2025. november 6. – Hírek és programajánló

HÍREK REGGEL

Örökös szentségimádási nap

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a kézdisárfalvi kápolnában tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Szenior kávézó Kolozsváron

Ma délelőtt tíz órától tartják a Szenior kávézó e havi alkalmát, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében, melynek meghívottja Farkas György fotográfus, eltökélt túrázó, akinek vetített-képes élménybeszámolóját hallhatják és láthatják az érdeklődők. A 80 évén túl járó Gyuri bácsi alpesi túráiról fog beszámolni. Az esemény házigazdája Ferencz Emese szociális munkás lesz. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Missziós nap a Caritas Catolica nagyváradi székhelyén

Ma, a Caritas Catolica nagyváradi székhelyén missziós napot tartanak, amelyre szeretettel várják különösképpen a nagyváradi plébániák lelkipásztorait, híveit, a szeretetszolgálatban tevékenykedő munkatársakat és önkénteseket. A program délelőtt tíz órakor a Caritas Catolica tevékenységének bemutatásával kezdődik; tizenegy órától szentségimádás, majd missziós beszéd lesz, fél egykor pedig szentmise.

Katalógusbemutató Marosvásárhelyen

Újabb művészeti eseménynek ad otthont ma este hat órától a marosvásárhelyi Bernády Ház. A Bordi András 120 című emlékkiállítás színhelyén a tárlat anyagát bemutató katalógus kerül közönség elé. A Maros Megyei Múzeum égisze alatt megjelentetett, átfogó, színes kiadványról a két szerzőt, Portik Blénessy Ágotát és Nagy Miklós Kundot Oniga Erika művészettörténész kérdezi. A 82 festményt a földszinten és az emeleti galériában is felvonultató kiállítás a napokban még megtekinthető.

Hangszerek párbeszéde a nagyváradi filharmóniában

Különleges zenei estre hívja a zenekedvelő közönséget a Nagyváradi Állami Filharmónia ma este hét órától az Enescu–Bartók hangversenyterembe. A Párbeszéd két hangszer között címet viselő koncert egy bensőséges, érzelemdús cselló–zongora est lesz. Jegyek kaphatók a filharmónia jegypénztárában és online, a poftimcultura.ro oldalon.

Kreditpontos képzés hitoktatók számára Nagyváradon

Pénteken és szombaton Kooperatív tanulásszervezés és élménypedagógia a vallásórán címmel szervez képzést hitoktatók számára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és az Országos Magyar Továbbképző Központ. A program előadója Zalányi Erzsébet, helyszíne pedig a püspöki palota második emeleti előadóterme.

Lelkinap Fenyőkúton

Az Élet a Lélekben közösség szombaton délután három órai kezdettel lelkinapot tart a fenyőkúti templomban, Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt (Filippi 2,5) mottóval. A programban szerepel Bajcsi Tibor elmélkedése, tanúságtételek, imaszolgálat, szentségimádás és szentmise. Mindenkit szeretettel várnak!

Újabb bemutatóra készül a nagyváradi Szigligeti Színház

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata szombaton este hét órától újabb különleges bemutatóra készül a Transilvania Színpadon: Martin McDonagh Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámáját Dobrovszki Dóra rendező állítja színpadra. További információk a szigligeti.ro oldalon találhatók.

A felújítási munkálatok megáldása Aurélházán

Vasárnap délelőtt kilenc órakor kerül sor az aurélházi római katolikus templom felújítási munkálatainak ünnepélyes megáldására a szentmise keretében. A templom az óteleki plébánia filiája. Az ünnepi szentmisét Heinrich József oteleki plébános meghívására Kóbor György nyugalmazott plébános, a csáki Caritas Egyesület igazgatója mutatja be.

Katalin-bál a jótékonyság nevében

A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa idén is megszervezi, és szeretettel hív minden érdeklődőt a hagyományos Jótékonysági Katalin-bálra, amelyre november 21-én, este hat órától kerül sor a Hotel Fenyőben. Az immár tizenkettedik alkalommal megszervezett jótékonysági bál a társasági élet egyik legkiemelkedőbb eseménye Csíkszeredában, ahol a kellemes hangulat, a baráti találkozások, a közösségi összefogás, a jótékonyság és a nemes célok találkoznak. A zenei hangulatról a Jánosi Music Band gondoskodik. A részvételi díj 700 lej/fő, amely tartalmaz részleges jótékonysági hozzájárulást is. Jelentkezni vasárnapig lehet a sello.ro oldalon keresztül.

Időjárás

Ma reggelre ismét többfelé képződött pára, köd, amely helyenként tartósabban megmaradhat, ugyanakkor az ország nagyobb részén napos időben lesz részünk. Csapadék keleten, délkeleten várható, de a ködös tájakon szitálás, hajnalban akár ónos szitálás sem kizárt. Többfelé élénk, néhol északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. A többfelé gyengén fagyos hajnalt követően a legmagasabb hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul.

