HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a pusztakaláni templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Az állandó diakonátus fölélesztése a gyulafehérvári főegyházmegyében
A Romániai Püspöki Konferencia plenáris ülésének évek óta visszatérő témája az állandó diakonátus bevezetésének idő- és szükségszerűsége. A főegyházmegye különböző testületei is több éve mérlegelik a kérdést. Kovács Gergely érsek a papi szenátus ismételt meghallgatása után a gyulafehérvári főegyházmegye körülményeinek és szükségleteinek figyelembevételével elrendelte az állandó diakonátus fölélesztését. Az Egyházi Törvénykönyv, Az Állandó Diakónusok Képzésének Alapszabályzata és a Romániai Püspöki Konferencia Szabályzata értelmében képzésre csak olyanok jelentkezzenek, akiknek ép a hitük, helyes szándék indítja őket, kellő tudásuk, jó hírük van, jó erkölcsűek, kipróbált erényekkel, s más, a felveendő rendnek megfelelő fizikai és pszichikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Képzésre csak az a nőtlen férfi jelentkezhet, aki legalább 21. életévét betöltötte, házasember pedig csak akkor jelentkezhet, ha 31. életévét betöltötte. Nem jelentkezhet az, aki már betöltötte 60. életévét. A jelentkezéshez szükséges az érettségi diploma. Aki hivatást érez magában az állandó diakonátusra, az Érseki Hivatalnál vagy a képzés igazgatójánál, Ilyés Zsolt sepsiszentgyörgyi plébánosnál az ilyes.zsolt@romkat.ro e-mail címen keresztül jelentkezhet, csatolva önéletrajzát és plébánosa ajánlólevelét.
Kiállítás-megnyitó Csíkszeredában
Visszatekintés címmel nyitják meg a csíkszeredai Prisma Fotóklub kiállítását holnap délután hat órakor a Csíki Mozi galériájában. A klub jelenleg 26 tagot számlál, közülük 11 vett részt májusban Nagyváradon és Debrecenben szervezett fotótáborokban, ahol megismerkedtek a két nagyváros nevezetességeivel, szépségeivel, hangulatával, ezekből állítanak össze tárlatot. A kiállítás július 31-ig tekinthető meg, a belépés ingyenes.
Búcsú Marosszentgyörgyön
Holnap délután hat órakor tartják a marosszentgyörgyi kármelita kolostor búcsúját. A szentmisét és a szentbeszédet az oroszhegyi Márton Ottó újmisés mutatja be és mondja. A búcsús szentmisére Erdély különböző településéről mennek zarándokok, ilyenkor a kolostor szabadon látogatható.
Esti fejlámpás közösségi futás
Ismét közösségi futásra hív a Siculus Running Club holnap este kilenc órától. A találkozási pont a csíkszeredai Szentlélek utcai körforgalomnál lesz, onnan szaladnak a Suta-tó mellett Fitódig és fel a szentléleki Fazy Reptérre megcsodálni a város esti fényeit. Visszafelé ugyanazon az útvonalon haladnak a körforgalomig. A táv 12 kilométer, 300 méter szintkülönbséggel, így kezdő szaladókat is szívesen várnak. A résztvevőket arra kérik, hogy vigyenek magukkal fejlámpát és lehetőleg láthatósági mellényt is, utóbbi opcionális.
In memoriam Indig Ottó
Csütörtökön délután hat órai kezdettel az Indig Ottó tanár, műgyűjtő, mecénás emlékére rendezett kiállításban tart vezetést a nagyváradi polihisztor fia, Indig Pál, a Római Katolikus Püspöki Palota második emeleti kiállító termeiben. A Festum Varadinum alkalmával nyílt, Mesélő műtárgyak, In memoriam Indig Ottó című tárlat a város múltjába és a vele szoros összeköttetésben levő Indig család életébe ad bepillantást a magángyűjteményből gondosan válogatott festészeti és rajz- és iparművészeti anyag segítségével.
Könyvbemutató a Léda-házban
Noll-Szatmári Enikő könyveit mutatják be pénteken délután hat órától Nagyváradon, a Léda-házban. „Szeretettel meghívlak Noll-Szatmári Enikő legújabb könyvbemutatójára, ahol nemcsak könyvekről, hanem rólunk, kérdéseinkről, útkeresésünkről és valódi kapcsolódásokról is szó lesz. A program során lesz lehetőség beszélgetésre, dedikálásra és a könyvek helyszíni megvásárlására is.” – olvasható a könyvbemutatót szervező Prométeusz Kiadó által létrehozott Facebook-esemény leírásában.
Biciklivel a mikházi Csűrszínházba
Különleges kezdeményezés a biciklis színházlátogatás, amely a természet és a kultúra találkozását népszerűsíti. A szervezők 18 elektromos biciklit díjmentesen bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére, hogy szombaton kerékpárral tegyék meg az utat a nyárádszeredai inkubátorháztól a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínházig. Indulás este nyolc órakor, a csűrszínházi előadás kezdete kilenc óra. A csoportosan biciklizők kedvezményes 30 lejes áron vásárolhatnak belépőjegyet a Bekecs Táncszínház Angyalcsinálók című előadására.
Időjárás
Ma erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. Délután 27-37 fok között alakul a hőmérséklet. A déli országrészben ismét melegebb lesz, 29-37 fok várható.
