HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a homoróddaróci, holnap a sztrigyszentgyörgyi, míg vasárnap a csíkszeredai Szent Kereszt templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A Nagyváradi Egyházmegyében vasárnap Hegyköztótteleken és Értarcsán, míg a Szatmári Egyházmegyében Kaplonyban és Lajosvölgyihután lesz örökös szentségimádási nap. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Szüreti bál a Mária Rádióval
Több év kihagyás után, október 11-én újra lesz kosaras szüreti bálunk, mégpedig Farkaslakán! A program délután két órakor szentmisével és szentségimádással kezdődik a római katolikus templomban, majd a helyi sportcsarnokban kezdetét veszi a hajnalig tartó mulatság. Lesz tombola, árverezés, táncverseny, valamint a helybeliek részéről meglepetés előadásra is számíthatunk. Belépő díj: 50 lej/fő. A részvételi szándékot kötelező módon jelezni kell a körzeti stúdiókban! Nagy-nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit együtt imádkozni, hálát adni, megköszönni, találkozni, mulatni!
Istennel a gyermeknevelésben
A Szülők iskolája program keretén belül előadást tart Ilyés Zsolt plébános Istennel a gyermeknevelésben címmel, ma este hét órától a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia Márton Áron termében. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Élet a Lélekben imanap Görgényüvegcsűrön
Szombaton délután fél kettő és este hét óra között a görgényüvegcsűri templomban Élet a Lélekben imanapot tartanak. A programban szerepel elmélkedés, tanúságtétel, imaszolgálat, szentségimádás, valamint ünnepi szentmise, melyet Virág István segédlelkész mutat be. További információk a 0766742158-as telefonszámon kaphatóak.
Jótékonysági koncert Pusztadarócon
Szombaton délután hat órától a pusztadaróci Szent József templomban tart jótékonysági koncertet László Attila énekes. A belépő 25 lej, melynek teljes összegét és az adományokat a pusztadaróci régi templom átalakítására használják fel.
Búcsúk a Szatmári Egyházmegyében
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében több templom és kápolna is a Szent Kereszt felmagasztalása titulusát viseli. Mezőteremen és Sárközújlakon az ünnep napján, vasárnap délelőtt fél tizenkettőkor tartják a búcsús szentmisét: Mezőteremen Jakkel Tamás mezőpetri plébános, Sárközújlakon pedig Urbán Erik, ferences tartományfőnök mondja a szentbeszédet. Alsóhomoródon ugyanezen a napon, délután fél kettőkor kerül sor a búcsúi szentmisére, amelyen Fanea József, püspöki titkár hirdeti Isten igéjét. Rónaszéken délután négy órakor a közösség a kálvária domb aljában találkozik, ahonnan keresztúti ájtatosság végzésével vonulnak fel a kápolnához; a búcsúi szentmisén Rácz Gábriel avasfelsőfalui plébános tartja az ünnepi szónoklatot. A felsőbányai kápolna búcsúját idén kivételesen a plébániatemplomban ünneplik, délután hat órától, ahol Barta Barnabás, a nagybányai Árpád-házi Szent Erzsébet egyházközösség plébánosa mond szentbeszédet.
Búcsú a Fürszt-telepi kápolnánálVasárnap délután hat órakor kerül sor a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál lévő Fürszt-telepi kápolna búcsúünnepére. A szentmisét és a szentbeszédet Péter Arthur Maros-Küküllő kerületi főesperes tartja.
A remény nem csal meg
Szeptember 17-19. között Bajcsi Tibor, az Élet a Lélekben imaközösség vezetője indul körútra, Kolozsvárra, Nagybányára és Szatmárra. Szeptember 17-én, Kolozsváron a piarista templomban, az esti hét órás szentmisét követően (román nyelven), szeptember 18-án, Nagybányán a Szentháromság templomban, ugyancsak az esti hét órás szentmise után, míg szeptember 19-én, délután hat órától a szatmárnémeti Keresztelő Szent János görögkatolikus templomban tart előadást, A remény nem csal meg címmel. Az előadások után lehetőség lesz kérdéseket föltenni, valamint imát is kérni. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Házaspárok őszi lelkinapja Csíksomlyón
A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ szervezésében, szeptember 20-án a csíksomlyói Jakab Antal Házban kerül sor a házaspárok őszi lelkinapjára. A programban szerepel előadás, tanúságtétel, táncterápia, páros együttlét, kiscsoportos beszélgetés, szentségimádás és szentmise. Részvételi díj: 160 lej páronként. Regisztrálni és további információt kapni a csaladpasztor.com oldalon lehet.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint ma este 8 óráig az ország több régiójában esők és szélfúvás várható. Helyenként villámlás is előfordulhat. A lehulló csapadék mennyisége összességében elérheti a 20–40 l/négyzetmétert, elszigetelten pedig a 50 l/négyzetmétert is meghaladhatja. Az esőzés Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs megyéket, valamint az Erdélyi-szigethegységet érinti. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között alakul. Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, amelyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Csak elvétve fordulhat elő zápor. Mérsékelt, északnyugaton élénk lesz a déli-délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Vasárnap egyre többfelé fordul északnyugatira a szél, hidegfront érkezik. Eső, zápor, zivatar többfelé kialakulhat. Pár fokos lehűlés várható.