HÍREK DÉLBEN

Kolozsvár legjobbjait díjazták

Ünnepélyes gála keretében adták át szerda este a Kincses Város Kiválóságai díjakat a kolozsvári sétatéri Kaszinóban. A november 2-án éjfélkor lezárult szavazás során a jelöltekre összesen 10 654 szavazat érkezett. A Tokos Zenekar előadásával színesített gálán a jelenlévőket Szilágyi Lóránt Márton, valamint Tasnádi István Szilárd köszöntötte, kiemelve a rendezvény jelentőségét, amely lehetőséget teremtett Kolozsvár kiemelkedő személyiségeinek, hogy a közönségszavazatok alapján „mérjék össze erejüket”. A gálán életmód kategóriában Papp Evelin, élet és biztonság kategóriában Ferencz Emese, oktatás kategóriában Holló László, vállalkozás kategóriában Fodor Csilla, szolgáltatás kategóriában Pillich Balázs, míg művészet kategóriában Potyó István győzött.

Könyvbemutató Székelyudvarhelyen

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából bemutatják a RATIO Tanulmánykötet Róth András Lajos tiszteletére című idén megjelent kötetet holnap este hat órától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Az esemény által köszöntik Róth András Lajost, a Haáz Rezső Múzeum és a Tudományos Könyvtár nyugalmazott történész munkatársát. Az ünnepelttel Hermann Gusztáv Mihály és Ványolós István Albert beszélgetnek, a 440 oldal terjedelmű kiadvány, amely 28 szerző tollából 21 tudományos tanulmányt és 8, köszöntésként írt esszét tartalmaz a helyszínen megvásárolható.

Felolvasószínházi előadás Kolozsváron

Szombaton délután négy órától Naphimnuszok címmel felolvasószínházi előadásra kerül sor a ferences kolostor refektóriumában az Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár és a THÉ Egyetemi Színpad szervezésében. Az előadás öt erdélyi ferences 1948 utáni élettörténete mentén mutatja fel Assisi Szent Ferenc idén 800 éves Naphimnuszának máig aktuális üzenetét.

Őshonosok a hazában

Folytatódik az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Őshonosok a hazában nevű projektje, amelynek keretében kisebbségi kultúrákat képviselő művészek produkcióit hozzák el Erdélybe. Szombaton este hét órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében a magyarországi Muzsikás együttes Kacsó Hanga Borbála népi énekessel együtt lép fel. Elfeledettnek hitt magyar zsidó zenét játszanak, de a régi Muzsikás-lemezekről is felcsendülnek dalok.

A nagyváradi Kiss Stúdió Színház programja

November 12-én, este hat órakor, a Partiumi Színházi Gyűjtemény termében, Értetek élek és bennetek tovább címmel pódiumestet tartanak Pataki István költő művei alapján, a magyar nyelv napja tiszteletére. Fellép: Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos. A belépés ingyenes. Adományokat elfogadnak.

Gyalogtúra Csarnóháza és Barátka környékére

Gyalogtúrát szervez Csarnóháza (Bulz) és Barátka (Bratca) környékére november 15-én az EKE ’91 Nagyvárad. A túra hossza 15 kilométer, szintemelkedés 450 méter. Az útvonal közepesen nehéz. Utazás autóbusszal. Indulás szombat reggel 6.45 órakor a Dacia sugárútról, a Profi üzlet melletti autóbusz-megállóból, illetve 7 órakor a Gojdu-líceum háta mögül, a Körös-parti parkolóból. Jelentkezni Reich Józsefnél lehet a 0770-140-950-es telefonszámon.

Merre tovább, melyik úton?

120 órás önismereti és személyiségfejlesztő pszichodráma csoport indul felnőtteknek az Áradat Egyesületnél, a csíksomlyói Mária Háznál. A csoport havonta egyszer találkozik, minden alkalom tíz órás. Az első találkozó november 22-én, délelőtt kilenc és este hat óra között lesz. Csoportvezetők: Kedves Bernadett és Gál Zsolt. Részvételi díj: 250 lej egy alkalom. Jelentkezni és további információt kapni a 0748605732-es telefonszámon lehet.

Fekete Madonna zarándoklat

Ismét indul a Fekete Madonna Zarándokvonat Czestochowa, Krakkó érintésével 2026. június 22-25. között. Lelkivezetők: Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Tamás József nyugalmazott segédpüspök és Bátor Botond pálos szerzetes. Karnagy: Pálmai Árpád egyházzenész. Érdeklődni és jelentkezni Bálint Szabolcsnál a 0740 898 667-es telefonszámon lehet.

Időjárás

Ma reggelre ismét többfelé képződött pára, köd, amely helyenként tartósabban megmaradhat, ugyanakkor az ország nagyobb részén napos időben lesz részünk. Csapadék keleten, délkeleten várható, de a ködös tájakon szitálás, hajnalban akár ónos szitálás sem kizárt. Többfelé élénk, néhol északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. A többfelé gyengén fagyos hajnalt követően a legmagasabb hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul. Holnap szintén ködösen, párásan indul a nap több helyen. A pára-, ködfoltoktól eltekintve többnyire napos idő várható, de délen és a középső tájakon több felhő lehet az égen. Néhol erős lesz a délkeleti, déli szél. Délután 12-16 fokra számíthatunk, de a tartósabban párás, ködös, felhős tájakon 10 fok alatt maradhatnak a maximumok.

 

About the author

Emese