2025. július 14. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a brassói Szent Kereszt templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Első alkalommal szenteltek papot Oroszhegyen

Felejthetetlen ünnepi eseménynek adott otthont július 12-én Oroszhegy közössége: a falu szülötte, Márton Ottó diakónus ezen a napon részesült az egyházi rend szentségében. A megható és emelkedett eseménynek a helyi Nagyboldogasszony-templom adott otthont, amely erre az alkalomra ünnepi díszbe öltözött. A szentelési szertartást Kovács Gergely gyulafehérvári érsek vezette, és az ünnepen részt vettek Márton Ottó családtagjai, szülei, testvérei, valamint sok paptársa is. Külön öröm és büszkeség volt a közösség számára, hogy a szertartáson jelen volt öt oroszhegyi származású pap is, Bálint Emil csíki főesperes, Péter Arthur marosi főesperes, Kovács Árpád kisbácsi, Sebestyén Domokos ákosfalvi és Boldizsár Ferenc mikóújfalui plébános, tanúságot téve a faluból fakadó hivatások erejéről. A szertartást követően rövid ünnepség és agapé is helyet kapott, ahol a közösség tagjai személyesen is köszönthették Márton Ottót, és hálát adhattak Istennek az új papi hivatás ajándékáért.

Csendtanfolyam és Csendtúra

Józsa Csaba, mentálhigénés szakember és lelkigyakorlatkísérő, csendes lelkigyakorlatokat tart Csíksomlyón a Szent Klára házban. A Csendtanfolyam egy olyan lelkigyakorlat, ahol a résztvevők megismerkednek a szemlélődő imával. Az egy hétig tartó teljes csendben figyelnek a belső jelenlétükre, és ezen keresztül megtapasztalják Isten szeretetteljes jelenlétét. Ez az imamód kitartást és odaadást igényel. A Csendtúra a lelkigyakorlat egy könnyebbik változata, ahol a résztvevők a természetben sétálva és hosszabb pihenőket tartva ismerkednek a szemlélődéssel és a csendes imával. Részletesebb leírást és a programok időpontjait a latasmod.ro honlapon lehet megtalálni, vagy érdeklődni a 0741499560-as telefonszámon.

Reziliencia a szülőségben

A VÉDEM Egyesület szervezésében ma délután hat órakor Jacsó Ágota mentálhigiénés szakember, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület senior oktatója, hat gyermek édesanyja a marosvásárhelyi Bernády Házban tart előadást Reziliencia a szülőségben címmel. A szülők kimerültek, túlterheltek, a kiégés ma már nem újkeletű fogalom, sem egy úri huncutság, hanem valós jelenség, amiről beszélni kell – vallja az előadó. A beugró 20 lej.

Cseperedők Családi Fesztivál

Július 18–20. között szervezik meg a Cseperedők Családi Fesztivált Csíkszentsimonban. A rendezvény tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a családok számára: a legkisebbeket változatos, népi és fejlesztő játékok, bábelőadások, kézműves-foglalkozások, gyermekkoncertek várják, míg a felnőttek inspiráló előadásokon, műhelybeszélgetéseken és közösségi programokon vehetnek részt. Jegyek a Hamm telefonos alkalmazáson keresztül válthatók: a pénteki családi jegy 100, a szombati és vasárnapi 150 lej, az egész hétvégés pedig 350 lej. Aki sátorozni is szeretne, jeleznie kell a szervezőknek. A részletes program elérhető a Cseperedők Családi Fesztivál közösségi oldalán.

Nyáresti filmek

Negyedik alkalommal szervezi meg a Székelyföldi Stúdió a Nyáresti filmek című rendezvényt, amelynek célja helyi és magyarországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel. Az eseményt hétvégén tartják a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár előtti téren, ahol este nyolc órától beszélgetések, fél tíztől pedig szabadtéri filmvetítések várják az érdeklődőket.

Nemzetközi mesterkurzus gregorián énekből

A Via Gregoriana egy vándor jellegű, nemzetközi mesterkurzus, amely a gregorián ének alapjaiba nyújt bevezetést. Aaugusztus 30. és szeptember 7. között az érdeklődők kilencnapos képzésen vehetnek részt francia zenészek társaságában, akik a Rencontres Grégoriennes nevű egyesületi konzorcium tagjai. A program szakmai vezetője Guillaume Antoine, a normandiai La Lucerne apátságának rektora. A mesterkurzus elsősorban olyan fiatal egyházi zenészeket szólít meg, akik a plébániákon tevékenykednek, és szeretnék elmélyíteni tudásukat és zenei gyakorlatukat. A szervezők lehetőséget biztosítanak részleges vagy teljes ösztöndíjra azok számára, akik nem tudják fedezni a részvételi költségeket. Ehhez kérik, hogy az érintettek küldjenek egy rövid motivációs levelet, amelyben bemutatkoznak az alábbi e-mail-címre: tomaverly@gmail.com. Jelentkezési határidő: augusztus 1.

