Abban az időben Jézus így szólt a tanítványaihoz: Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.
Nem könnyű megérteni itt Jézus szavait. Világvége-hangulatú, apokaliptikus beszéd. Bennem félelmet kelt. Ez volna az Evangélium, az „Örömhír”? És ezt éppen advent elején olvassuk, amikor inkább visszahúzódnánk a meleg szobába? Ezek a szavak kicsit azoknak az önjelölt prófétáknak a jövendöléseihez hasonlítanak, akik folyton csak a világégést hirdetik, megijesztik, rémisztgetik az embereket. A végidőt akarják beharangozni. Jézus szavainak azonban ehhez semmi köze sincs. Először is tisztáznunk kell: senki sem tudja megmondani, mikor következik be ez az állítólagos világvége – ezt egyedül Isten tudja. Tehát ne ijedjünk meg senkitől és semmitől, ha ilyen jövendőmondást hallunk. Hazudik, aki azt állítja: pontosan tudja, mikor lesz a világvége. Ez számomra igen megnyugtató.
Még fontosabb azonban a következő: ami első hallásra világvégének tűnik, az tulajdonképpen egyáltalán nem vég, hanem kezdet. Hiszen: akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Akkor jön el az Isten Országa, a földön felragyog Isten dicsősége, és ereje legyőzi azokat, akik eddig magukhoz ragadták a hatalmat és visszaéltek vele. Igazságosság lesz, szeretet és irgalom. Éppen ezért: nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje. – Ez az Evangélium, ez az Örömhír. Erről a vágyakozásról szól az egyik régi adventi ének:
Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő! Beteljesült már az idő. Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ sóvárgva rád.
„Törd át” – ez egy kiáltás, a szív mélyéből fakad. Ebben a helyzetben nem óvatoskodva fogalmazunk: „Elnézést kérek, megtenné, hogy egy kicsit jobban kinyitja az ég ajtaját?” Vagy: „Kérem, húzza el reteszt, és nyissa ki az ajtót.” Hanem: „Törd át az ég zárt ajtaját!” Ez a vágyakozás, ez a kiáltás az advent. Azt reméljük, Isten meg is teszi, amit kérünk tőle. Nem tudjuk megmondani, mikor következik be és hogyan történik majd. De biztosak lehetünk benne, Isten megtartja az ígéretét. Ebben az értelemben az advent „radikális” és kalandos. A „kaland” szó gyökere több nyelvben is rokon az advent szóval (például az angolban: adventure). Mi megszelídítettük az adventet. A kalandot arra szűkítettük, hogy megküzdünk a parkolóhelyért a bevásárlóközpont előtt, a fejünket törjük, hogy mi lesz az alkalmas ajándék azoknak, akiket meg akarunk ajándékozni; és próbálunk mindent elintézni, amit fontosnak tartunk. Mindez lehet kedves és aranyos, de ez nem az advent. Legyünk hát éberek, nagyon éberek!
Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő! Vár a világ sóvárgva rád! – Mély vágyakozás ez Istenre, az ő hatalmára és dicsőségére. Arra vágyódunk, hogy az ég eljöjjön a földre, mi pedig felegyenesedhessünk, és szabadon állhassunk Istenünk elé.
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
Leave a Comment