HÍREK DÉLBEN
Tematikus nap
E havi tematikus napunk mottója: „Ne félj és ne aggódj, mert az Úr, a te Istened, veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józs 1,9) Az élet tele van kihívásokkal, bizonytalanságokkal. De Isten biztosít arról, hogy vezet és oltalmaz. Ezért bátran és hittel haladhatunk előre, mert ő minden helyzetben velünk van. Ezekről a gondolatokról hallhatnak elmélkedéseket holnap, azaz szerdán. Tartsanak velünk!
Kiállításmegnyitó Nagykárolyban
Holnap délután öt órától a Károlyi-kastélyban nyitják meg a Hőseink nyomában című kiállítást, melyre mindenkit szeretettel várnak. A kiállítást Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész nyitja meg. A részvétel díjmentes.
Bútorfestés a Nagyváradi Múzeumban
Bútorfestő foglalkozást tartanak az Ötletnyomda rendezvénysorozat keretében. Az eseményt pénteken délelőtt tíz és délután egy óra között szervezik meg a Körösvidéki Múzeumban. A foglalkozás 15–70 év közötti érdeklődőknek szól, és 35 lejbe kerül személyenként. Az ár tartalmazza az anyagköltséget is. Feliratkozni a 0787-561-836-os telefonszámon lehet.
Gyalogtúra a Nyárád forrásához
A Nyárádmente Fesztivál keretében szombaton gyalogtúrát szerveznek a Nyárád forrásához. A túrázók Nyárádszereda főteréről reggel nyolc órakor indulnak Vármezőre, a tűzoltóság épületénél lesz a gyülekező, ahonnan a Nyárád forrásához veszik útjukat. Túravezetők: Siklódi Csaba és Suciu Dan Adrian. A gyalogtúra Vármezőtől a forrásig 7 km, időtartama másfél óra, jövet-menet 3-3 és fél óra. Részvételi díj 10 lej.
Szeretetláng lelkigyakorlat Csínódon
Csinódon a Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnában szombaton, Szeretetláng lelkigyakorlatot tartanak, délelőtt kilenc órai kezdéssel. A programban szerepel rózsafüzér, tanítás, tanúságtétel, elmélkedés, szentmise és vezetett szentségimádás. Amit vinni kell: gyertya és nyitottság.
Csíkszeredai és csíksomlyói Élet a Lélekben imacsoportok találkozója
Szombaton tartják a csíkszeredai és csíksomlyói Élet a Lélekben imacsoportok találkozóját, a csobotfalvi Szent Péter és Pál templomban. Az esemény délután fél négykor rózsafüzér imával kezdődik. A programban továbbá szerepel elmélkedés, tanúságtétel, imaszolgálat, szentségimádás és ünnepi szentmise.
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván. A tábor július 20–26 között zajlik a sóvidéki faluban, a részvételi díj 900 lej. Azok, akik a tábor egész idejére fizetnek be, kedvezményben részesülhetnek: 20 fős csoportok esetében egy, 35 személyes csoportoknál két személy díjmentesen vehet részt; a 7 év alatti gyerekeknek 40 százalék kedvezmény jár. A részvételi díj magába foglalja az ellátást (reggeli, ebéd, vacsora), az oktatási díjat, a tábor programjain való részvételt, valamint a szállást (sátorhelyet). Külön igényre családoknál vagy panzióban is van lehetőség elszállásolásra, azok árszabása szerint. A részletes programról az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdekeltek. Jelentkezési határidő: július 18.
Dokumentumfilm intézetben nevelkedett fiatalokról
A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében július 23-án este fél héttől mutatják be azt a dokumentumfilmet, amelyet intézetekben nevelkedett fiataloknak szenteltek Románia láthatatlan hangjai címmel. A filmvetítés keretében jótékonysági koncert is lesz. A belépés ingyenes.
Templombúcsú Dettán
A dettai közösség július 26-án tartja a Szent Anna tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét. Lokodi Attila helyi plébános meghívására a délelőtt tizenegy órakor kezdődő ünnepi szentmisét Nikola Lauš kanonok, püspöki irodaigazgató mutatja be. A templombúcsú alkalmából július 27-én, a szintén tizenegy órától kezdődő szentmisét követően Tüzes Marcell Sámuel magyarországi orgonaművész koncertjére kerül sor a templomban.
Zarándoklat Lourdesba
Október 12-18. között, a marosvásárhelyi remeteszegi plébánia zarándoklatot szervez Lourdesba. Utazás repülővel Kolozsvár-Barcelona vonalon, látogatás Barcelonában, autóbusszal Montserrat, majd Lourdes. Irányár 1.000,- EUR. Az ár tartalmazza a repülőjegyet oda-vissza, az autóbusz költségeit, szállásokat, belépőket. Jelentkezni a 0740624423-as telefonszámon lehet.
Időjárás
Ma erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. Délután 27-37 fok között alakul a hőmérséklet. A déli országrészben ismét melegebb lesz, 29-37 fok várható. Holnap is sokfelé felhős, csapadékos idő várható. Záporokra, zivatarokra, majd több helyen áztató esőre is számíthatunk. Nyugaton néhol heves zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Délután 27 és 36 fok között alakul maximum-hőmérséklet, északon mérhetjük az alacsonyabb maximumokat.