HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Sikaszón tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Elbúcsúztatták a nyugdíjba vonult Bereczi István gelencei plébánost
Ötvenegy éves papi szolgálat után Kovács Gergely érsek augusztus elsejétől nyugállományba engedte Bereczi István aranymisés gelencei plébánost, aki huszonegy esztendőn át volt Gelence és a filiák, Hilib és Haraly lelki vezetője. Az önkormányzat vezetői a plébánia udvarán búcsúztatták plébánosukat s nyújtották át neki az önkormányzat ajándékait, adta hírül a Háromszék. Ilyés Botond János polgármester elmondta: Gelence nevében egy kis aprósággal, egy szívből jövő gesztussal köszönik meg Bereczi István plébánosnak a közösségért végzett 21 évi áldozatos szolgálatát, hiszen az elmúlt évtizedek során nemcsak lelkipásztorként, hanem közösségformáló emberként is maradandót alkotott. Hálásak példamutató munkájáért, türelméért, hitéért és szeretetéért, amellyel generációkat kísért az élet útján. A község elöljárója erőt, jó egészséget és Isten gazdag áldását kérte a plébános nyugdíjas éveire.
Csíkszeredai városnapi nyitó hangverseny
A korábbi évekhez hasonlóan, a Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatát idén is a Csíki Kamarazenekar nyitja. A Szent Ágoston-plébániatemplomba tervezett műsorukat a bécsi klasszicizmus egyik emblematikus alakjának, Wolfgang Amadeus Mozartnak a műveiből állították össze. Az est szólistája a németországi Ionian Ilias Kadesha, az est karmestere pedig a budapesti Ménesi Gergely lesz. A ma este nyolc órától kezdődő hangversenyre a belépés ingyenes.
Keresztúri városnapok
Szombatig még zajlik a Keresztúri Városnapok és a Petőfi-hét eseménysorozat Székelykeresztúron. Ma délelőtt kilenc órától történelmi kerékpártúra, délután öt órától Petőfi-megemlékezés lesz a főtéri Petőfi-szobornál és a Petőfi-körtefánál, nyolc órától pedig Rékasi Károly színművész Szerelmem, Erdély című önálló Wass Albert-estjét szervezik meg a Bálint Dániel Művelődési Házban. Este fél kilenctől lesz a Petőfi Kupa kispályás labdarúgótorna döntője a Kossuth Lajos negyedi műfüves pályán, kilenc órától pedig esti koncertet szerveznek a Borudvarban, a Molnár István Múzeum udvarán.
Ünnepi búcsúk Kaplonytól Sándorhomokig
A Ferences Rend augusztus 2-án ünnepli a Porciunkula-búcsút, amely a Kisebb Testvérek közösségének egyik legjelentősebb ünnepe. Ebből az alkalomból a kaplonyi Szent Antal-templomban is búcsút tartanak. Az ünnepi szentmise vasárnap délelőtt tizenegy órától kezdődik, melynek szónoka Csáki Ferenc, a székelyudvarhelyi ferences templom segédlelkésze lesz. Urunk színeváltozásának ünnepén, a szatmárudvari templomban tartanak búcsút déli tizenkét órától, melynek szónoka Fanea József püspöki titkár, szatmárnémeti Jézus Szíve német nyelvű személyi plébánia plébánosa lesz. A katolikus egyház augusztus 5-én ünnepli Havas Boldogasszony ünnepét. Az ünnep napján, este hét órakor búcsút tartanak a mezőfényi Havas Boldogasszony-kápolnában. A búcsús szentmise szónoka Tempfli Imre nyugalmazott plébános lesz. A szentmisét megelőzően, hat órától gyalogos rózsafüzér-zarándoklatra várják a híveket. Augusztus 6-án, délelőtt tizenegy órától a sándorhomoki Urunk Színeváltozása kápolna búcsúját ünneplik, Istvánfi Szilárd plébános szónoklatával.
Könyvbemutató Érsemjénben
Balázsi József, az értékteremtő polgármester címmel jelent meg a Holnap Könyvek Kiadó gondozásában, a Partium Alapítvány megbízásából az ismert érmelléki elöljáró halálának harmadik évfordulóján Dérer Ferenc kötete. A könyvet vasárnap délután öt órától az érsemjéni művelődési otthonban, míg Nagyváradon augusztus 8-án, délután hat órától a Léda-ház kultúrtérben mutatják be.
Könyvbemutató a püspöki palotában
Fodor József általános helynök A Szent Szív apostola című, gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspök életéről és munkásságáról szóló könyvének bemutatóját augusztus 11-én, délután öt órától a püspöki palota dísztermében tartják. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Zenés-beszélgetős est Vincze Lillával Nagyváradon
Vincze Lilla, számos díjjal kitüntetett énekesnő érkezik Nagyváradra: szeptember 21-én, délután hat órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Thurzó Zoltán négyszeres Guinness világrekorder kérdezi majd életútjáról, sikereiről, kudarcairól, ugyanakkor élőzenés pillanatok is színesítik az estet. A rendezvényre támogatói jegy elővételben 55 lejért, a helyszínen 65 lejért vásárolható. Bővebb információk igényelhetők a 0742-901-902 telefonszámon keresztül.
Időjárás
Ma a friss reggelt követően napközben az élénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szélben 22-30 fokig melegszik a levegő. Ismét a napsütésé lesz a főszerep, de keleten, délkeleten és a középső tájakon a gomolyfelhőkből elszórtan zápor, zivatar alakulhat ki.
HÍREK DÉLBEN
Jubileumi Ifjúsági Találkozó Rómában
Egy olyan társadalomban, ahol mindent számokban, profitban és teljesítményben mérnek, fennáll a veszélye, hogy szem elől tévesztjük az egyszerű dolgok örömét: az ajándékozás örömét, az őszinte barátságok építését, a közös úton való járást, és mindenekfelett a hit örömét. Éppen ezért van ma a világnak minden eddiginél nagyobb szüksége a lelkesedésetekre! – ezekkel a gondolatokkal üdvözölte George Bologan nagykövet a több mint 600 romániai fiatal zarándokot, akik részt vettek a római „San Vitale” Bazilikában tartott szentmisén. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is köszöntötte az egyházmegye 21 fős ifi csapatát, akik a remény zarándokaiként egy hetet töltenek Rómában. A Fiatalok Jubileuma vasárnap ér véget egy ünnepélyes szertartással, amelyet XIV. Leó pápa mutat be a Tor Vergatában, és amelyen várhatóan mintegy egymillió fiatal vesz részt az egész világból.
Könyvbemutató és kiállítás Zabolán
Zabolán a Mikes-kastély rendezvénytermében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Zabola Estate Transylvania közös szervezésében Rodostó – a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa című történelmi tanulmánykötet bemutatóját, valamint Rodostóra nyíló ablak címmel építészettörténeti kiállítás megnyitóját tartják ma este hét órától. Az esemény házigazdája: Gergely Roy Chowdhury. Moderál: Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője.
Rékasy Károly önálló estje Farkaslakán
Holnap este hét órától a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Otthonban Wass Albert- Szerelmem Erdély című előadását fogja bemutatni Rékasi Károly színész. A belépés díjtalan, de az est támogatható. Szeretettel várnak mindenkit.
Porziuncola búcsú Szárhegyen
Szent Ferenc atyánk kérésére a pápa Porziuncola, Angyalos Boldogasszony ünnepére teljes búcsút engedélyezett. Ennek megfelelően szombaton délután hat órakor a szárhegyi ferences templomban ünnepi szentmise lesz, búcsúnyerési lehetőséggel.
Jubileumi ünnepség és templombúcsú Niczkyfalván
Vasárnap két évfordulót is ünnepelnek Niczkyfalván: a római katolikus templom felszentelésének 200 éves jubileumát és a háborús emlékmű 100 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból hívnak és várnak minden helyi lakost, barátot, ismerőst és érdeklődőt egy kulturális programmal egybekötött templombúcsúra. Az ünnepi szentmise a római katolikus templomban délután öt órakor kezdődik. Főcelebráns: Máthé Lajos újszentesi plébános. Ezt követően beszédek és koszorúzás lesz a háborús emlékműnél. Este fél héttől a kultúrotthon előtti téren kulturális programmal folytatódik a templombúcsú.
Plébániai hittantábor
A „Remény zarándokai” címmel szervez hittanos tábort a nagyváradi székesegyházi plébánia augusztus 25-28 között, 10 és 15 év közötti gyermekek részére. Jelentkezni a plébánia facebook oldalán lehet, egyéb információk Benedek Ramóna hitoktatónál kaphatók a 0723-309044-es telefonszámon.
Veszteséggel élők jubileuma
Ebben a jubileumi évben, szeptember 13-án, délelőtt tíz és délután öt óra között Csíksomlyón, különleges lehetőséget kínálnak azoknak, akik veszteséget élnek át, hogy közösen találkozzanak és megéljék a gyász komplex folyamatát. Ez az egynapos program segíti az elfogadást, a gyászt körbefoglaló életet, illetve támogat abban, hogy a fájdalom mellett új remények és értékek is belőle születhetnek. A program szentmisét, vigasztalásról szóló előadást, workshopokat és szentségimádást tartalmaz. Segít feldolgozni és továbblépni bármilyen veszteségből: szakítás, munkahelyi elbocsátás, emberi kapcsolatok megszűnése, halál.
Időjárás
Ma a friss reggelt követően napközben az élénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szélben 22-30 fokig melegszik a levegő. Ismét a napsütésé lesz a főszerep, de keleten, délkeleten és a középső tájakon a gomolyfelhőkből elszórtan zápor, zivatar alakulhat ki. Holnap az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, viszont délután északnyugaton megnövekedhet a felhőzet, és ott elszórtan futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk lesz a déli-délnyugati szél. Délutánra 25 és 33 fok közé melegszik a levegő.