2025. május 6. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a menaságújfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Búcsú és gyémántmise Kézdiszentkereszten

Újra a szent keresztre tekintettek az ünneplők, a templom és egyházközség védelmezőjére, oltalmazójára erőt reményt meríteni belőle és hálát adni Istennek minden ajándékáért május 3-án, szombaton. Ekkor ünnepelte a Szent Kereszt megtalálása búcsúünnepet a kézdiszentkereszti egyházközség. A közösség Isten ajándékaként élte meg a búcsú alkalmát és egyben hálát adott, hogy 60 évvel ezelőtt Bodó Imre nyugalmazott esperes, kézdiszárazpataki plébános személyében újmisés pappal ajándékozta meg az Úr a főegyházmegyét. Papi életének, szolgálatának 60 évéből négy évet, 1987 és 1991 között, Kézdiszentkereszten szolgált. Ennek tiszteletére, emlékére segített a gyémántmisés hálaadásába a kézdiszentkereszti volt közössége, vele és érte imádkozott, ünnepelt, megköszönve Istennek papi hivatását, annak elfogadását, a hűséget a szolgálatát és életét.

Szent Antal nagykilenced Szárhegyen

A Szent Antal nagykilenced holnap délután hat órakor fog folytatódni a szárhegyi ferences templomban. A nagykilenced alatt Gegő Juliánusz ferences testvérrel a Szentírás után a keresztény irodalom egyik legismertebb és a legtöbb nyelvre lefordított Naptestvér énekét (Naphimnuszt) fogják olvasni, annak egy-egy során fognak elmélkedni, amelyet Szent Ferenc szenvedésekkel és kétségekkel teli éjszaka után írt meg ezelőtt 800 éve. A negyedik kedd elmélkedési témája: Áldott légy Uram s minden alkotásod.

Életmű-kiállítás Nagyváradon

Május 7-én, délután hat órától, Életmű kiállítással tisztelegnek a Nagyváradhoz ezer szállal kapcsolódó világhírű magyar grafikus, a 95 éve született Gross Arnold előtt, akinek a teljes munkásságát felölelő, mintegy 60 alkotása érkezik Nagyváradra a Festum Vardinum keretében. Az Utazások valós és képzeletbeli tájakra című tárlat a tíz éves budapesti Gross Arnold Galéria és a mester fia, a hagyatékot gondozó Gross András jóvoltából egy hosszabb ideje tartó vándorkiállítás állomásaként itinerál Nagyváradra. A válogatás a szülői ház és a kert, illetve a Torda környéke szűkebb képi megfogalmazásából indul hazai tájak, külföldi városok, és képzeletbeli vidékek felé, időutazásunk legfőbb eszköze a rézkarc. A Nemzet Művésze, a Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus művei június végéig maradnak Nagyváradon.

Az idő, mint lehetőség

Május 9-én, pénteken, 12 órakor a nagyváradi Művészeti Líceum diákjainak képzőművészeti alkotásaiból nyílik tárlat a püspöki palota második emeleti fehér termében. A diákok, mint a remény zarándokai munkáikban az idő témáját járják körül, és a megnyitó után egy beszélgetés keretében oszthatják meg gondolataikat az idő fontosságáról.

Szülők iskolája Sepsiszentgyörgyön

Május 9-én péntek este 7 órától kerül sor a szülők iskolája következő alkalmára a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia Márton Áron termében. Meghivott előadó Berecki Zsuzsa-Ildikó iskolai tanácsadó, gyógypedagógus. Az este témája: Szabályokkal vagy szabályok nélkül. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Beszédtechnika és nyilvános beszéd tréning

Demcsák Zsuzsa, a televíziózásból ismert műsorvezető és elismert kommunikációs tréner Csíkszeredába is elhozza Beszédtechnika és nyilvános beszéd című egynapos tréningjét május 10-én, délelőtt kilenc órától a Kapocs Coworking Irodába. Az előadó megosztja azokat a gyakorlati eszközöket és technikákat, amelyekkel leküzdhető a nyilvános szerepléstől való félelem, magabiztosabbá tehető a kommunikáció. A képzés ára 600 lej, a helyek száma korlátozott, regisztrálni az esemény közösségi oldalán levő űrlap kitöltésével lehet.

Személyesen kísért lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson

Május 16-18. között, Új eget és új földet láttam (Jel 21, 1) mottóval személyesen kísért lelkigyakorlatot tartanak a csíkszentdomokosi Szent Margit házban. Ķísérők: Kerekes Izabella és Kedves Rita segítőnővérek. Jelentkezni május 10-ig lehet a kedves.rita@segitonoverek.info címen.

Időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat május 5. és 18. közötti előrejelzése szerint változékony idő várható, hol hűvösebb, hol melegebb periódusokkal és gyakori záporokkal. Ugyanakkor sárga kódú, viharra vonatkozó figyelmeztetést adtak ki amely 25 megyére érvényes, csütörtökig esős, szeles idő várható az ország nagy részén. A sárga kódú figyelmeztetés Kovászna, Hargita, Maros és Kolozs megyére is érvényes. Az előrejelzés szerint légköri instabilitás várható, ami heves felhőszakadásban, gyakori zivatarokban és felerősödő szélben (50-70 km/órás széllökések) nyilvánul meg a hegyvidéken, Moldva és Erdély nagy részén, valamint Észak- és Kelet-Munténiában. Emellett rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat, mely négyzetméterenként 15-25 liter is lehet, helyenként pedig akár a 30-40 litert is elérheti.

HÍREK DÉLBEN

Jegyesoktatás indul Nagybányán

Jegyesoktatásra hívja a nagybányai Szentháromság római katolikus plébánia az idén házasodni szándékozó jegyespárokat május hónap folyamán. Az oktatást keddenként tartják, este fél nyolctól a Boldog Scheffler János közösségi házban, a következő program szerint: május 6., 13., 20., 27. A jegyesoktatáson való részvétel feltétele a házasságkötésnek. Jelentkezni a plébánián lehet.

Kórustalálkozó Székelyudvarhelyen

Május 10-én, szombaton kerül sor a Székelyudvarhelyi Katolikus Főesperesi Kerületek Egyházi kórusainak 25. találkozójára a farkaslaki római katolikus templomban 18 egyházi kórus részvételével. A program délelőtt 10 órától ünnepi szentmisével kezdődik, azt követi a kórusok fellépése. Szeretettel várnak mindenkit.

Templombúcsú Ötthalmon

Május 10-én, szombaton tartják az Arad megyei Ötthalmon, a Bánság védőszentje, Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét. A program szerint délután 3 órakor szentmisét mutatnak be a templomban, majd 4 órakor a népviseletbe öltözött résztvevők végigvonulnak a település utcáin a kultúrotthonig, ahol 5 órakor kulturális programra kerül sor.

Vinkler Ferenc emlékére szerveznek koncertet Csanáloson

„Csendes ember” címet visel az a koncert, mellyel május 10-én, este hét órakor Vinkler Ferencre emlékeznek barátai, zenésztársai. A csanálosi kultúrotthonban szervezett eseményen fellépnek az Aramisz, az In Extenso, a Coloured Acoustic és a Retro Mánia emlékzenekarok és még sokan mások.

Képességvizsga a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumba

Ha olyan iskolát keresel, amely keresztény értékrendre épített, korszerű nevelést és a modern kor igényének megfelelő tudományos képzést biztosít, akkor a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban van a helyed! Május 22-én képességvizsga lesz, szóbeli vizsga formájában az egyházturisztikai szervező osztályába. Egyházturisztikai képességeidet máris kipróbálhatod a szóbeli képességvizsga alkalmával, amelynek során egy általad szabadon választott templomot kell 3-4 percben bemutatnod. Beiratkozás a képességvizsgára az egyházturisztikai szervező osztályba május 14-16., az iskola titkárságán 8-16 óra között.

Zongoraest Csíkszeredában

Két fiatal, ám kimagaslóan tehetséges zongorista, Nagy Krisztina és Szaniszló Attila zongoraestjét láthatja és hallhatja a csíki közönség május 12-én este hét órától a Csíki Mozi nagytermében. Az esten Schubert, Liszt, Brahms művei hangzanak el, melyek által a művészek megmutatják zene iránti elkötelezettségüket és szeretetüket. A belépő ára 30 lej, elővételben válthatók a Csíki Mozi jegypénztárában és a bilete.ro honlapon. A kedvezményes jegy 15 lej, ez kizárólag személyesen vásárolható meg a mozi jegypénztárában.

Háromszáz éves a kolozsvári piarista templom

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát 300 évvel ezelőtt, 1725. május 13-án Antalfi János erdélyi püspök szentelte fel a Szentháromság tiszteletére. A jeles évfordulóra ünnepi szentmisével, körmenettel és zenés szentségimádással emlékezik a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia és a Katolikus Egyetemi Lelkészség. A május 13-án, kedden este 6 órától kezdődő szentmise nyitányaként a templom kriptájában nyugvó papokról, szerzetesekről, a templom jótevőiről emlékeznek meg, majd a szentmise keretében hálát adnak az elmúlt három évszázadért, valamint áldást kérnek a jelenre, jövőre. A szentmise főcelebránsa Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, szónoka pedig Zsódi Viktor piarista tartományfőnök lesz. A szentmise végén körmenetet tartanak az egyetem előtti téren, a Mária-oszlop körül, majd a templom lépcsőjéről adott szentségi áldással zárul az ünnepi liturgia első része. Azt követően az egyetemista fiatalok által szervezett Light of night elnevezésű zenés, dicsőítő szentségimádás, melyet Kovács Gergely érsek imája vezet fel, amely egészen este 10 óráig tart.

Kántorképző Szatmáron

Kántorképző tanfolyamot hirdet a Szatmári Római Katolikus Püspökség egyházzenével foglalkozók, vagy azzal a jövőben foglalkozni szándékozók számára. A tanított tantárgyak a hittan, liturgika, gregorián ének, népének, zeneelmélet, szolfézs, karének, karvezetés lesznek, a hangszerórák pedig zongora, harmónium, orgona. A képzés időtartama négy év, a tandíj 1.500 lej/év, amely nem tartalmazza a hangszerórák árát. A beiratkozáshoz a következő iratok szükségesek: keresztlevél másolat, személyazonossági igazolvány másolata, a legnagyobb végzettségi diploma másolata, plébánosi ajánlás. Személyesen lehet jelentkezni szeptember 5-ig a Szatmári Római Katolikus Püspökség titkárságán, vagy telefonon a 0261-714955, illetve 0744-483444 számokon.

Időjárás

Ma erősen felhős, borult lesz felettünk az ég. Északon, északnyugaton leginkább csendes esőre, délebbre az eső mellett záporokra, zivatarokra is készülhetünk. Helyenként hevesebb viharok is lehetnek, felhőszakadással, jégesővel. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, helyenként megerősödik. A legtöbb napsütés a déli területeken várható. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a csúcsértékek 17 és 25 fok között alakulhatnak, a déli országrészben várható melegebb idő, 24-31 fok. Holnap is sok felhő lesz felettünk. Napközben még főként a nyugati és déli tájakon fordulhat elő eső, zápor. Az északias szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. 17 és 25 fok közötti maximumokat mérhetünk.

About the author

Emese