Időjárás

Ma a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Az ország egész területén előfordulhat futó záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő. Az UV-sugárzás 11 és 16 között a naposabb időszakokban elérheti a nagyon erős fokozatot, ezért ilyenkor a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

HÍREK DÉLBEN

Szentmise és körmenet a Fatimai Boldogságos Szűz Mária tiszteletére

A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére július 13-án, rózsafüzért és szentmisét tartottak a váradi és a szilágysomlyói esperesség papjai és hívei a nagyváradi székesegyházban, ezt követően pedig körmenetet a Szent Szűz szobrával a püspöki palota kertjében. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt, a szentbeszédet pedig Gyenge Béla tasnádszántói plébános tartotta. Májustól októberig, minden hónap 13-án a Fatimai Szűzanya köszöntésére zarándoklatot szerveznek a székesegyházhoz, ahol kerületekre leosztva és a püspökváros papságának és híveinek részvételével máriás körmenetet tartanak, melynek végén minden zarándok jubileumi áldásban és a megengedett búcsúkban részesülhet.

Szeretetláng lelkigyakorlat Csínódon

Csinódon a Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnában szombaton, Szeretetláng lelkigyakorlatot tartanak, délelőtt kilenc órai kezdéssel. A programban szerepel rózsafüzér, tanítás, tanúságtétel, elmélkedés, szentmise és vezetett szentségimádás. Amit vinni kell: gyertya és nyitottság.

Együtt Parajdért

A Little Hope Egyesület szervezésében adománygyűjtő koncertre kerül sor július 27-én, délután öt órától Marosvásárhelyen a parajdi veszélyzónából kilakoltatott 45 család megsegítésére. A Little Club udvarterében zajló koncerten Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Rudán Joe, Molnár Jocó és a DreamFlow együttes lép fel. Kapunyitás déli tizenkét órakor, a színpadi programok előtt gyermekfoglalkozások és ínyencségek várják a látogatókat. A 30 lej értékű adományszelvények a helyszínen kaphatók. A rendezvény bevételét a szervezők a parajdi református egyházközség közreműködésével adományozzák a rászoruló családoknak.

Fiatalok jubileumi zarándoklata Rómába

A 2025-ös Szentév alkalmából július 28 – augusztus 3. között kerül sor a fiatalok római zarándoklatára, amelyen a Temesvári Egyházmegyéből is részt vesz egy csoport. A jubileumi Szentév hivatalos honlapján található program szerint a nyitó szentmisét július 29-én délután hat órakor mutatják be a Szent Péter téren, a záró szentmisét pedig XIV. Leó pápa augusztus 3-án, délelőtt fél tízkor celebrálja a Tor Vergatan.

Terápiás program

Augusztus 4-15. között a Bonus Pastor Alapítvány 12 napos terápiás programot szervez Szentkatolnán szenvedélybeteg férfiaknak és nőknek, valamint hozzátartozóiknak. A felvétel egy előzetes interjú alapján történik, amelyre személyes jelentkezés szükséges, július 28-ig. További részletek a Bonus Pastor oldalán találhatók.

Kosárfonó műhely Zabolán

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében augusztus 5–8. között kosárfonó műhelyt szerveznek Zabolán, melyet Ráduly István kosárfonó, a népművészet mestere vezet. A munka a zabolai Mikes-kastély kertjében zajlik, a résztvevők esti kikapcsolódásként a táncházak zenés mulatságához is csatlakozhatnak. A képzés elméleti és gyakorlati részből áll, a tervezéstől a megfelelő forma és technika kiválasztásán át egészen a megálmodott kosár vagy tárolóeszköz megszületéséig. Az intenzív műhelyfoglalkozás és a kis létszám teret ad az egyéni alkotásra, a felmerülő technikai kérdések megvitatására. A résztvevők létszáma korlátozott és űrlap kitöltéséhez kötött. Jelentkezési határidő: július 30. Részletek az ehh.ro oldalon.

Ünnepel az Élet a Lélekben imacsoport

A sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport augusztus 13-án ünnepli fennállásának 31-ik évét. Az évforduló alkalmából találkozót tartanak a Krisztus Király plébániatemplomban, melynek keretében délután öt órától szentségimádás, hat órától hálaadó szentmise, utána pedig tanúságtételek és dicsőítés lesz. Az ünnepi szentmise szónoka Takó István helyi plébános lesz. Várnak mindenkit a hálaadásra és a közös ünneplésre. Bővebben az eseményről a www.eletalelekben.ro honlapon olvashatnak.

Zarándoklat Lourdesba

Október 12-18. között, a marosvásárhelyi remeteszegi plébánia zarándoklatot szervez Lourdesba. Utazás repülővel Kolozsvár-Barcelona vonalon, látogatás Barcelonában, autóbusszal Montserrat, majd Lourdes. Irányár 1.000,- EUR. Az ár tartalmazza a repülőjegyet oda-vissza, az autóbusz költségeit, szállásokat, belépőket. Jelentkezni a 0740624423-as telefonszámon lehet.

Időjárás

Ma a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Az ország egész területén előfordulhat futó záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Délután 30 és 36 fok közé melegszik a levegő. Az UV-sugárzás 11 és 16 között a naposabb időszakokban elérheti a nagyon erős fokozatot, ezért ilyenkor a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

About the author

Emese