Hiszek

Isten szól hozzám a Szentírásban:

Enyém vagy. Ne félj. Neveden szólítalak. Tenyerembe írtalak. Nálad vagyok.

Ezekbe a szavakba kapaszkodom. Hiszek. Ezekből a szavakból élek. Belőlük viselem el életemet. Híd ez nekem a szakadék fölött, kötél a meredélyen, útjelző a sötétben. Fájdalmaim vannak, kínokat szenvedek. De hiszem, hogy Ő jelen van. Hogy most az Ő keresztjét hordozom. Lenyom. Nyögök, felsikoltok. De hiszek. Hiszem, hogy tenyerébe írt, hogy itt van nálam.

Hiszek azzal együtt, hogy türelmetlen vagyok, ingerült, elviselhetetlen mások iránt, csüggeteg, nyögdécselő és siránkozó. Hiszek, bár nem tudok már aludni, bár jövőmet nem ismerem, bár fájdalmaim egyre elviselhetetlenebbekké válnak, bár az orvosságok már nem hatnak, bár napról napra kevesebb marad belőlem. Hiszem, hogy Ő közel van hozzám. Hiszek, bár teljesen egyedül vagyok, és senki sem tud rajtam segíteni, bár kézről kézre adnak, ajtóról ajtóra küldenek, bár helytelen kezelés áldozata vagyok, bár túlérzékenynek, szimulánsnak tartanak. Hiszem, hogy Ő még most is nálam van. Hiszek, bár az enyéim most egyedül vannak, tanácstalanabbul, mint én, nagyobb veszélyben, mint én, kevesebb gondozással, mint én. Hiszem, hogy Ő ott van velük is. Hiszek akkor is, ha elvisz innen, ha holnap nincs már rám szüksége, ha holnapután félreállít, leléptet, életem óráját megállítja. Hiszem, hogy akkor is Ő vesz magához. Hiszen ismer, tenyerébe vagyok írva. Nem félek, igazán nem. Ha nem tudnék hinni, mit is kellene most tennem? Hadakoznék Istennel, vádolnám őt, elátkoznám az életemet, Ilyen kérdésekkel kínoznám magam: miért? mi végre? meddig még? Vádolnom kellene embertársaimat; keményszívű és neheztelő lennék; talán véget kellene vetnem az életemnek. De mindettől meg vagyok kímélve, mert hiszek, tudok hinni, szabad hinnem! Mert hiszek, szabad lehetek belül, hidegvérrel nézhetek minden egyes nap elé, napirendre tudok térni a fölismert igazságtalanság fölött is, sőt még örülni is tudok ennek az életnek, ennek a betegségnek, fájdalmaimnak, a holnapi halálnak; mindenre szeretettel igent tudok mondani, és nem szeretném, hogy másként legyen, mint ahogyan van.

Mert hiszek, nem kell aggódnom és nem kell félnem. „A félelem kínt okoz. A szeretetben nincs félelem” (1Jn 4,18) – a beléje vetett hitből származó szeretetben. A hitben mindennap ezerszer győzök. Tudok hinni. Szabad hinnem. Hála érte!

Forrás: Anton Gots: Igen, Uram!