HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Hosszúfaluban, a Boldog Apor Vilmos-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és kérjük árassza ránk szent lelkének erejét, hogy tudjuk megújítani hitünket nap mint nap.
Missziós nap Margittán
Ma, a hónap első csütörtökén missziós napot tartanak a margittai Árpád-házi Szent Margit templomban. 16.00 órára érkezik meg Berettyószéplakról a jubileumi év keresztje a templomhoz; 16.10 órakor a hívek keresztúti ájtatosságot végeznek; 16.40 órakor szentségimádás lesz; 17.30 órakor tanúságtétel hangzik el; 18.00 órakor Vass Csaba CM lazarista atya tart missziós beszédet; 18.30 órakor rózsafüzért imádkoznak a hívek; 19.00 órakor Böcskei László megyéspüspök mutat be szentmisét. A jelenlévő lelkipásztorok a program egész ideje alatt szentgyónási lehetőséget biztosítanak a zarándokok számára.
Az apostoli nuncius látogatása Nagybányán
Giampiero Gloder, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa tesz látogatást a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyébe. Ma találkozik a nagybányai papokkal és szerzetesekkel, meglátogatja az egyházi szociális intézményeket, este hét órakor pedig a Szentháromság templomban Schönberger Jenő megyés püspök által bemutatott szentmisén mond szentbeszédet. A szentmisét követően a híveknek lehetősége lesz személyes beszélgetést folytatni a nunciussal.
Zsolozsmatábor Gyergyószárhegyen
Július 3-6. között tartják a zsolozsmatábort Gyergyószárhegyen. A tábor templomi programjain bárki részt vehet. Ennek értelmében ma a szentmise este fél hétkor, pénteken és szombaton délelőtt tíz órakor, vasárnap reggel nyolc és tíz órakor lesz. Az elmélkedéseket Bátor Botond pálos szerzetes tartja.
Kamarazene Árkoson
Holnap este hét órától rendkívüli zenei produkcióra hívja a közönséget az Árkosi Kulturális Központ. Előadók: Albert Danailă hegedűmővész és Sabin Bănescu zongoraművész. Műsoron: Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart, Felix Mendelssohn Bartholdy és Eugène Ysaÿe művei. A jegyeket előre is meg lehet vásárolni a központ székhelyén. Egy jegy ára 20 lej.
Jótékonysági est a székelyföldi árvízkárosultakért Nagyváradon
Ma este hét órától, a nagyváradi Szent László Líceum dísztermében jótékonysági koncertet tartanak a székelyföldi árvízkárosultakért. Fellépnek: Molnár Júlia színművész, Viktor József operaénekes, kontratenor, valamint Varkucs Róbert tenor. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a 0745 603 938-as telefonszámon tehetnek meg. A Festum Varadinum sikeres operettestjeinek mintájára szervezik meg ezt a harmadik alkalmat a zenekedvelő közönségnek azzal a céllal, hogy segítsenek a bajbajutottakon. A jószívű pénzadományaikat a helyszínen fogják begyűjteni.
Hangverseny Nagykárolyban
Szeretettel várják a zenekedvelőket holnap délután hat órától a Károlyi-kastély Lovagtermébe ahol Jean Sibelius és kortársai címmel zongora és brácsa hangversenyre kerül sor, Oszaczky-Andrássy Katalin és Thurzó Sándor József közreműködésével a nagy finn zeneszerző születésének 160. évfordulója alkalmából. Az eseményt Török Sándor Kalevala-eposzból tartott előadás teszi teljessé. A belépés díjtalan.
Huszonöt éves a Csíkszeredai Kórházlelkészség
Idén 25 éves a Csíkszeredai Kórházlelkészség, a jubileum alkalmával a IX. Csíkszeredai Kórháznapok keretében előadássorozat zajlik. A csíksomlyói Jakab Antal Házban szombaton, a délután negyed háromkor kezdődő rendezvény a nagyközönség számára is nyitott, várják az érdeklődőket. Guia Hugó kórházlelkész köszöntője után a kórházlelkészség volt és jelenlegi munkatársai tartanak előadásokat és további, a tevékenységükhöz kapcsolódó tematikájú bemutatók hangzanak el. Lesz szó lelki perfúzióról, a kórházi lelkigondozásban rejlő lehetőségekről, a ferences lelkületről a beteggondozásban, jubileumi évi zarándoklatról. A bemutatók és beszélgetések után, délután hat órától ünnepélyes Mária-köszöntő kezdődik a csíksomlyói kegytemplomban, melyet rádiónk élőben közvetít. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Bérmálások a Nagyváradi Egyházmegyében
Vasárnap, Böcskei László megyéspüspök az egyházmegye két plébániáján szolgáltatja ki a bérmálás szentségét: Tasnádon, a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmisén 17 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A nagyváradi Szent József-templomban, a délután öt órakor kezdődő szentmisén két fiatal kapja meg a Szentlélek ajándékait.
Időjárás
Szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú (sárga jelzésű) hőségriasztást adott ki az ország 15 megyéjére. A szakemberek szerint ma déli 12 órától este kilenc óráig a Bánságban, a Körösvidéken, Máramarosban, Olténiában és Erdély nyugati felében 33-38 Celsius-fok körüli hőmérsékleti csúcsértékek várhatók, és fokozott lesz a kellemetlen hőérzet, mivel a hőmérséklet-páratartalom mutató meghaladja a kritikus 80 egységet. A riasztás a következő megyékre érvényes: Szatmár, Máramaros, Bihar, Szilágy, Kolozs, Fehér, Hunyad, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Gorj, Dolj, Olt, Vâlcea és Mehedinţi.