Szava lángolt, mint az égő fáklya. (Sir 48,1)
Készületünk során folytonosan úton vagyunk, egyre közeledünk a naphoz, amikor az Atya világba küldi egyszülött Fiát. A készület során nehezebb a várakozás. Ilyenkor türelmünk egyre fogytán, hajlamosak vagyunk a csillogás, a pompa, a külsőségek szintjén megrekedni, elfelejtve a várakozás igazi értelmét. Pedig jó dolog a várakozás, hiszen az igazán értékes és fontos életeseményekre érdemes, sőt kell várni.
Ez nem volt másképp a történelem során sem, ugyanis számtalan ember feláldozott volna bármit, hogy találkozhasson Krisztussal. Talán ők is és mi magunk is sok esetben hályogot kovácsolunk szemünkre, nem akarjuk meglátni a körülöttünk élő, segítségre váró, vágyó embereket.
Jézus mindannyiunkban jelen van, általunk tesz jót a világban, hiszen ő mondta: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.
A lehetőség adott, ma te lehetsz szavaid, cselekedeteid által a fáklya, amely reményt lobbant valaki szívében. Csakis rajtad múlik, hogy meglátod-e embertársadban Krisztust, vagy további jelekre vágysz.
Egyed Arnold-István
II. évfolyam, Sepsiszentgyörgy
