Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a madéfalvi Szent Anna kápolnában tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Felvételi a Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Kollégiumba
A Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Kollégium felvételit hirdet a 2025-2026-os egyetemi évre. Azok jelentkezését várják, akik Marosvásárhelyen egyetemisták vagy a városban folytatják tanulmányaikat, és akiket érdekel, mit jelent – lakhatási, képzési és egyéb lehetőségeken keresztül – keresztény közösségben fejlődni. A Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Kollégium nem csupán szállást nyújt, hanem képzési programot is kínál. Olyan egyetemisták alkotják a közösséget, akik odaadó munkával szeretnének szellemi és lelki téren több lenni. A kollégium a formálódás és az elkötelezett felnőtté válás helye. Jelentkezhet mindaz, akinek fontos a társadalmi felelősségvállalás, aki szeretne keresztény környezetben élni, dolgozni, fejlődni, másokért élő emberré válni! Jelentkezni a jezsuita.ro oldalon lehet.
Szülőfalujában szentelték pappá Gergely József diakónust
Ünnepi esemény helyszíne volt szombaton délben a csíkszentmártoni római katolikus plébániatemplom, amelynek védőszentje Tours-i Szent Márton püspök. A történelmi múltú templom – ahol idén 500 éves a Mária-szobor – zsúfolásig telt hívekkel és vendégekkel Gergely József diakónus pappá szentelése alkalmából. Ünnepi homíliájában Kovács Gergely érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy a papság lényege nem a származásban vagy az emberi elismerésben keresendő, hanem a meghívásban és a küldetés elfogadásában. Végezetül így bátorította az újmisést: „Időnként magányosnak fogod érezni magad. Ne a saját megérzéseid vezessenek, hanem az Úr akarata. Ha azt felismered és elfogadod, beteljesedik rajtad is az ígéret, amelyet az Úr Jeremiás prófétának tett.” A szentmise végén újmisés áldásban részesültek a nevelőszülők, rokonok, paptestvérek, tanárok, barátok, majd minden jelenlévő. A közösség nevében Birtalan Sándor köszönte meg az ünnepi részvételt és adta át a plébános által az ajándékokat. Mint fogalmazott: különös kegyelem, hogy a szentelésre a szentmártoni Mária-szobor ötszáz éves jubileumi évében kerülhetett sor. Gergely József első szolgálati helye Szováta lesz.
Tárlat-megnyitó Sepsiszentgyörgyön
Damokos Csaba designer munkáiból nyílik tárlat holnap délután hat órától a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti kiállítótereiben. A kiállítás a Székely Nemzeti Múzeum számára készült plakátok válogatását mutatja be. A Huszonkettő a Múzeumnak címet viselő tárlatot Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitja meg. Damokos Csaba több mint három évtizede alkot plakátokat különféle rendezvényekhez: a tánc- és színházi előadásoktól kezdve a sporteseményeken, filmeken és városnapokon át egészen a kiállításokig. A 60–70 plakátja közül az a kiválasztott 22 kerül a látogatók elé, amelyek a múzeum számára készültek.
Konferencia a szatmári sváb etnikum történetéről és örökségéről
Augusztus 7–8. között kerül megrendezésre a szatmárnémeti Megmaradás Házában A szatmári svábok a betelepítéstől napjainkig című tudományos konferencia. A kétnapos történész szakkonferenciát azzal a céllal szervezi a Szatmári Római Katolikus Püspökség, hogy mélyebb betekintést nyújtson a szatmári sváb etnikum múltjába és jelenébe. A rendezvény célja a közösség történelmének, kulturális és vallási örökségének sokoldalú bemutatása a legújabb kutatások fényében. A részvétel minden érdeklődő számára nyitott, különösen ajánlják a szatmári sváb örökség iránt érdeklődőknek és a történészeknek. A kétnapos esemény értékes lehetőséget nyújt a múlt jobb megértésére és a közös jövő építésére. A konferencia részletes programját a szatmariegyhazmegye.ro oldalon lehet megtekinteni.
Kneipp-hétvége Székelyudvarhelyen
Augusztus 7-10. között Kneipp hétvégét tartanak Székelyudvarhelyen, a ferences nővéreknél. A program keretében főként a vizes-alkalmazások megtapasztalására, elsajátítására és elcsendesedésre lesz lehetőség, tíz fős csoportban. Jelentkezni a 0741694139-es telefonszámon, vagy a mimeldan@gmail.com e-mail címen lehet.
Időjárás
Ma folytatódik a meleg, napos idő. A déli-délnyugati szél többfelé megélénkül. Kora reggel 14-23 fokot mérhetünk. Délután tetőzik a kánikula, 32-38 fokra készülhetünk. Az UV sugárzás 11 és 16 között országszerte nagyon erős lesz. Kedden is folytatódik a kánikula, de egy-egy futó zápor, zivatar előfordulhat. Az ország déli részén lesz a legmelegebb itt 40-42 fokot is mérhetnek a hőmérők a délután folyamán.
HÍREK DÉLBENNyári táborlehetőség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából
Árvíz sújtotta területen élő 6–16 év közötti gyermekek számára kínál nyári táborlehetőséget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A felhívásra olyan székelyföldi családok jelentkezését várják, akik gyermekeikkel árvíz sújtotta településen élnek vagy ahol jelenleg a csapból sós ivóvíz folyik, ami különösen megnehezíti a mindennapi életet. A táborozás helye Lábnyikon (Csángóföld) lesz a nyár során több turnusban. Jelentkezés és további információ a ngysz@gyermekmento.hu e-mail címen vagy a 0614757000-as telefonszámon kapható.
MaKiTa-tábor Marosszentgyörgyön
Ma kezdődik a római katolikus plébánián XV. Marosszentgyörgyi Kis Művészek Tábora, amelyre Izsákról, Kecskemétről, Székelyszentkirályról, Borzontról, Marosszentgyörgyről és Marosvásárhelyről jelentkeztek be a táborozni vágyók. Az egyhetes művészeti-vallási tábor keretében zarándoklat is lesz – a jubileumi szent év kapcsán – Gyulafehérvárra, ahol a részt vevő gyerekekkel együtt a Jubilate ifjúsági kórus, a Soli Deo Gloria vegyes kar, a marosszéki Harmónia férfikar és a Szent György egyházközségi kórus együtt énekel a székesegyházban. Vasárnap, délelőtt tíz órától lesz a táborzáró szentmise.
KlausenMusic
Az Egyházzene–Kolozsvár Egyesület szervezésében, a KlausenMusik nyári hangversenysorozat keretében, ma este hét órakor a Magyarországról érkező Vadász Attila ad orgonakoncertet a Szent Mihály templomban. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak!
Búcsú Gyimesközéplokon
Holnap, Szent Mária Magdolna emléknapján tartják a gyimesközéploki templom búcsúját. Reggel nyolc órától a szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Papp Márton csíkszentkirályi plébános. A délelőtt tizenegy órától kezdődő ünnepi búcsús szentmise kiemelt vendégei Márton Ottó és Simon Sándor újmisések lesznek. Szentbeszédet mond: Küsmödi Attila szamosújvári plébános. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a búcsúra.
Részvétel a dortmundi Sozialakademie-n
Július 23. és augusztus 9. között a dortmundi Kommende Institute, a németországi Paderborni Főegyházmegye szociális intézete, egy elismert katolikus szociális akadémia ad otthont a Sozialakademie című nyári iskolának. A Temesvári Egyházmegyéből Ioan Motolan, a Gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelő Intézet hallgatója vesz részt a képzésen. „A Kommende Dortmund 2007 óta szervez többhetes nyári képzést közép- és kelet-európai szeminaristáknak «Lelket adni Európának» mottóval. Ami merész kísérletnek indult, mára egy jól bevált és keresett papi képzési program lett. Ezt a programot a kezdetektől fogva támogatja az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa” – olvasható az intézet hivatalos honlapján.
Táncház Csiszárfürdőn
Csiszárfürdőn pénteken és szombaton este hét órától a táncházak kedvelői moldvai, gyimesi és felcsíki zenére táncolhatnak. Zenél a Ségerczferi Biokollektív és más meghívottak. Az esemény többi programján is nagyon sok hagyományos zene szólal meg. A táncházak díjmentesek.
Fuss Neki! Gyergyó
Közeledik az újabb Fuss Neki! Gyergyó, a térség legnagyobb közösségi adománygyűjtő akciója, amely negyedik alkalommal mozgósítja a közösséget jó ügyek támogatására. Az esemény központi napja szeptember 27-én lesz, de a felkészülés már most kezdetét vette: augusztus 4-ig várják azon civil szervezetek regisztrációját, akik közösségi támogatásból szeretnék megvalósítani ötleteiket. A Fuss Neki! Gyergyó hivatalos weboldala már működik, itt lehet regisztrálni és bővebb információhoz jutni a kampányról.
Baricz-kötetek Magyarországon
Augusztus 4–8. között magyarországi turnéra indul Baricz Lajos plébános, ahol Áldd meg, Isten címmel tart verses-zenés író-olvasó találkozót. A körútra elkíséri Simon Kinga és kísérete, aki általa megzenésített verseket ad elő. A találkozások a következő településeken zajlanak: augusztus 4-én délután hat órakor Békéscsabán a római katolikus templomban; augusztus 5-én, szintén hat órakor Kecskeméten a Cifra Palota Páva termében; 6-án és 7-én öt órakor Zalaszentgyörgyön és Salomváron a kultúrotthonban; 8-án pedig szintén öt órakor Zalaegerszegen a Deák Ferenc könyvtárban.
Időjárás
Ma folytatódik a meleg, napos idő. A déli-délnyugati szél többfelé megélénkül. Délután tetőzik a kánikula, 32-38 fokra készülhetünk. Az UV sugárzás 11 és 16 között országszerte nagyon erős lesz. Holnap is folytatódik a kánikula, de egy-egy futó zápor, zivatar előfordulhat. Az ország déli részén lesz a legmelegebb itt 40-42 fokot is mérhetnek a hőmérők a délután folyamán.