2025. július 16. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a szászvárosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Tematikus nap

E havi tematikus napunk mottója: „Ne félj és ne aggódj, mert az Úr, a te Istened, veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józs 1,9) Az élet tele van kihívásokkal, bizonytalanságokkal. De Isten biztosít arról, hogy vezet és oltalmaz. Ezért bátran és hittel haladhatunk előre, mert ő minden helyzetben velünk van. Ezekről a gondolatokról hallhatnak elmélkedéseket a mai nap folyamán. Tartsanak velünk!

Előadás és workshop Székelyudvarhelyen

Öltözködni öröm! címmel tart előadást és workshopot 20 év feletti férfiak számára Katona Zoltán öltözködési tanácsadó, műsorvezető holnap délután hat órától Székelyudvarhelyen, a TÉR-ben. Az előadás során az érdeklődők megtudatják, hogy miért számít a stílus, hogyan lehetnek magabiztosabbak és hitelesebbek férfiként, mit üzennek testtartásukka, kézfogásukkal és hogy kire milyen színek, arányok, minták illenek. További információt a 0745-639631-es telefonszámon lehet kérni.

KlausenMusic

Az Egyházzene–Kolozsvár Egyesület szervezésében, a KlausenMusik nyári hangversenysorozat keretében, pénteken este hét órakor Csengeri Zsuzsa és Gábor Előd ad koncertet a piarista templomban. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak!

Papszentelés Csíkszentmártonban és Sepsiszentgyörgyön

Szombaton délelőtt tizenegy órától a csíkszentmártoni plébániatemplomban szenteli pappá Gergely József diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, míg vasárnap a sepsiszentgyörgyi Szent József templomban az egyházközség szülöttjét, diakónusát Simon Sándort részesíti a papság szentségében, ugyancsak délelőtt tizenegy órai kezdettel. A papszenteléseket rádiónk élőben közvetíti.

Főpásztori szentmise Kovásznán

Vasárnap délelőtt fél tíztől szentmisét mutat be a kovásznai templomban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita. Mindenkit szeretettel várnak a püspöki szentmisére.

Együtt Parajdért

A Little Hope Egyesület szervezésében adománygyűjtő koncertre kerül sor július 27-én, délután öt órától Marosvásárhelyen a parajdi veszélyzónából kilakoltatott 45 család megsegítésére. A Little Club udvarterében zajló koncerten Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Rudán Joe, Molnár Jocó és a DreamFlow együttes lép fel. Kapunyitás déli tizenkét órakor, a színpadi programok előtt gyermekfoglalkozások és ínyencségek várják a látogatókat. A 30 lej értékű adományszelvények a helyszínen kaphatók. A rendezvény bevételét a szervezők a parajdi református egyházközség közreműködésével adományozzák a rászoruló családoknak.

Szívvel és pedállal

Július 31-én, reggel tíz órakor egy csapat Tusnádfürdőről, a Szent Anna sétány 41. szám elől indul, hogy együtt kísérjék Böjte Csaba testvért új hivatásának útján a csíksomlyói kolostorba. Biciklivel, hittel és összefogó közösségi erővel teszik meg ezt az utat, hozzájuk pedig bárki csatlakozhat. Útközben, Csíkszentsimonban megállnak ebédre a gyerekotthonukban, ahol megoszthatják egymással az örömöt és a közösség melegét.

Kárpát-medencei Háló-tábor

„A reménység Istene töltsön el titeket…” (Róm 15,13) mottóval rendezik meg a Kárpát-medence katolikus magyarságának találkozóhelyéül szánt Háló-tábort. Az immár 24. Háló-tábornak az Eger közeli Felsőtárkány ad otthont augusztus 3. és 9. között. Az idei tábort meglátogatja Ternyák Csaba egri érsek és Orosz Atanáz miskolci megyés püspök is. A programot szentmisék, előadások, kiscsoportos beszélgetések, sportolási lehetőségek, gasztroest, bibliodráma és KETT-foglalkozás, táncház, éneklések, mesemondás, népmeseelemzések, íjászat, imák, elcsöndesedések vagy éppen hangosabb éneklések gazdagítják és színesítik majd. Jelentkezni a szabad helyek erejéig lehet a www.halo.hu honlapon.

Időjárás

Ma sokfelé felhős, csapadékos idő várható. Záporokra, zivatarokra, több helyen áztató esőre is lehet számítani. Néhol heves zivatar alakulhat ki. Élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Délután 24 és 33 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, a középső tájakon és a hegyvidéken mérhetjük az alacsonyabb maximumokat. Csütörtökön felhősebb és naposabb időszakok váltják egymást, és több tájegységünkön számíthatunk még esőre, záporra, helyenként zivatarra. Sokfelé lesz élénk, erős a nyugati, északnyugati szél. Délutánra 19 és 28 fok közé melegszik a levegő. A déli országrészben lesz melegebb, 26-35 fok várható.

About the author

Emese