HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a szamosújvári örmény templomban, holnap az esztelneki templomban, míg vasárnap a kézdivásárhelyi Szentháromság templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
A gyász csendje, a lélek hangja
Az Alzheimer Café keretében október 29-én délután öt órától Kolozsváron, a Szent Mihály-plébánia hittantermében a gyász feldolgozásáról beszélgettek a résztvevők. Az esemény házigazdája Andrásy Paula szociális munkás volt, a meghívott szakember pedig Bodor Piroska pszichoterapeuta, kórházlelkész. Az elméleti ismertető után beszélgetés következett, gyertyát, követ lehetett emlékeztetőként választani, és ez már meg is nyitotta a „csapokat”, néhányan nagyon megrázó, megrendítő módon idézték elvesztett szerettük emlékét. A szülő elvesztése akkor sem könnyű, ha úgymond „ott van az ideje”, különösen egy összeszokott, összenőtt, szép családi harmóniában. Az egyszeri gyász is megpróbálja a hátramaradottakat, de amikor egy családban rövid idő alatt több halál következik be, embert próbáló az egyensúlyt újra megtalálni, a saját életbe, az élet folytatásához visszatalálni. Kétségtelenül a legmegrázóbb a gyermek elvesztése, az erről szóló megosztásokat a teremben mindenki megkönnyezte.
Adományokat gyűjtenek a csíkszeredai kórház gyermekosztálya számára
Idén is jótékonysági akciót hirdet a csíkszeredai Jó Arcok Egyesület, ezúttal a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztálya számára szerveznek gyűjtést. Az adományok átadása érdekében Sándor Antallal lehet felvenni a kapcsolatot a 0747 340030-as telefonszámon, a joarcokegyesulete@gmail.com email-címen, vagy a Facebook-oldalukon keresztül.
Mindenszentek ünnepe a nagyváradi székesegyházban
Holnap, Mindenszentek ünnepén a nagyváradi székesegyházban vasárnapi program szerint lesznek a szentmisék: 8, 10, 11.30 és 18 órakor. Lévén a hónap első szombatja, a reggel nyolc órakor kezdődő szentmisét követően a férfiak a székesegyház előtti téren rózsafüzért imádkoznak.
Két rockoperát ad elő a Mustármag közösség
A marosvásárhelyi Mustármag közösség szervezésében november 5-én és 6-án este hét órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban két rockopera előadására kerül sor. A belépés díjtalan. A Magnificat-Teremtéstörténet című rockopera megújult formában tér vissza, kibővített zenei világgal és frissített hangszerelésekkel gazdagítva az élményt. Témája a klasszikus teremtéstörténet. Célja rávilágítani a bűn roncsoló hatalmára, felébreszteni a csodálatot Isten és a teremtett világ iránt.
Orgonakoncert Kézdivásárhelyen
November 7-én, este hat órától, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb templomban orgonakoncertet ad Kristófi János orgonaművész, a nagyváradi székesegyház orgonistája 1987. óta, 2011. októberétől karnagya is. A Partiumi Keresztény Egyetem oktatója 1995-től, 2017. óta egyetemi tanár. 2002-ben megalapította a Michael Haydn kamarakórust, amellyel Salzburgban, Loretóban és Kassán is fellépett. Máltától Norvégiáig és Reykjavíktól Jeruzsálemig számtalan európai országban koncertezett, de fellépett két alkalommal Montreálban a St. Joseph Oratoryban is. A nagyváradi székesegyház Szent László Énekkarával rendszeresen fellépnek a salzburgi dómban.
Főegyházmegyei biblianap Székelyudvarhelyen
Főegyházmegyei biblianapon vehetnek részt az érdeklődök Székelyudvarhelyen a Márton Áron ifjúsági házban november 15-én, délelőtt tíz és délután öt óra között. Érdekes előadással, műhelymunkákkal, meglepetésekkel várják a résztvevőket. Jelentkezni november 10-ig lehet a 0745 284 735-ös telefonszámon vagy a kmbprogramok@gmail.com e-mail-címen. A helyszínre autóbusz indul Csíkszeredából és Marosvásárhelyről.
Tizenkét napos terápiás program
A Bonus Pastor Alapítvány november 17–28. között szervezi meg az idei utolsó 12 napos terápiás programot szenvedélybeteg férfiaknak és nőknek, valamint felnőtt hozzátartozóiknak a magyarózdi terápiás otthonban. A program az előadások, szemináriumok, csoportfoglalkozások mellett kiscsoportos beszélgetéseket, személyes tanácsadást és igei elcsendesülést is tartalmaz. A felvétel egy előzetes interjú alapján történik, amelyre személyes jelentkezés szükséges. További részletek a bonuspastor.ro oldalon találhatóak.
Időjárás
Ma az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, de a középső tájakon és nyugaton beragadhat a rétegfelhőzet meggátolva a napsütést. Említésre méltó csapadék nem várható. Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalra több tájegységünkön pára, köd képződött. Napközben 14-20 fokot mérhetünk. Délen 19-23 fok várható. Holnap napos-fátyolfelhős időben lesz részünk, és lesznek erősebben felhős körzetek, viszont csapadék sehol sem várható. Reggel ismét találkozhatunk párás, ködös tájakkal. Sokfelé élénk lesz a délkeleti szél, északnyugaton erős lehet. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul, a hegyvidéken mérhetjük az alacsonyabb maximumokat.
