2025. december 19. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszentkirályi templomban, holnap a csíkszentdomokosi segítő nővérek kápolnájában, míg vasárnap a tordatúri templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Nagyváradi Egyházmegyében vasárnap Zilahon, míg a Szatmári Egyházmegyében Mezőfényen lesz örökös szentségimádási nap. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Nemzetközi találkozót szerveztek ferences művész testvéreknek Rómában

A Kisebb Testvérek Rendjéhez tartozó művészek találkozóját Rómában rendezték meg. A találkozó témáját a Naphimnusz keletkezésének nyolcszázadik évfordulója adta: a művész testvérek elfogadták a Szent Ferenc-i hívást, hogy új szemmel tekintsenek a világra, és képesek legyenek a látható jelenségekben felfedezni a láthatatlan jelenlétét. A tanácskozásról – amelyen a magyar ferenceseket Kruppa Lajos testvér képviselte – az ofm.org közölt tudósítást.Az esemény fókuszában a képzés és az osztozás állt. A résztvevők tapasztalatot cseréltek a rendi közösségben megélt művészidentitásról, valamint találkoztak a Magyarországon is jól ismert, világhírű ferences tenorral, Alessandro Brustenghi testvérrel, továbbá a lazio-abruzzói provinciához tartozó Sidival Fila testvérrel, aki képzőművészettel foglalkozik. A testvérek elzarándokoltak San Damiano szentélyébe is, ahol Szent Ferenc nyolcszáz évvel ezelőtt megírta a Naphimnuszt.Assisi Szent Ferenc példáját követve a testvérek újra felfedezték, hogy a művészet, ha azt az alázat és a szolgálat szellemében élik meg, híddá válik a testvériség és a szépség felé.

Mézeskalács árverezés Szatmáron

A hatéves, daganatos betegséggel küzdő, bogdándi Varga Tomi támogatására szervez rendhagyó árverést a Borókagyökér Egyesület. Sokan megmozdultak és megmozdulnak ezekben a napokban, hogy segítsenek egy hatéves kisfiúnak, a daganatos betegséggel, kevert sejtes Hodgkin limfómával küzdő Varga Tominak és családjának, hiszen a gyermekre hosszú, több éves gyógykezelés vár. A szigorúan csak természetes alapanyagokból készített, hagyományos mézeskalács betlehem – amely bármilyen ünnepi asztal különleges díszévé válhat – december 18 – 21–e között tekinthető meg a székesegyházban. Az árverés már zajlik, és egészen vasárnap este kilenc óráig tart, a legtöbbet ajánló pedig hétfőn veheti át a finomságot. Érdeklődni a 0729677930–as telefonszámon lehet.

Mária áhítat Kovásznán

Kovásznán minden hónap harmadik szombatján Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket a holnap délután öt órakor kezdődő szentségimádásra, majd hat órától szentmisére a helyi plébániatemplomba. Az ünnepi szónok Kalányos Ottó segédlelkész, az alcsíki főesperesi kerület csigánypasztorációért felelős lelkipásztora lesz. A szentmisét rózsafüzér imádság és ünnepélyes körmenet követ. A zenei szolgálatot a Kikapcsolsz katolikus ifjúsági együttes látja el. A Mária áhítatot rádiónk élőben közvetíti.

Karácsonyi fúvóskoncert Nagykárolyban és Börvelyben

A debreceni Kodály Bass Quintet formáció ad koncertet holnap este hét órától a nagykárolyi karácsonyi vásárban, délután öt órától a börvelyi Központi Parkban, kilenc órától pedig a község utcáin. Szeretettel várnak minden érdeklődőt egy meghitt, ünnepi zenei élményre.

Karácsonyi koncert Borzonton

Holnap este hat órától a Gyertyagyújtást követően szeretettel várják a kedves Borzontiakat a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar Karácsonyi koncertjére, a helyi kultúrotthonba. A belépés díjtalan illetve az esemény után várják egy csésze forró teára és forralt borra!

Adventi Truba-moll-koncert

Két helyszínen is fellép a csíkszeredai Truba-moll együttes vasárnap: háromnegyed tizenkettőtől a csíkszeredai unitárius templomban, negyed héttől pedig a csíkcsicsói kulturális központban mutatják be magyar költők megzenésített verseit. Az előadott versek a természet kis csodáiról, emberi sorsokról és természetesen a karácsony varázsáról szólnak.

Cantus figuratus a Gecse utcai Kistemplomban

Vasárnap este hat órától Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész a Cantus figuratus című előadóesttel lép fel Marosvásárhelyen a Gecse utcai Kistemplomban. A kifejezetten szakrális terekbe megálmodott esten a 20–21. századi magyar költészet istenes verseiből válogatás, illetve saját kompozíciók hangzanak el. Az előadásra a belépés díjtalan, de a fellépők iránti köszönet jeleként perselyes adományokat szívesen fogadnak.

Időjárás

Ma több napsütésre van kilátás, délkeleten lesz borongós, ködös, szürke idő. Néhol szitálás, ködszitálás, átmenetileg ónos szitálás továbbra is kialakulhat. A szél nem lesz jelentős. Hajnalban fagyni fog, napközben 3-12 fok ígérkezik, a naposabb déli tájakon lesz a legmelegebb. Holnap sem várható gyökeres változás időjárásunkban. Borongós, szürke időre készülhetünk, több helyen párával, köddel, szitálással, csak kisebb régiókban van némi esély a felhőzet elvékonyodására. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás, délután 1-7 fok valószínű.

About the author

Emese