„Tulajdonképpen csak egyet akarunk: »boldog életet«, azt, amely egyszerűen »csak« élet, egyszerűen »csak« boldogság. Végső soron csakis ezért imádkozunk. Csakis ezt akarjuk elérni, csakis ezért vagyunk úton” – foglalja össze XVI. Benedek pápa Szent Ágoston szavait. Később pedig így folytatja: „Ha jobban megnézzük, egyáltalán nem tudjuk, hogy mire is vágyunk, mit szeretnénk, nem ismerjük vágyainkat. Tulajdonképpen még amikor megérinteni véljük őket, akkor sem érjük el őket valójában.”
Egész életünkben keressük a boldogságot, amit nem is tudunk pontosan megfogalmazni. Kétségbeesésünk jelzi, hogy felőröl minket, ha a boldogság utáni vágyunkra nem érkezik válasz. Nem tudunk ebbe beletörődni. Afrikában kétféle éhségről beszélnek. A „kis éhség” mindarra vonatkozik, ami a mindennapokat mozgásban tartja: fogyasztásra, pénzre, anyagi jólétre.
A „nagy éhség” pedig vágy mindarra, ami értelmet ad az életünknek. „Ez az éhség – a boldogság utáni vágy, az otthon utáni vágy, a szeretet utáni vágy, az elismerés utáni vágy és az Isten utáni vágy – egyedül csak Istenben elégülhet ki” – mondja Kentenich atya, s továbbmegy: „A boldogság utáni vágy nem más, mint az Isten utáni vágy.” Blaise Pascal, a francia matematikus keményebben fogalmaz: „Minden emberben van egy űr, amelyet csak Istennel lehet betölteni.”
Mindezzel szemben áll sokak beállítódása: nekem nem hiányzik Isten, remekül megvagyok nélküle. Axel Noack, evangélikus püspök, ezt a beállítódást így magyarázza: „Ha az embernek anyagilag hiányzik valami, például ha munkanélküli, egyből észreveszi. De lelki értelemben nem érzékeli a hiányt. Meg van győződve arról, hogy semmi sem hiányzik neki… Eközben nem csupán Istent felejtette el. Még inkább azt, hogy elfelejtette Istent.”
Forrás: N. Stosiek – V. Riechel – G. Evanzin - A mindennél is több kell
Leave a Comment