HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a zeteváraljai templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Kiállítás-megnyitó Csíkszeredában
Ma délután hat órától nyitják meg Kecskés Róbert A fényőrző című festészeti kiállítását Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központban. A Désen született festőművész, Székelyföldön nőtt fel, jelenleg a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium, a Joannes Kájoni Szakközépiskola, valamint az újtusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola rajztanára. Kecskés Róbert munkáiban a homályos sziluettek olyan érzést keltenek, mintha egy régi emlék elevenedne meg előttünk – egy gyermekkori séta a városban, a magas épületek között, vagy egy kíváncsiságtól vezérelt kaland az elhagyott ipari negyed mélyén. A kiállításon egy álomszerű világba kapnak bepillantást az érdeklődők a festőművész vizuális nyelvén keresztül. A belépés ingyenes. A tárlat augusztus 27-ig tekinthető meg.
Könyvbemutató és kiállítás
Zabolán a Mikes-kastély rendezvénytermében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Zabola Estate Transylvania közös szervezésében Rodostó – a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa című történelmi tanulmánykötet, valamint Rodostóra nyíló ablak című építészettörténeti kiállítás megnyitójára csütörtökön este hét órától kerül sor. A kötetet bemutatják: Fodor Gábor szerkesztő-történész, a turkológiai kutatócsoport vezetője, valamint a kötet szerzői. Az esemény házigazdája: Gergely Roy Chowdhury. Moderál: Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője.
Bölcsőlakók találkozója
Hét évvel ezelőtt, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján indult útnak a Székelyföldi Vándorbölcső Program a csinódi ökumenikus kápolnától. Azóta Székelyföld-szerte több száz kisbaba ringott vándorbölcsőben. Szombaton délelőtt tizenegy órától szervezik meg a bölcsőlakók találkozóját Csinódon, ahová a Vándorbölcső Programba bekapcsolódott családokat, az önkéntes segítőket, a programot támogató lelkészeket és a jelenleg gyermeket váró, bölcsőt igénylő családokat várják Székelyföld minden szegletéből.
Bözödújfalusi találkozó
Szombaton délelőtt tizenegy órától tartják meg a helyi emlékparkban a hagyományos bözödújfalusi találkozót. Az együttlét római katolikus misével kezdődik, a szolgálatot Laczkó Vilmos plébános végzi, 11.45-tól pedig unitárius istentisztelet következik, igét hirdet Fazakas Levente esperes. Ezt követően id. Szombatfalvi József nyugalmazott esperes az elhunytakra emlékezik. 12.15-től köszöntőbeszédek hangzanak el, majd a jelenlevők meglátogatják a kopjafafalut. Az együttlétre a szervezők minden egykori bözödújfalusi lakót, leszármazottat és jószándékú emlékezőt várnak.
Mladifest Medjugorjéban
Idén is megrendezésre kerül a Medjugorjei Ifjúsági fesztivál - a Mladifest, augusztus 4-8 között, melynek mottója „Az Úr házába indulunk!” Az idei program hasonlóan zajlik majd az elmúlt évekhez, délelőtt reggeli ima, katekézis és tanúságtételek, majd délután tanúságtételek, rózsafüzér, szentmise és szentségimádás. A megnyitó szentmise augusztus 4-én, este nyolc órától kezdődik. A teljes Mladifestet rádiónk élő adásban közvetíti az EWTN Katolikus Televízió jóvoltából.
Egyházmegyei családos tábor
A Szatmári római katolikus püspökség család munkacsoportja szervezésében egyházmegyei családtábor lesz augusztus 11-14 között Erdődhegyen, „Együtt a család!” mottóval. A programban szerepel előadás, beszélgetés, fafaragás, növényfestés, gyöngyfűzés, valamint játékok. Jelentkezni a vi@ercsatumare.ro emailen vagy a 0740-115464-es telefonszámon lehet péntekig.
Örmény Katolikus Jubileumi zarándoklat Szamosújváron
A szentévben a Romániai Katolikus Örmények Ordinariátusa jubileumi zarándoklatra hívja a katolikus örmény híveket, hogy együtt imádkozva felfedezzék hitük forrását, és a remény tanúivá váljanak ebben a reményvesztett világban. Az ünnepi örmény katolikus Szent Liturgia augusztus 24-én délelőtt tizenegy órakor kezdődik a szamosújvári székesegyházban. A Szent Liturgián igét hirdet Kovács Gergely örmény apostoli kormányzó. A zarándoklatra az örmény katolikus plébániákon, illetve Szamosújváron a következő elérhetőségek egyikén lehet jelentkezni: okp@szamosujvar.ro vagy Molnár Tibornál 0724-521166, illetve Jakab Júliánál a 0745-326846 telefonszámon. Jelentkezési határidő: augusztus 10.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden kiadta a 2025. július 28. – augusztus 25. közötti négy hétre vonatkozó időjárási előrejelzést, mely szerint augusztus elején enyhül a kánikula, ám a hónap második felében a hőmérsékletek megemelkednek, sőt, az utolsó héten az átlagos értékeket is meghaladják majd. Augusztus 4-ig a hőmérsékleti értékek az ország nagy részén, különösen Erdélyben, az ilyenkor megszokottnál alacsonyabbak lesznek. A csapadékmennyiség az ország keleti, délkeleti és helyenként a középső részein meghaladja az átlagot, míg a nyugati, északnyugati és délnyugati területeken a megszokottnál kevesebb eső várható.
