2025. július 11. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kosteleki, holnap a petrillai, míg vasárnap a petrozsényi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Nagyváradi Egyházmegyében vasárnap a nagyváradi várban a szlovák közösségben, míg a Szatmári Egyházmegyében Borsabányán lesz örökös szentségimádási nap. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Orgonát kapott Kiskászon

Kézdiszentléleken 2022. október 9-től új orgona szólal meg a szentmiséken, a műemlék erődtemplom leszerelt orgonája mostantól a kiskászoni új templom ékességévé vált. Kézdiszentléleken még 2021-ben felmerült, hogy a régi orgonát egy újabbra cseréljék, ez rá egy évre meg is valósult: a koncertorgonát – mely 1954-ben készült Franz Breil orgonaépítő műhelyében – Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök október 9-én áldotta meg. A templom régi, lebontott, Angszter József és fia által 1902-ben épített hétregiszteres orgonája a kiskászoni Árpád-házi Szent Margit-templomba került át. „A hangszer javításra szorult, így először Székelyudvarhelyre kellett elszállítani, ahol a Pánsíp Kft. szakemberei felújították, majd Kiskászonban összeszerelték” – tudta meg a Háromszék Pál Ferenc kézdiszentléleki plébánostól, aki a Perkő alatti községhez tartozó kis településen is szolgálatot teljesít. A szentmiséken Dávid István kézdiszentléleki kántor szólaltatja meg a hangszerek királyát.

Bemutató Kovásznán

Ma este hét órától a Kovásznai Művelődési Központban a kovásznai Pokolsár Egyesület színjátszó csoportja bemutatja Páskándi Géza: Egy ember, aki megunta a bőrét című háromfelvonásos komédiáját. A darab rendezője Molnár János, a rendező munkatársa Molnár Júlia. A belépő ára 20 lej, helyfoglalás az érkezés sorrendjében.

Papszentelés és primícia Oroszhegyen

Áldozópappá szenteli holnap délelőtt tizenegy órai kezdettel az oroszhegyi római katolikus templomban Márton Ottó diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek. Az első ünnepélyes szentmisét vasárnap délután fél egytől, ugyancsak abban a templomban mutatja be. A papszentelést és a primíciát rádiónk élőben közvetíti.

Koncert Csíkszeredában

Koncertet ad a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjaiból alakult Allegra Barokk Zenekar vasárnap déli tizenkét órától a csíkszeredai unitárius templomban. A koncerten olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Frescobaldi, Corelli, Vivaldi vagy Bach – a barokk korszak sokszínűsége és gazdagsága egyetlen hangversenybe sűrítve. A belépés ingyenes.

Reziliencia a szülőségben

A VÉDEM Egyesület szervezésében július 14-én, délután hat órakor Jacsó Ágota mentálhigiénés szakember, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület senior oktatója, hat gyermek édesanyja a marosvásárhelyi Bernády Házban tart előadást Reziliencia a szülőségben címmel. A szülők kimerültek, túlterheltek, a kiégés ma már nem újkeletű fogalom, sem egy úri huncutság, hanem valós jelenség, amiről beszélni kell – vallja az előadó. A beugró 20 lej.

Nyári táborok a Katolikus Magyar Bibliatársulatnál

A Katolikus Magyar Bibliatársulat „A remény nem csal meg” (Róm 5, 5a) mottóval a jubileumi évben nyári táborokat hirdet Hargitafürdőre. A Grund – a fiatalok tábora július 20–23. között lesz. Jelentkezni július 13-ig lehet a sza.monikaa@gmail.com e-mail címen vagy a 0751 940 205 telefonszámon. A felnőtteknek hasznos nyaralásra lesz lehetőségük július 24–27. között, ahol Oláh Zoltán, a szentírástudomány tanára várja a résztvevőket előadásával. Bejelentkezni július 13-ig lehet a kmbtaborok@gmail.com e-mail-címen, illetve a 0745 284 735-ös telefonszámon.

Szívvel és pedállal

Július 31-én, reggel tíz órakor egy csapat Tusnádfürdőről, a Szent Anna sétány 41. szám elől indul, hogy együtt kísérjék Böjte Csaba testvért új hivatásának útján a csíksomlyói kolostorba. Biciklivel, hittel és összefogó közösségi erővel teszik meg ezt az utat, hozzájuk pedig bárki csatlakozhat. Útközben, Csíkszentsimonban megállnak ebédre a gyerekotthonukban, ahol megoszthatják egymással az örömöt és a közösség melegét.

Időjárás

Ma változóan felhős-napos időben lesz részünk, és több tájegységünkön is előfordulhatnak futózáporok, helyenként zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. A hűvös hajnalt követően délután a legmagasabb hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. A déli megyékben melegebb lesz, 21-30 fok. Holnap a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg, és helyenként futó záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Helyenként élénk lesz a délnyugati szél. Délutánra 23 és 29 fok közé melegszik a levegő. Vasárnap a napos-gomolyfelhős időben több tájegységünkön is kialakulhatnak időnként záporok, zivatarok. Az élénk déli, délnyugati szélben 25-32 fokot mérhetünk.

