Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Magyarszarvaskenden és Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Nőszövetségek és oltáregyletek találkoztak Nagyváradon
Az Erdélyi Magyar Katolikus Nőszövetségek és Oltáregyletek XXVIII. Találkozóját szeptember 1. és 3. között tartják a nagyváradi püspöki palotában. „Béla fiát, Lászlót a váradi sírterem őrzi / Lelke magas mennynek fénypalotáiban él.” – Vörösmarty Mihály Szent László című költeményének néhány sora ihlette az idei találkozó mottóját, amely Kaganovskiy Eszter brácsa-, és Kaganovskiy Artúr hegedűművészek zenei ajándékával kezdődött a püspöki palota dísztermében. Böcskei László megyés püspök köszöntőbeszédében a nagyváradi egyházmegyét alapító Szent László-i örökséget idézte. „Legyünk mi is annak a gazdag örökségnek a folytatói, gyarapítói, amit Szent László király teremtett. Legyen ő az igazi példa számunkra és adjon erőt, bátorítást önöknek is, mert csak akkor lehet jövőnk, ha folyamatosan építjük közösségünket, ezért fontos mindaz, amit a nőszövetségek és oltáregyletek végeznek” – mondta a főpásztor. Ma délelőtt tizenegy órakor a nagyváradi székesegyházban ünnepi szentmise keretében újítják meg fogadalmukat, melyet rádiónk élőben közvetít.
A romániai katolikus püspökök plenáris ülése Kolozsváron
A római katolikus és görögkatolikus püspököket egyesítő Romániai Katolikus Püspöki Konferencia 76. plenáris ülését szeptember 4–6. között tartják Kolozsváron, Claudiu Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériuma prefektusának rendkívüli részvételével. A jelenlegi ülést, amely a 2025-ös Boldog Iuliu Hossu-év égisze alatt zajlik, a Kolozsvár–Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye szervezi Kolozsváron, Iuliu Hossu püspök székhelyén, amely őrzi emlékét, és tükrözi hitét és szeretetét. Giampiero Gloder, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa is részt vesz az eseményen. Az eseményen szintén jelen lesz a román kormány vallásügyi államtitkára, Ciprian-Vasile Olinici. A püspökök a találkozó keretében részt vesznek a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Aula Magna termében tartandó ünnepségen, amelyen Claudio Gugerotti bíborosnak átadják a Doctor Honoris Causa címet, amelyet a rangos egyetem az ökumenikus párbeszéd és a keleti egyházak értékeinek népszerűsítéséhez való hozzájárulásáért ítélt oda. Az ülés lezárását egy másik jelentős esemény is követi: az Istenanya Születésének kolostora búcsúünnepén a római katolikus és görögkatolikus püspökök, Giampiero Gloder apostoli nuncius és Claudio Gugerotti bíboros együtt celebrálják a szentmisét.
Senior zöld séta
A Providentia Idősek Központja, a Senior zöld séta programja részeként, kirándulást szervez Zsögödfürdőre holnap. A megközelítőleg kétórás barangolás délelőtt fél tízkor kezdődik, a találkozó a Riehen Egyesület székhelyén lesz. A szervezők minden mozgásra vágyó, 65 évet betöltött személyt szeretettel várnak. További információ a 0753–200701-es telefonszámon vagy az egyesület székhelyén igényelhető.
Előadások a mikházi Csűrszínházban
Pénteken este hét órától a mikházi Csűrszínházban közkívánatra újra előadják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukcióját, Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját. Az előadás rendezője Harsányi Zsolt, szereplők: Gecse Ramóna és Galló Ernő. Szombaton este hét órától a Csűrszínház műsorra tűzi Szabó Magda Kígyómarás című színművét, a békéscsabai Jókai Színház és az Újszínház közös produkcióját. Helyfoglalás mindkét előadásra a 0744-394-186-os telefonszámon, jegyváltás a helyszínen.
Búcsú Verebesen
Vasárnap tartják a verebesi Szent Őrzőangyalok templom búcsúünnepét. A szentmise délután fél egytől kezdődik. Szentbeszédet mond Nagy Ferenc baróti segédlelkész. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.
Időjárás
Mától fokozódik a hőség az ország déli és keleti részén, déltől este 9 óráig 19 megyében és a fővárosban lesz érvényben sárga jelzésű hőségriasztás, ugyanakkor egy hidegfront hoz megnövekvő gomolyfelhőket, és ezekből főleg nyugaton kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északira-északnyugatira forduló szél főként a zivatarok környezetében támadhat fel. Délutánra 27 és 32 fok közé melegszik a levegő, délen, délkeleten 29-37 fok várható. Holnap a hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után keleten sok napsütés várható, a középső és nyugati tájakon a napos időszakokat viszont helyenként záporok, zivatarok zavarhatják meg. A szél legfeljebb zivatarok környezetében erősödhet meg. A csúcshőmérséklet 26 és 33 fok között alakulhat.