HÍREK DÉLBEN
Ingyenes kereskedelmi dolgozói képzés
Európai finanszírozású projekt keretében ingyenes kereskedelmi dolgozói képzés indul szeptemberben Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Kizárólag munkanélküliek vagy inaktív státuszban lévők jelentkezhetnek. A projekt keretében munkaközvetítés is történik, így a képzésben részesülőknek munkában elhelyezkedésre is lehetőségük lesz. A képzés témái: eladási és tárgyalási technikák, minimális könyvelési ismeretek, alapfokú számítógép-kezelői ismeretek és románnyelv-tanulás. A résztvevők 1800 lejes ösztöndíjban részesülnek. Az iratkozásokkal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatót szerveznek holnap délelőtt tizenegy órától Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utca 57. szám alatt és augusztus 5-én, délelőtt tizenegy órától Sepsiszentgyörgyön az Eurocenter Amőba Oktatási Központban. További információ a 0744616449-es telefonszámon kapható.
Porciunkula-búcsú Kaplonyban
A Ferences Rend augusztus 2-án ünnepli a Porciunkula-búcsút, amely a Kisebb Testvérek közösségének egyik legjelentősebb ünnepe. Ezen a napon – Angyalos Boldogasszony ünnepén – a világ minden ferences templomában búcsú nyerhető. Ebből az alkalomból a kaplonyi Szent Antal-templomban is búcsút tartanak. Az ünnepi szentmise vasárnap délelőtt tizenegy órától kezdődik, melynek szónoka Csáki Ferenc, a székelyudvarhelyi ferences templom segédlelkésze lesz.
Családbarát délután Miklósváron
Egész délutános, családbarát programmal várja a látogatókat augusztus 8-án a miklósvári Kálnoky kastély, ahol a művészet, a természet, a hagyományok és a kultúra találkozik egy mesebeli környezetben. A rendezvény célja, hogy a családok apraja-nagyja számára egyaránt tartalmas kikapcsolódást, kreatív alkotási lehetőségeket és maradandó nyári élményeket nyújtson. A látogatókat délután öt órától fogadják, és egészen este nyolc óráig óránként indított csoportokban ismerhetik meg az érdeklődők a kastély történetét. A belépő a felnőtteknek fejenként 100 lejbe kerül, gyerekeknek ingyenes. Jegyek a helyszínen válthatók.
Határtalan művészet
Augusztus 11-ig ingyenesen látogatható válogatott csoportos kiállítás nyílt Marosvásárhelyen, a Bolyai téri Studium Hub Kulturális Központban. A Határtalanul című tárlaton közel 40 alkotó több mint 80 műve tekinthető meg. A budapesti székhelyű MűvészTerem alkotóközösség első külföldi kiállításának központi gondolata a képzőművészet határok nélkülisége és szabadsága. A kiállított műveket a meghirdetett tematikus pályázatra beérkezett alkotások közül szakmai zsűri választotta ki. A szervezők a minőség mellett a változatosságra törekedtek, így a kiállított munkák között a klasszikus gyökerekhez visszanyúló figurális alkotás és modern, absztrakt mű is látható különböző méretekben, technikákkal és témában. Az alkotások egy része meg is vásárolható.
Imaszolgálat és találkozó Csinódon
A csinódi Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolna fennállásának tizedik évfordulóját háromnapos imaszolgálattal ünnepelik meg, mely augusztus 14-én délelőtt kilenc órakor kezdődik és 17-én ér véget. Ezalatt mindig kell lennie imádkozó léleknek a kápolnában. A virrasztásokra már vannak jelentkezők, a nappali szolgálatokra várják a jelentkezőket óránkénti vagy kétóránkénti váltással. Közös imaszándék: a világbékéért, nemzetünk megmaradásáért, megtérésekért és egyéni szándékokra. Az imaalkalomra jelentkezni lehet a bioversum@gmail.com e-mail-címen vagy a 0760 779 835-ös telefonszámon.
A Szent Efrém Férfikar hangversenye Nagybányán
A Szír Szent Efrémről elnevezett férfikart 2002-ben alapította az együttes művészeti vezetője, a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Az együttes fő célja a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, a bizánci zene szépségének és misztériumának megismertetése a magyar, valamint az európai közönséggel. A híres férfikar énekével örvendezteti meg a nagybányai közönséget augusztus 16-án, este nyolc órakor, a Szentháromság-templomban. A belépés ingyenes, adományokat elfogadnak.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden kiadta a július 28. – augusztus 25. közötti négy hétre vonatkozó időjárási előrejelzést, mely szerint augusztus elején enyhül a kánikula, ám a hónap második felében a hőmérsékletek megemelkednek, sőt, az utolsó héten az átlagos értékeket is meghaladják majd. Augusztus 4-ig a hőmérsékleti értékek az ország nagy részén, különösen Erdélyben, az ilyenkor megszokottnál alacsonyabbak lesznek. A csapadékmennyiség az ország keleti, délkeleti és helyenként a középső részein meghaladja az átlagot, míg a nyugati, északnyugati és délnyugati területeken a megszokottnál kevesebb eső várható. Holnap is sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de aztán többfelé megnövekedhet a gomolyfelhőzet és eleinte keleten, északkeleten, majd északnyugaton is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.