HÍREK DÉLBEN

Görögkatolikus ifjúsági találkozó Kolozsváron

A román görögkatolikus egyház szervezésében, Kolozsváron tartották a Fiatalok Intereparchiális Találkozóját, amely a Kolozsvár–Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye és a Gyulafehérvár–Fogarasi Görögkatolikus Főegyházmegye együttműködésével valósult meg. A rendezvény mottója A bátorság, hogy fény legyél nemcsak a hit megélésére, hanem a közösségi felelősségvállalásra is bátorította azokat a fiatalokat, akik az ország különböző görögkatolikus egyházmegyéiből érkeztek erre az egész napos lelki és kulturális eseményre, mely a Romániában meghirdetett Iuliu Hossu bíboros éve programsorozat része. A nap csúcspontja egy különleges koncert volt a Heltai téren, ahol fellépett Padre Guilherme DJ és katolikus pap. Padre Guilherme Észak-Portugáliában szolgál, és akkor vált belőle lemezlovas is, amikor egy eladósodott plébánia élére került, pénzgyűjtés céljából pedig bárt alakított, ahol karaokézni várta a híveket. Kolozsvári fellépésén modern, elektronikus zenével, fény- és videóinstallációkkal hirdette az evangéliumot. A rendezvényt az egyházi vezetők, az önkormányzat és számos önkéntes támogatta.

Csendtanfolyam és Csendtúra

Józsa Csaba, mentálhigénés szakember és lelkigyakorlatkísérő, csendes lelkigyakorlatokat tart Csíksomlyón a Szent Klára házban. A Csendtanfolyam egy olyan lelkigyakorlat, ahol a résztvevők megismerkednek a szemlélődő imával. Az egy hétig tartó teljes csendben figyelnek a belső jelenlétükre, és ezen keresztül megtapasztalják Isten szeretetteljes jelenlétét. Ez az imamód kitartást és odaadást igényel. A Csendtúra a lelkigyakorlat egy könnyebbik változata, ahol a résztvevők a természetben sétálva és hosszabb pihenőket tartva ismerkednek a szemlélődéssel és a csendes imával. Részletesebb leírást és a programok időpontjait a latasmod.ro honlapon lehet megtalálni, vagy érdeklődni a 0741499560-as telefonszámon.

Színes nyári programok Marosvásárhelyen

Elkezdődtek a Gyulafehérvári Caritas Cseperedő programjának és az eltérő fejlődésű gyermekek fejlődését segítő Szent Ágnes rehabilitációs központnak a nyári tevékenységei a marosvásárhelyi Caritas Házban és annak udvarán. A július 8–24. között zajló foglalkozássorozat abban különbözik az évközi programoktól, hogy ekkor a központok szakemberei tematikus napok keretében egy-egy érzékszerv stimulálását elősegítő, rendkívül változatos és játékos aktivitásokat szerveznek. Mindemellett lehetőséget teremtenek arra is, hogy a Cseperedőt és a Szent Ágnes rehabilitációs központot látogató szülők és kisgyermekeik kutya- és lóasszisztált tevékenységeken is részt vehessenek. További észletek a caritas-ab.ro oldalon találhatóak.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Minden hétvégén színvonalas kulturális programokat szerveznek a fürdőtelep központjában, a Testvériség parkban lévő amfiteátrumban. A szovátai önkormányzat tájékoztatása szerint ma este nyolc órától a Maros Művészegyüttes lép közönség elé, holnap és vasárnap ugyanebben az időpontban zumbaelőadások lesznek. 14-én, szintén nyolc órától Bakó Tihamér zongorajátékát lehet meghallgatni a parkban.

Csíkszeredai és csíksomlyói Élet a Lélekben imacsoportok találkozója

Holnap tartják a csíkszeredai és csíksomlyói Élet a Lélekben imacsoportok találkozóját, a csobotfalvi Szent Péter és Pál templomban. Az esemény délután fél négykor rózsafüzér imával kezdődik. A programban továbbá szerepel elmélkedés, tanúságtétel, imaszolgálat, szentségimádás és ünnepi szentmise.

Csíki Jazz promókoncert

Cári Tibor napjaink egyik legismertebb romániai zeneszerzője, aki színházi zenékkel kezdte a pályát, majd sok film és rajzfilm többszörösen díjazott zeneszerzője lett. Most egy elektroakusztikus jazzprojekttel érkezik Csíkszeredába több kiváló zenésszel. A CT Project – Sculpting Sounds különböző stílusokat ötvöz a klasszikus, az elektronikus, a jazz és a világzene elemeiből. A vasárnap este kilenc órától az Ólommadárban szervezett koncert a Csíki Jazz eseménysorozat beharangozója.

Zarándoklat Lengyelországba

Július 31. és augusztus 7. között Lengyelországba, a híres Mária kegyhelyre, Częstochowába, Jasna Górára és Krakkóba szerveznek zarándoklatot. Lelkivezetők: Küsmődi Attila atya, szamosújvári plébános és Bátor Botond pálos szerzetes. Részvételi díj: 2300 lej, mely az útiköltséget, a szállást és az étkezést tartalmazza. Az autóbusz Csíkszeredából reggel öt órakor indul. Fel lehet szállni Székelyudvarhely irányában több helyen, illetve Szamosújváron is. Érdeklődni és jelentkezni Küsmődi Attila atyánál a 0722973739-es telefonszámon lehet.

Időjárás

Ma változóan felhős-napos időben lesz részünk, és több tájegységünkön is előfordulhatnak futózáporok, helyenként zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. A hűvös hajnalt követően délután a legmagasabb hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. A déli megyékben melegebb lesz, 21-30 fok. Holnap a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg, és helyenként futó záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Helyenként élénk lesz a délnyugati szél. Délutánra 23 és 29 fok közé melegszik a levegő. Vasárnap a napos-gomolyfelhős időben több tájegységünkön is kialakulhatnak időnként záporok, zivatarok. Az élénk déli, délnyugati szélben 25-32 fokot mérhetünk.

About the author

Emese