HÍREK DÉLBEN
Szüreti bál a Mária Rádióval
Több év kihagyás után, október 11-én újra lesz kosaras szüreti bálunk, mégpedig Farkaslakán. A program délután két órakor szentmisével és szentségimádással kezdődik a római katolikus templomban, majd a helyi sportcsarnokban kezdetét veszi a hajnalig tartó mulatság. Lesz tombola, árverezés, táncverseny, valamint a helybeliek részéről meglepetés előadásra is számíthatunk. Belépő díj: 50 lej/fő. A részvételi szándékot kötelező módon jelezni kell a körzeti stúdiókban! Nagy-nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit együtt imádkozni, hálát adni, megköszönni, találkozni, mulatni!
Gördülő opera
Gaetano Donizetti A csengő 2.0 című vígoperáját mutatják be egy felvonásban, magyar nyelven holnap este hét órától Parajdon, az Áprily Lajos Általános Iskolában. A produkciót a Magyar Állami Operaház társulata állítja színpadra, felvételről közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, valamint a Magyar Állami Operaház Énekkara. Jegyvásárlási információkat a helyszínen lehet igényelni.
Könyvbemutató Marosvásárhelyen
Székely József, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori missziói előadója, esperese, lelkésze kilencvenedik születésnapján, vasárnap a marosvásárhelyi Felsővárosi Református Egyházközségben bemutatja Drágalátos gyümölcsök. Gondolatok igékről az év minden napjára című könyvét. A könyvbemutatóra a délelőtt tizenegy órakor kezdődő istentisztelet után kerül sor a gyülekezeti teremben.
Startol az évad a szatmári Filharmóniában
A Dinu Lipatti Filharmónia 2025–2026-os évadát a rangos George Enescu Fesztivál nyitja Szatmárnémetiben. Az őszi koncertsorozat világhírű művészeket hoz el és különleges zenei projekteket kínál. Az évad első koncertjére vasárnap este héttől kerül sor a filharmónia hangversenytermében. A közönség egy rendkívüli kamarazenei esten vehet részt, amelyen a francia hegedűművész David Grimal lép színpadra. A második nyitóhangversenyt szeptember 18-án este hét órától rendezik meg a filharmónia nagytermében. Rendkívüli koncert lesz ez, a francia hegedűművésszel David Grimal-lal, a Les Dissonances zenekar alapítójával és művészeti vezetőjével. Ez az egyedülálló együttes Európa elit kamarazenekarainak tagjaiból áll össze, és karmester nélkül ad elő szimfonikus remekműveket. Az év végéig a szimfonikus zene kedvelői olyan nagyszabású műveket élvezhetnek, mint Verdi Requiemje a marosvásárhelyi Filharmónia Énekkarának előadásában, valamint olyan szimfonikus projekteket, mint az In My Village Symphonic, Seherezádé – 1001 éjszaka, Piazzolla és Vivaldi Évszakok, kiegészítve kortárs tánccal, továbbá a mindig nagyon várt karácsonyi hangversenyekben. Újdonságként ettől az évadtól kezdve a jegyek online is elérhetők az Entertix platformon, így egyszerűen és gyorsan megvásárolhatók.
Ars Scra Fesztivál Kolozsváron
Az Ars Sacra Fesztivál tizenkilencedik kiadása ma rajtol el és 21-én zárul. A szervezők idei rendezvényük mottójául „A remény zarándokai” jelzős szerkezetet választották, igazodva a szentév hívószavához. Az eseményhez kapcsolódva szeptember 16-án délután öt órától Kolozsváron, a Szentegyház utca 4. szám alatti földszinti kiállító-teremben képzőművészeti tárlatot nyit meg László Attila főesperes-plébános. A kiállítást méltatja: Kiss Imola művészettörténész. Közreműködik: Bodó Márta szerkesztő. A tárlat kurátora: Sabau-Trifu Cristina képzőművész. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Könyvbemutató Székelyudvarhelyen
Szeptember 22-én, délután hat órától, a Kis Szent Teréz templomban mutatják be Gagyi Katinka, A te szavadra című könyvét, melyben 37 erdélyi szerzetes és pap mesél hivatásáról, szívügyévé vált kérdésekről vagy a maga köreiben nem mindennapinak számító hobbijáról. A szerző beszélgetőtársai: Bőjte Csongor segédlelkész, a Verbum Kiadó igazgatója és Homa Ildikó szociális testvér. A helyszínen megvásárolható lesz a könyv, amelyet az esemény után lehet dedikáltatni.
Időjárás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint ma este 8 óráig az ország több régiójában esők és szélfúvás várható. Helyenként villámlás is előfordulhat. A lehulló csapadék mennyisége összességében elérheti a 20–40 l/négyzetmétert, elszigetelten pedig a 50 l/négyzetmétert is meghaladhatja. Az esőzés Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs megyéket, valamint az Erdélyi-szigethegységet érinti. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között alakul. Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, amelyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Csak elvétve fordulhat elő zápor. Mérsékelt, északnyugaton élénk lesz a déli-délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Vasárnap egyre többfelé fordul északnyugatira a szél, hidegfront érkezik. Eső, zápor, zivatar többfelé kialakulhat. Pár fokos lehűlés várható.