban fagypont alatti értékekre lehetett szmítani, kora délután 4-14 fok körül alakul a hőmérséklet.

HÍREK DÉLBEN

Szebbé tennék a rászoruló családok ünnepét Érmihályfalván

Lélektől lélekig címmel szerveztek jótékonysági műsort december 14-én Érmihályfalván, a Gizella Művelődési Központban. Az előadás – melynek ötletadója és rendezője Mustean Sándor volt – keretében felléptek a Mozaik Színjátszó Kör tagjai, valamint Bokor János, Boros József, Szilágyi „Hubart” Ferenc, Koczkás „Kocy” Zsolt, illetve a IV.D osztály tanulói. A belépődíj önkéntes adomány volt, amelyből rászoruló családok ünnepét igyekeznek szebbé varázsolni a szervezők. Mint az ermihalyfalva.ro cikkéből kiderül, több helyi étterem jóvoltából hatvan nehéz sorsú felnőttnek és gyereknek tudnak majd karácsonyi menüt biztosítani szenteste, Gombási Róbert pedig harminc ajándékcsomagot állít össze rászoruló családok számára.

Tematikus nap

E havi tematikus napunk mottója: „Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket.” (Tit 3,4) Az Isten szeret! Ez kegyelem! Ez reményt és békét ad, ha hittel fordulunk hozzá! Ő pedig Krisztust küldi hozzád, aki a Megváltó! Ezekről a gondolatokról hallhatnak elmélkedéseket holnap, azaz szerdán! Tartsanak velünk!

Könyvbemutató Csíkszeredában

Albert Ildikó És hátradőlünk a fotelben című kötetét mutatják be ma délután öt órától Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötet a nagyváradi Holnap Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Az eseményen a szerzővel Szűcs László kiadóvezető és Sarány István újságíró, szerkesztő beszélget.

Karácsonyi koncert Sepsiszentgyörgyön

A Plugor Sándor Művészeti Líceum holnap este hét órától tartja hagyományos karácsonyi hangversenyét a Szent József-templomban. Műsoron Johann Cristoph Raubenius Christmette című műve és Camille Saint-Saëns Oratorio de Noël című karácsonyi oratóriuma. Fellép az Eufónia ifjúsági vegyes kar és a Szerenád kamarazenekar. Szólisták: Babos Margit, Opra Fruzsina Kitti, Sebestyén-Lázár Enikő, Oláh-Badi Alpár, Barabás Lajos Zsolt; közreműködik zongorán Opra-Balázs József és orgonán Szabó-Siklódi László Levente; karvezető: Sipos Zoltán; vezényel: Lőfi Gellért Attila.

A Művészeti Líceum karácsonyi koncertje a díszteremben

Csütörtökön este hat órakor a nagyváradi püspöki palota dísztermében tartják karácsonyi koncertjüket a nagyváradi Művészeti Líceum tanárai és diákjai. Közreműködik a Bartók Béla Vegyeskar, a Halzl József Szimfonikus Zenekar, a tanárok kórusa, az iskola fúvószenekara és kamarazenei együttesek. Az este folyamán klasszikus és modern karácsonyi dallamok csendülnek fel. A belépés díjtalan.

Énekeld meg a múzeumot!

Az adventi időszak a várakozás, lelki hangolódás mellett a hagyományok megéléséről is szól. Az ünnepek alatt az emberek a karácsonyi, István-, János-napi éneklések, aprószentekelések alatt végigjárták rokonaikat, barátaikat, megerősítették kapcsolataikat. Karácsony közeledtével, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum két éve indult kezdeményezésüket folytatva, mindenkit szeretettel hívnak és várnak pénteken egy kapcsolaterősítő látogatásra, egy ingyenes múzeum napra. Ezen a napon a múzeum tárlatai ingyen látogathatók délelőtt tíz és délután fél hat között. Este hat órától hagyományaikhoz híven betlehemes játékkal zárják a napot: ezúttal a tekerőpataki gyerekek betlehemes csoportját látják vendégül.

Adventi gyertyagyújtás a székesegyház előtti téren

Ebben az évben is, advent szombatjain, este hat órakor a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös gyertyagyújtásra várja a város lakóit a székesegyház előtt felállított adventi koszorú köré. Advent negyedik vasárnapjának előestéjén, azaz december 20-án, este hat órakor a családok képvelői lobbantják majd fel a negyedik gyertya lángját az adventi koszorún.

Karácsonyi koncert Nagyváradon

A nagyváradi Martin Folk Center decemberben is várja a néptánc, népzene iránt érdeklődő közönséget. Szombaton este hét órai kezdettel karácsonyi koncertet és táncházat tartanak, melyen a Csillagocska Alapítvány hangszeres és énekes diákjainak egy része, valamint Brugós Anikó énekes diákjai lépnek fel.

Időjárás

Ma is szürke, borongós időjárásban lesz részünk, csak helyenként vékonyodhat el, válhat szakadozottá átmenetileg a felhőtakaró. Szitálás, ködszitálás továbbra is előfordulhat. Gyenge lesz a déli, délkeleti szél. Kora délután 4-14 fok körül alakul a hőmérséklet. Holnap többfelé elvékonyodhat, szakadozottá válhat a felhőtakaró, rövid napos időszakok is lehetnek. Emellett azonban borongós, nyirkos tájakkal is találkozhatunk. Nyugaton gyenge eső, szitálás, ónos szitálás is kialakulhat. A déli, délkeleti szél gyenge, északnyugaton néhol mérsékelt, élénk lesz. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 13 fok között várható.

About the author

Emese