HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a sáromberki templomban, holnap a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban, míg vasárnap a nagyszebeni ferences templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Péterfilléres gyűjtés
A szentatya és a Szentszék karitatív tevékenységének támogatására szolgáló gyűjtést az apostolfejedelmek ünnepén vagy az azt követő vasárnapon szokták gyűjteni, ez idén június 29-ére esik. A legkisebb felajánlás is fontos segítség Péter utódának szolgálatában, aki közel akar lenni mindenkihez, különösen a szenvedőkhöz. A péterfillérek által a teljes egyház támogatja a szentatya egész világra kiterjedő küldetését, amely nem csupán az evangélium hirdetését jelenti, hanem az emberi fejlődés támogatását és a nevelés, a béke és a népek közötti testvériség előmozdítását. Emellett ebből a forrásból támogatják a nehéz helyzetben lévő emberek és családok, a természeti katasztrófák és háborúk által sújtott népesség, illetve a humanitárius segítségre vagy fejlesztési támogatásra szoruló népesség javára végzett számos karitatív munkát is. Bárki hozzájárulhat június 29-én, de az év más napjain is adományával a pápa egyetemes küldetéséhez, amire az utóbbi időben egyre fokozódó szükség van, hiszen a világot villongások, háborúk dúlják, virágzik a fegyverkezés, nagy mértéket ölt az igazságtalanság, a szegények szenvedése, támadják az emberi élet szentségét és a személy méltóságát is.
Jézus Szíve búcsúk a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Gyergyóditróban a Jézus Szíve-templom búcsúja ma délelőtt tizenegy órakor kezdődik. Madéfalván a búcsús szentmise szintén tizenegy órától kezdődik, helyszíne a kápolna. Lónyán délután öt órától kezdődik a búcsús szentmise. Brassóban a Jézus Szent Szíve-templom román nyelvű búcsús szentmiséje öt órától kezdődik, magyar nyelven pedig este hét órától lesz. Korondon a templombúcsú délután hat órakor kezdődik. Szovátán, a fürdőtelepen este hét órakor kezdődik a szentmise. Ünnepi búcsús szentmise a Gordon-tetői Jézus Szíve-kilátónál holnap lesz. A gyalogos keresztalja fél kilenckor indul a bogárfalvi anyakereszttől. Az ünnepi szentmise déli tizenkét órától kezdődik, melynek főcelebránsa és szónoka Kerekes László segédpüspök lesz.
Harminc éves a Szent Miklós Kamaraegyüttes
Megalakulásának harmincadik évét ünnepli a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes. Az évforduló alkalmából ma délután hat órától ünnepi hangversenyt szerveznek a gyergyószárhegyi Kultúrpalotában, ahol fellép a szegedi Vox Nova és a törökbálinti Cantabile vegyes kar, valamint a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes, illetve annak blockflötecsoportja, továbbá a Kolcsár vonósnégyes. Vasárnap délelőtt tíz órától a három énekkar a ferencesek templomában közösen énekel a Petres Csaba gyergyóditrói zeneszerző által feldolgozott Kájoni mise tételeiből. A belépés ingyenes.
Nyílt napot tartanak a Henter-kúriában
A közismert és a kultúrafogyasztók körében népszerű Múzeumok Éjszakája programsorozathoz csatlakozik a csíkszentimrei Henter-kúria – a falu déli kijáratánál található 18. századi udvarház vezetőségének nem titkolt szándéka, hogy ezáltal is népszerűsítse és a nagyközönség számára elérhetővé tegye a környék legrégebbi műemlékét. A szombati , délután öt órai kapunyitást követő programkínálat egyik kiemelt eseménye Botár István régész előadása, akitől az érdeklődők választ kapnak arra a kérdésre, hogy valójában hány éves a csíkszentimrei templom tornya. A családok számára is izgalmas programmal készülnek a szervezők.
Kórustalálkozó Tordaszentlászlón
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara, szombaton részt vesz az idei 34. Tordaszentlászlói Kórustalálkozón, ahol húsz együttes lesz jelen. A sepsiszentgyörgyi kórus vasárnap Magyarfenesen a római katolikus templomban, a délelőtt kilenc órakor kezdődő szentmise keretében ajándékozza meg a magyar közösséget hangversenyével.
Búcsú Szatmáron
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját, a hagyományoknak megfelelően idén is a Jézus Szíve ünnepe utáni vasárnapon tartják. Június 29-én, a román nyelvű ünnepi szentmisét a szintén Jézus Szíve tiszteletére szentelt és búcsúját ünneplő Kálvária templomban reggel nyolc órától Reszler Mihály, máramarosi főesperes, máramarosszigeti plébános mutatja be; a német nyelvű szentmisét pedig fél tíztől ugyanott Jakab Norbert, a szatmári Szent Antal Plébánia plébánosa celebrálja. A székesegyház előtt felállított pódiumon, Szatmárnémeti régi főterén, tizenegy órától tartják a búcsús nagymisét, amelynek meghívott szónoka idén Martos Balázs Levente, az esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke. A búcsús szentmisét rádiónk élőben közvetíti.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön délelőtt a fővárosra és az ország déli, illetve nyugati részén található 12 megyére narancssárga figyelmeztetést adott ki a kánikula és fokozott hőérzeti diszkomfort miatt. A narancssárga riasztás a következő megyékre vonatkozik: Temes, Krassó-Szörény, Mehedinți, Gorj, Vâlcea, Dolj, Olt, Teleorman, Giurgiu, Călărași, Ilfov, részben Ialomița, valamint Bukarest. A szakemberek szerint a hőhullám ma is kitart az ország nagy részén. Késő délután egy hidegfront érkezikviharos széllökésekkel, zivatarokkal. Nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye, ezért a késő délelőtti, kora délutáni órákban lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon!