A te kereszted!

Derült égből jövő villámcsapásként ér egy reggel állapotom rosszabbodása. Szinte csillapíthatatlan gyomorvérzés! Fél napon át szakadatlanul dolgoznak az orvosok, míg átmenetileg megfékezték a fenyegető krízist. Áttesznek a nagy klinika sebészeti osztályára arra az esetre, ha a vérzés ismétlődik, és műtéti beavatkozás válnék szükségessé. Minden jól alakul, és néhány nap múlva „haza” mehetek a belgyógyászatra, régi betegszobámba. A nővér gondjába veszi kis kofferemet, és a szekrénybe rakja a vándorútra velem adott dolgaimat. A koffer egyik belső zsebéből kopott, sárgult levélboríték esik ki. „Mi ez?” A nővér ideadja a borítékot. Két levelezőlapot húzok ki belőle, egyiken egy Madonnaikon, a másikon egy mondás. Ki tette a kofferba? És mikor? Nem tudom. Sose láttam életemben. Biztosan nem betegségem hónapjai alatt került oda. Lehet, hogy már sok esztendő óta hurcolom őket a kofferban mindenfelé. A mondás címe „A te kereszted”. A szöveg Szalézi Szent Ferenctől való:

Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját Szívéből értékes ajándékként neked adja. Mielőtt elküldötte volna, mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette. Mind a két kezével megmérte, hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, egy milligrammal se nehezebb a kelleténél. Azután megáldotta szent nevével, fölkente kegyelmével, beléje lehelte vigaszát, és még egyszer rád és bátorságodra pillantott. Így most egyenesen az égből jön feléd, mint Istennek hívása, s könyörülő szeretetének ajándéka, hogy egészen önmagaddá légy, és Istenben megtaláld beteljesülésedet.

Újra meg újra elolvasom a szöveget, különösen olyan napokon, amikor minden erőlködés ellenére sem boldogulok, és úgy látszik, hogy bezárult az ég. Olyan, mint a menny felelete helyzetemre. Nem különös, hogy sokszor már hosszú ideje magunkkal hordjuk az ilyen feleleteket, de nem látjuk, nem halljuk meg? Isten a kellő pillanatban intézi hozzánk szavát. Csak a hit szemével kell szemlélni rejtett jelenlétét. Isten itt van, és én már a mai napon magamban hordom holnapi problémáim megoldását és holnaputáni útjaim fölszerelését. És mit mondjak a szöveg tartalmáról? Tanácstalan egyedüllétünk pillanataiban az a tudat tesz nagyon jót nekünk, hogy ő itt van. Nem mint puszta néző, őr vagy virrasztó, hanem mint atya, aki szeretettel, meleg gondoskodással, megfontoltan méri ki, mit tudunk éppen most (még) elviselni. A tudat, hogy a betegség „az én keresztem”, amit Isten mért ki, mért le és áldott meg számomra, szilárdan tartó horgony, bizalmat és erőt ad a mindennap esedékes bajok túllépésére. És a kereszt kezd foghatóbbá, hordozhatóbbá válni, mert nem átoknak tartjuk többé, hanem fölismerjük benne az Ő szeretetét. Azóta nemcsak én magam szemlélem mindig újra „az én keresztemet”, hanem minden lehető alkalommal tovább is adom a szöveget más betegtársaimnak és szenvedőknek. És megtapasztalhatom, hogyan lélegzenek föl ők is, mert fölismerik, milyen közel van szeretetével az Isten, s mennyire örülhetünk, hogy hordoz bennünket.

  Forrás: Anton Gots - Igen, Uram! Fotó: keresztenyelet.hu

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment