Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kászonújfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Püspöki találkozó Gyulafehérváron
A gyulafehérvári papi szemináriumban idén is megtartották május 6-7-én az intézetet fenntartó püspökökkel való találkozót, amelyen a Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetben tanuló kispapok püspökei, valamint a szeminárium elöljárói és tanárai vettek részt. A találkozó első napján a püspökök és elöljárók közös megbeszélésére került sor. A délutáni órákban a püspökök, szemináriumi elöljárók és tanárok a kispapi közösséggel együtt szentmisében adtak hálát. A szentmise főcelebránsa és szónoka Schönberger Jenő szatmári megyés püspök volt. A találkozó második napja közösségi szentmisével indult, melynek főcelebránsa és szónoka Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt. A főpásztor homíliájában megboldogult Ferenc szentatyánk A remény nem csal meg (latinul: Spes non confundit) kezdetű jubileumi szentévet meghirdető bullájából idézett három gondolatot. A szentmisét és reggelit követően a főpásztorok a Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézete tanárjaival találkoztak.
„Apa ezerrel!” pályázat
Az Apakulcs program keretében idén is elindult az „Apa ezerrel!” pályázat, aminek 2025-ben Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító a védnöke. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra: nagy szükségünk van az apák elkötelezett jelenlétére. Idén májusában is várják a frappáns, emlékezetes, szívmelengető, örömteli vagy épp szívszorító, apával, apasággal kapcsolatos történeteket. A pályázaton életkortól, nemtől, családi állapottól függetlenül bárki részt vehet. A pályaművek terjedelme legfeljebb ezer karakter lehet szóközökkel (a mű címén túl). A pályázatot május 31-ig lehet beküldeni az apakulcs.hu oldalon keresztül.
Gazdasági konferencia Nagyváradon
Ma, a püspöki palota ad otthont a Festum Varadinum keretében megszervezett IV. Nagyváradi Gazdasági Konferenciának, melynek központi témája: „Mobilitás, konnektivitás és a nemzetközi tőkemozgások”. A téma különösen aktuális a schengeni övezet bővülésének és a globális üzleti környezet változásainak tükrében. A konferencia célja, hogy értékes gondolatokat és gyakorlati inspirációt nyújtson a nagyváradi és környékbéli vállalkozóknak.
Missziós Nap Baromlakán
Ma az élesdi esperesség szlovák ajkú papjai és hívei missziós napot tartanak a baromlaki plébániatemplomban. Déli tizenkettő és délután négy óra között szentségimádás lesz; négy órától Mlinárcsik János esperes missziós beszédet tart; hat órától Böcskei László megyéspüspök mutat be szentmisét. A jelenlévő lelkipásztorok a program egész ideje alatt szentgyónási lehetőséget biztosítanak.
Zongoraest Csíkszeredában
Két fiatal, ám kimagaslóan tehetséges zongorista, Nagy Krisztina és Szaniszló Attila zongoraestjét láthatja és hallhatja a csíki közönség május 12-én este hét órától a Csíki Mozi nagytermében. Az esten Schubert, Liszt, Brahms művei hangzanak el, melyek által a művészek megmutatják zene iránti elkötelezettségüket és szeretetüket. A belépő ára 30 lej, elővételben válthatók a Csíki Mozi jegypénztárában és a bilete.ro honlapon. A kedvezményes jegy 15 lej, ez kizárólag személyesen vásárolható meg a mozi jegypénztárában.
Bagdy Emőke szakpszichológus váradi előadása
A Mathias Corvinus Collegium és a Szigligeti Színház meghívására Nagyváradra látogat Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. A Festum Varadinum ideje alatt, a Szülők Akadémiája című rendezvénysorozat keretében tart nyilvános előadást május 13-án, délután hat órakor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók-termében Nehéz időkben talpon maradni – A megküzdés lehetőségei címmel.
Terápiás program Magyarózdon
A Bonus Pastor Alapítvány május 19–30. között 12 napos terápiás programot szervez a Maros megyei Magyarózdon, szenvedélybeteg férfiak és nők, valamint hozzátartozók részére. Jelentkezési határidő: május 12. A felvétel egy előzetes interjú alapján történik, amelyre személyes jelentkezés szükséges! Várják mindazok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, játék- vagy társfüggőséggel terhelt életmódjukon. Jelentkezni a Bonus Pastor oldalán megadott elérhetőségek valamelyikén lehet.
Időjárás
Holnap reggelig Románia valamennyi régiójára zivatarokra figyelmeztetető előrejelzés érvényes. A meteorológusok szerint országszerte lehűl az idő, a hegyekben havas esőre is számítani lehet. Ma a felhők lesznek túlsúlyban, többfelé eső, zápor várható. Hosszabb napos időszakok inkább csak északkeleten lehetnek, majd késő délután kezdhet nyugat felől nagyobb területen felszakadozni a felhőzet. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, erős lesz. Napközben 11-19 fok várható.
HÍREK DÉLBEN
Önkéntes program az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványnál
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi fiókja önkéntescsapatába 15–22 éves, tettre kész fiatalokat keres, akik az alapítvánnyal együtt formálnák a helyi kulturális életet. Az önkéntesek részt vesznek majd a rendezvények szervezésében, ezért számos kedvezményt kapnak majd, például ingyenes belépőt a nyári fesztiválokra. A jelentkezőknek az Erdélyi Hagyományok Háza Önkéntes Program oldalán található űrlapot kell kitölteni. További kérdésekre a 0-756-721-466-os telefonszámon válaszolnak.
Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
Összetett projektbe fogott a Hargita megyei Vöröskereszt, amely révén fejlesztő, tájékoztató programokat szerveznek csíkszeredai székhelyükön (Petőfi Sándor utca 3. szám). Zsigmond Éva, a Vöröskereszt Hargita megyei szervezetének vezetője szerdán sajtótájékoztatón osztotta meg a projekt részleteit. Mint magyarázta, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak (8–35 éves korig), illetve szüleiknek szólnak a szervezett tevékenységek, azonban adott esetben más sérültet vagy autistákat is befogadnak az amúgy teljesen díjmentes projektbe. „Azért neveztem el a projektet Egy mosoly, egy ölelésnek, mert ez jön át a Down-szindrómások viselkedéséből, egész lényéből, rengeteg szeretetet tudnak adni” – jegyezte meg Zsigmond Éva. A programra egyébként már jelentkezett tizennégy gyermek és fiatal, valamint tíz szülő, így még tíz szabad helyre várnak érintetteket, főként Csíkszékről.
A Művészeti Líceum diákjainak tárlata a nagyváradi püspöki palotában
Holnap déli tizenkét órakor a nagyváradi Művészeti Líceum diákjainak képzőművészeti alkotásaiból nyílik tárlat a püspöki palota második emeleti fehér termében. A diákok, mint a remény zarándokai munkáikban az idő témáját járják körül, és a megnyitó után egy beszélgetés keretében oszthatják meg gondolataikat az idő fontosságáról.
Kórustalálkozó Székelyudvarhelyen
Szombaton kerül sor a Székelyudvarhelyi Katolikus Főesperesi Kerületek Egyházi kórusainak 25. találkozójára a farkaslaki római katolikus templomban, 18 egyházi kórus részvételével. A program délelőtt tíz órától ünnepi szentmisével kezdődik, azt követi a kórusok fellépése. Szeretettel várnak mindenkit.
Premier a láthatáron
Ismét gyerekszereplőkkel mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera a Radványi Géza és Balázs Béla filmje alapján készült musicalt Béres László rendezésében. „Izgatottan készül a társulat, hiszen ez a különleges musical egyszerre szól háborúról, emberségről és reményről. Az előadás fontos fellépői között szerepel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, akik jelenlétükkel és ragyogó énekükkel jelentős zenei és színpadi értéket adnak a produkciónak. A gyermekkart Kálló Krisztián vezeti, aki az előadás asszisztens karmestere is, a szervezési feladatokat pedig Takács Aranka, a kórus művészeti vezetője hangolja össze” – olvasható az opera közleményében. További részletek az opera honlapján találhatóak.
Templombúcsúk a nagyváradi egyházmegyében
Vasárnap tartják a Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt templomok búcsúit: déli tizenkét órakor Hegyközújlakon Mihály Balázs, micskei plébános lesz a szentmise főcelebránsa és szónoka; délután két órakor Biharsályiban Kruzslitz Imre, várad-szőllősi plébános celebrálja a szentmisét.
Háromszáz éves a kolozsvári piarista templom
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát 300 évvel ezelőtt, 1725. május 13-án Antalfi János erdélyi püspök szentelte fel a Szentháromság tiszteletére. A jeles évfordulóra ünnepi szentmisével, körmenettel és zenés szentségimádással emlékezik a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia és a Katolikus Egyetemi Lelkészség. A május 13-án, délután hat órától kezdődő szentmise nyitányaként a templom kriptájában nyugvó papokról, szerzetesekről, a templom jótevőiről emlékeznek meg, majd a szentmise keretében hálát adnak az elmúlt három évszázadért, valamint áldást kérnek a jelenre, jövőre. A szentmise főcelebránsa Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, szónoka pedig Zsódi Viktor piarista tartományfőnök lesz. A szentmise végén körmenetet tartanak az egyetem előtti téren, a Mária-oszlop körül, majd a templom lépcsőjéről adott szentségi áldással zárul az ünnepi liturgia első része. Azt követően az egyetemista fiatalok által szervezett Light of night elnevezésű zenés, dicsőítő szentségimádás veszi kezdetét, melyet Kovács Gergely érsek imája vezet fel és zár le. A szentségimádást rádiónk élőben közvetíti.
Előadás Margittán
Április 26-án, délután hat órától, a margittai kistemplomban tart interaktív előadással egybekötött beszélgetést Szabados Andrea pszichoterapeuta, pár- és szexuálpszichológus az önértékelésről, önbizalomról és méltóságról. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Időjárás
Holnap reggelig Románia valamennyi régiójára zivatarokra figyelmeztetető előrejelzés érvényes. A meteorológusok szerint országszerte lehűl az idő, a hegyekben havas esőre is számítani lehet. Ma a felhők lesznek túlsúlyban, többfelé eső, zápor várható. Hosszabb napos időszakok inkább csak északkeleten lehetnek, majd késő délután kezdhet nyugat felől nagyobb területen felszakadozni a felhőzet. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, erős lesz. Napközben 11-19 fok várható. Holnap már nagyobb területen felszakad a felhőzet, és több helyen süt ki hosszabb időre a nap. Északkeleten lehet több felhő, de csak néhol fordulhat elő gyenge zápor. Az északias szél néhol lesz élénk. A csúcshőmérséklet 11 és 21 fok között alakulhat. A felhős, csapadékos tájakon lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romolhat hő- és komfortérzetünk.