Vallási szempontból a zarándoklatok fontos jelentéssel bírnak. Ha életünk során megadatik, hogy végig járhatunk egy ilyen utat, még közelebb kerülhetünk Istenhez, saját magunkat pedig egy teljesen más aspektusból láthatjuk. Azon túl, hogy önismereti út, istenképünk formálódásához is hozzájárul. Jelentősége van az életünk minden szakaszában, ahogy időskorban is.
A zarándoklás fogalmának értelmezéséhez elsősorban a Szentírást vettem kézbe. Kezdtem az Ószövetséggel, Ábrahám történetével, aki hittel engedelmeskedett Istennek, otthagyva ősi földjét. Ábrahám kivonulása a kezdete volt annak az életformának, amely később az Újszövetségi tanításokban is megjelent. Ha Jézus életét vesszük górcső alá, nála is egyértelműen aktívan ott van a zarándoklás jelensége. Ő már gyermekkorában megtapasztalhatta ezt, amikor Mária és József bemutatták őt a templomban. Másodsorban, ha a római vagy görög keresztény kultúrát nézzük, a zarándoklást vezeklésként, lelki megtisztulásként, vagy valamilyen testi betegségből való felgyógyulásért mondott imaként értelmezhetjük. A középkorban terjedtek el a zarándokutak különböző kegyképekhez, Mária-szobrokhoz, amiknél a hívek bűnbocsánatot nyerhettek, imáik meghallgatásra találhattak. Azóta is járjuk az utat, zarándokolunk, kérve az áldást és kegyelmet életünkre. Önként vállalt út ez, olyan cél elérése érdekében, amely saját élettapasztalatainkkal kapcsolatos. Minél idősebb a zarándok, annál több élettapasztalatra építhet. Az élet maga zarándoklatként is leírható, mely időskorban a végéhez közeledik. Minden egyes út, melyet az alkonyidőben megtesznek, nagyobb felkészülést, tartalmasabb együttlétet, valamint az önmegvalósítás magasabb szintjeit vonja maga után. A zarándoklatnak éppen azért van jelentősége ebben az életkorban, mert sosem tudni, hogy a következőre már el tudnak-e menni, lesz-e annyi erejük, vagy egyáltalán megérik-e a következőt. A egészségi állapot az időseknél elsődleges téma, ráadásul a betegség korlátozza az eseményeken való részvétel lehetőségét is. Ugyanakkor ezzel együtt erőforrás lehet. Úgy, mint a 85 éves Ilonka néni esetében. A minap beszéltem vele, épp Medjugorjéból tért haza. Azt mondta nekem, hogy sokszor volt már zarándoklaton, de ennyire erősen még soha nem érezte Istent, valamint a körülötte levő embereket, mint most. Ilonka néni nehezen jár, vak, szívproblémákkal is küzd. Az út nem volt gördülőkény, de a zarándoktársak mindenben segítették őt. Nagy tapasztalat, erőforrás és közösségi élmény volt ez számára. Amúgy egyedül él, a családtagok nem látogatják túl gyakran. Ebben az esetben különösen fontos, akár egy zarándokút során szerzett baráti kör, amelyet saját maga alakít ki. Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, hogy mivel az egyik legnagyobb félelem az, hogy kimaradunk az emberi kommunikáció áramlatából, ezért az idősek próbálnak abba kapaszkodni, ami a szétszakadó hálójukból még rendelkezésre áll. Számos kutatás bizonyítja, hogy a zarándoklatok a betegségtudatos és elszigetelt állapotból képesek kizökkenteni az időseket, és képesek egy pozitívabb, nem kizárólag önmagával törődő szituációt teremteni, ahol az elszigeteltséget, a találkozások pozitív energiái váltják fel. Természetesen az nem állítható, hogy a vallási eseményeken való részvétel a negatív életérzéseket teljesen ki tudja zárni de legalább egy időre megváltoztatja azokat az állapotokat, amelyekben az idősek gyakran találják magukat. Ennek önmagában már pozitív lelki hatása van.
A zarándoklat tehát a mentálhigiéné és a lelki egészségmegőrzés perspektíváiból óriási jelentőséggel, erőforrással bír. Ajánlom mindazoknak az időseknek, akik úgy érzik, nincs elég erejük, bátorságuk belevágni egy új kalandba, merjenek elindulni. Mindig akad egy-egy segítő kéz, egy zarándoktárs, egy lelkipásztor, aki tettre-kész, aki ott van, ha baj van. Kizökkenni a hétköznapok szürkésségéből és a magányából csak úgy lehet, ha útnak indulunk, találkozunk, merünk segítséget kérni és elfogadni. Ezt a bátorságot, Istenbe, önmagukba és másokba vetett hitet, a zarándokúton tapasztalt flow élményt kívánom minden idős olvasómnak, egy útravalóval megspékelve: „Az Egyház mindnyájunknak anyja, vezet bennünket, kóborló zarándokokat, az éjszaka sötétjében. De talán rajta kívül is vannak még anyák. És talán akad egy-egy magányos zarándok, aki egyedül is hazatalál.” Jó utat!
Ferencz Emese
Leave a Comment