2025. július 9. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a lupényi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Preszemináriumi tábor Kommandón

Harmadik alkalommal tart a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet úgynevezett preszemináriumi tábort július 7–10. között a Kovászna megyei Kommandón. Azokat a középiskolás fiúkat hívták meg, akik Istentől érkező elhívást éreznek a papságra. A tábor 18 érdeklődő részvételével vette kezdetét, akiknek az első nap első programpontjaként lehetőségük adódott, hogy találkozzanak és beszélgessenek Kovács Gergely érsekkel. Ezt követően Hurgoi Sándor szemináriumi prefektus táborfelvezetést tartott, majd közös játékok révén ismerkedhettek meg egymással a résztvevők Simon Imre ifjúsági lelkész vezetésével. A vacsorát a fiúk Diósi Dávid dékán-vicerektor vezetésével közösen készítették el, majd a nap zárásaként Kiss Endre spirituális megismertette a zsolozsmaimádság alapjait, és a vesperás közös elimádkozásával zárult a tábor első napja.

Koncert Csíkszeredában

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál sűrűjében egy csendesebb pillanat lesz Karácsony Noémi alt szólista és Paul Cristian orgonaművész koncertje, amely a lélek Isten utáni vágyakozását idézi meg – fájdalomból indul, és a béke felé vezet. A koncerten, amelyet ma délután öt órától tartanak a szépvízi Szent László-plébániatemplomban, Johann Christoph, Johann Sebastian és Carl Philipp Emanuel Bach művei hangzanak el. A belépés ingyenes.

Zöld séta a Providentia Idősek Központjával

A Providentia Idősek Központja, a Senior zöld séta programjának keretében, kirándulást szervez holnap Zsögödfürdőre. A megközelítőleg kétórás barangolás délelőtt fél tízkor kezdődik, gyülekező a Riehen Egyesület székhelyén. Minden mozgásra vágyó, 65 évet betöltött személyt szeretettel várnak. További információ a 0753–200701-es telefonszámon és a Riehen Egyesület székhelyén igényelhető.

Reziliencia a szülőségben

A VÉDEM Egyesület szervezésében július 14-én, délután hat órakor Jacsó Ágota mentálhigiénés szakember, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület senior oktatója, hat gyermek édesanyja a marosvásárhelyi Bernády Házban tart előadást Reziliencia a szülőségben címmel. A szülők kimerültek, túlterheltek, a kiégés ma már nem újkeletű fogalom, sem egy úri huncutság, hanem valós jelenség, amiről beszélni kell – vallja az előadó. A beugró 20 lej.

Dokumentumfilm intézetben nevelkedett fiatalokról

A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében július 23-án este fél héttől mutatják be azt a dokumentumfilmet, amelyet intézetekben nevelkedett fiataloknak szenteltek Románia láthatatlan hangjai címmel. A filmvetítés keretében jótékonysági koncert is lesz, az esemény szervezője a Şcoala Anei Egyesület. A belépés ingyenes.

Szívvel és pedállal

Július 31-én, reggel tíz órakor egy csapat Tusnádfürdőről, a Szent Anna sétány 41. szám elől, a Szent László sétány 41. szám alatti gyerekotthon előtt elindul, hogy együtt kísérjék Böjte Csaba testvért új hivatásának útján a csíksomlyói kolostorba. Biciklivel, hittel és összefogó közösségi erővel teszik meg ezt az utat, hozzájuk pedig bárki csatlakozhat. Útközben, Csíkszentsimonban megállnak ebédre a gyerekotthonukban, ahol megoszthatják egymással az örömöt és a közösség melegét.

Zarándoklat Lengyelországba

Július 31. és augusztus 7. között Lengyelországba, a híres Mária kegyhelyre, Częstochowába, Jasna Górára és Krakkóba szerveznek zarándoklatot. Lelkivezetők: Küsmődi Attila atya, szamosújvári plébános és Bátor Botond pálos szerzetes. Részvételi díj: 2300 lej, mely az útiköltséget, a szállást és az étkezést tartalmazza. Az autóbusz Csíkszeredából reggel öt órakor indul. Fel lehet szállni Székelyudvarhely irányában több helyen, illetve Szamosújváron is. Érdeklődni és jelentkezni Küsmődi Attila atyánál a 0722973739-es telefonszámon lehet.

Ünnepel az Élet a Lélekben imacsoport

A sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben imacsoport augusztus 13-án ünnepli fennállásának 31-ik évét. Az évforduló alkalmából találkozót tartanak a Krisztus Király plébániatemplomban, melynek keretében délután öt órától szentségimádás, hat órától hálaadó szentmise, utána pedig tanúságtételek és dicsőítes lesz. Az ünnepi szentmise szónoka Takó István helyi plébános lesz. Várnak mindenkit a hálaadásra és a közös ünneplésre. Bővebben az eseményről a www.eletalelekben.ro honlapon olvashatnak.

