20. nap – Otthonteremtés a hétköznapokban

🌷Visszatérés Názáretbe - Otthonteremtés a hétköznapokban🌷

Az otthon az a hely, ahol megnyugszom, ahol szeretnek és körülvesznek. Az otthon nemcsak egy fizikai tér, sokkal inkább egy lelkiállapot, ahol teret kap a csend, az intimitás. Az otthon az, ahol fel tudok töltődni egy másik ember által vagy egyedül, megpihenve az Isten szeretetében. Mária mindezt lehetővé tette Fiának, és arra hív, hogy akár szegény vagyok, akár gazdag, akár menekülök, akár van lakhelyem, naponta teremtsem meg az otthon szentségét a körülöttem élőknek. 📖Igehely I Mt 2,19-23 Amikor Heródes bevégezte életét, íme, az Úr angyala megjelent álmában Józsefnek Egyiptomban és így szólt: „Kelj föl, vedd magad mellé a kisgyermeket és anyját, és menj Izrael földjére. Meghaltak ugyanis, akik a gyermek életére törtek." Ő fölkelt, maga mellé vette a kisgyermeket és annak anyját, és bement Izrael földjére. Mivel meghallotta, hogy Arkelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes helyett, félt odamenni. Miután álmában intést kapott, eltávozott Galilea vidékeire. Odaérve egy Názáretnek nevezett városban telepedett le, hogy így beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni." ❓Kérdések Mit jelent számomra az otthon, és mit jelent nekem otthon lenni? 🙏Javasolt imamód Ha kevesebb időd van: Elmélkedés a kérdésen Ha több időd van: Szemlélődő imamód 🌷Mi az, amire ma igent mondhatsz? Ma egy kicsit más szemmel nézz körül az otthonodban, és próbáld azt a szívednek kedvesebbé tenni. 🎶https://www.youtube.com/watch?v=J9c5ClWV-nA... 🎶 (Kép: Mary Southard CSJ - Belső kincs)

About the author

Emese