Időjárás

Kedden ismét első-, másod- és harmadfokú viharriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat az ország nagy részére. A viharriasztás mellett kánikulára is figyelmeztetnek a meteorológusok. Az előrejelzések szerint Mehedinţi, Gorj, Dolj, Olt, Vâlcea, Argeş, Teleorman, Giurgiu, Dâmboviţa, Prahova, Buzău, Ialomiţa, Călăraşi, Ilfov megyére és Bukarestre harmadfokú figyelmeztetés érvényes ma reggel tíz óráig kánikula miatt. Itt nap közben a csúcshőmérséklet 38 és 41 fok között váltakozik, és éjszaka sem hűl le a levegő 21-23 fok alá. A kellemetlen hőérzet fokozódik, a hőmérséklet-páratartalom mutató meghaladja a kritikus 80 egységet. Ugyancsak szerdáig a Bánság déli részén, Erdély központi és déli területein, Kelet- és Dél-Moldvában, Északkelet-Munténiában és Dobrudzsa déli részén másodfokú riasztás lesz érvényben, 36 és 38 fok közötti maximumokkal, valamint 16 és 20 fok közötti minimumokkal.

HÍREK DÉLBEN

Segítő háló Kézdivásárhelyen

A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete egy Segítő háló nevű szociális szolgáltatást működtet Kézdivásárhely teljes területén. A program idős, beteg, rászoruló személyek számára jött létre, akik nehezen, vagy egyáltalán nem tudják intézni a mindennapi élethez szükséges tennivalójukat. Amit kínálnak: támogató beszélgetés, bevásárlás, receptek kiváltása/orvosokkal való kapcsolattartás, számlák befizetése, szociális és mindennapi ügyintézés, informálás. Érdeklődni a 0771535227-es telefonszámon lehet.

Koncert Csíkszeredában

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál sűrűjében egy csendesebb pillanat lesz Karácsony Noémi alt szólista és Paul Cristian orgonaművész koncertje, amely a lélek Isten utáni vágyakozását idézi meg – fájdalomból indul, és a béke felé vezet. A koncerten, amelyet ma délután öt órától tartanak a szépvízi Szent László-plébániatemplomban, Johann Christoph, Johann Sebastian és Carl Philipp Emanuel Bach művei hangzanak el. A belépés ingyenes.

Édesanyák imaestje Szárhegyen

Közös imaalkalomra kerül sor édesanyák számára ma délután hat órától, a szárhegyi ferences templomban, amelynek keretében közös szentségimádás és szentmise lesz, és amelyre a kezdeményezők szeretettel várnak minden egyes imádkozni vágyó édesanyát.

Kiállítás-megnyitó Sepsiszentgyörgyön

Rézben érthető címmel megnyílik Makkai István szobrászművész kiállítása pénteken délután hat órától Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben. Megnyitja: Nagy T. Katalin művészettörténész, a tárlat kurátora és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője. A kiállítás a művész első átfogó, reprezentatív tárlata, amely a 2006 óta eltelt közel két évtized alkotásait mutatja be a nagyméretű installációktól kezdve a kisebb méretű rézszobrokig. A tárlat szeptember 5-ig lesz látogatható.

Tematikus túra a Muhos-hegygerincen

Rám sok száz vadvirág vár címmel szerveznek tematikus túrát a Muhos-hegygerincen szombaton. A találkozó délelőtt fél tízkor lesz Gyimesközéplokon, Hidegségen, a Muhos Panzió parkolójában, onnan indulnak egy izgalmas, tanulságos és feltöltődéssel teli napra. A közepes nehézségű túra hossza és időtartama nagyjából 5-6 kilométer és 5-6 óra. A túravezetők Dakó Viola növényismereti szakember és Prezsmer Fülöp helyi honismereti vezető lesznek, akik a kirándulás során a gyimesi tájról, a pásztoréletről és hagyományokról is mesélnek. A résztvevőket arra kérik, vigyenek magukkal túracipőt, esőkabátot, enni- és innivalót. A részvételi díj 179 lej/fő, jelentkezni és további információt kérni a prezsmerfulop35@gmail.com címen lehet.

Papszentelés és primícia Oroszhegyen

Áldozópappá szenteli szombaton délelőtt tizenegy órai kezdettel az oroszhegyi római katolikus templomban Márton Ottó diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek. Az első ünnepélyes szentmisét vasárnap délután fél egytől, ugyancsak abban a templomban mutatja be. A papszentelést és a primíciát rádiónk élőben közvetíti.

Csillagfényes koncertélmény a természet ölelésében

A Kálnoky Kastély mesebeli környezete ismét egy különleges élményt kínál! Augusztus 8-án 20:45-től egyszeri alkalommal, szabadtéri koncerttel várja látogatóit a Kálnoky Castle Concerts nyári koncertsorozata. Az Open Air VANGELIS című esemény a görög zeneszerző ikonikus filmzenéinek világába kalauzolja a közönséget – mindezt festői környezetben, a csillagos ég alatt, fényjátékkal, hangulatvilágítással kiegészítve. A belépőjegy ára 200 RON. Jegyek elérhetők az eventim.ro oldalon. Az esemény egy felejthetetlen nyári estét ígér, ahol a zene, a fények és a természet egysége valódi ünneppé válik.

Szentévi zarándoklat

November 9-16. között, a remény zarándokai mottóval szervez zarándoklatot Karácson Tibor atya Velence, Pádua, Cascia és Róma útvonalon. A napi programban szerepel szentmise, elmélkedés, ima. További információ a 0743782461-es telefonszámon kérhető.

Időjárás

Ma többfelé számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Élénk lesz a délnyugati, nyugati szél. Csütörtökön még gyakran zavarhatják felhők a napsütést, és több tájegységünkön kell számítani kisebb esőre, futó záporokra, északkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél. A friss hajnalt követően napközben 19-26 fokot mérhetünk.

About the author

Emese