Az emberi szerelem összetett. Többrétegű, egymással összefüggő és egymásra épülő szférában veszi körül a személyiséget. A nemi egyesülés a vele járó élvezettel és örömmel a testiség körét (a szexualitást) jelenti. Ez az érzéki szeretet. Efölött van az érzelmekben megnyilvánuló vonzódás, tetszés. Ez az érzelmi szeretet. Ebből táplálkozik, ez jut kifejezésre a gyengédség sokféle formájában: áthatja a tekintetet, szépnek láttatja a kedves szemét, haját, kezeit... mindenét. Ez készteti a nőket arra, hogy felékesítsék magukat, hogy szépen öltözködjenek. Az érzelmi szeretet védően körülöleli, beburkolja az érzéki szeretetet, mely anélkül csak egy állati aktus lenne. Ha tehát Isten akaratát szeretnénk a házasságban megvalósítani, akkor állandóan ápolnunk és megújítanunk kell az érzelmi szeretetet, a gyengédségünket. A szellemi szeretet a társam szellemi értékeire irányul. Büszke vagyok, hogy ilyen kiváló társam van. Felnézek rá. Talán még nem is mutatta meg valamennyi értékes adottságát. Figyelek rá, megpróbálom egyre mélyebben megérteni, felfedezni és hasznosítani is. Itt is érvényes, hogy kiegészítjük egymást. Nagy könnyebbség, hogy nem kell mindent magamnak csinálni, tudni; jó, hogy számíthatok rá. Ez az értékelő, felnéző szellemi szeretet még hatásosabban biztosítja, hogy a nemi életünk már egyenrangú, értékes személyiségek találkozása, élménye, a belső egység testi megvalósítása és kifejezése legyen. Erre a háromsíkú természetes szeretetre épül rá, ezt veszi körül a természetfeletti vagy lelki szeretet. A társam a Szentlélek temploma, Isten gyermeke; a misztikus test egy tagja, akire még egy külön őrangyal is vigyáz. Nekem is vigyáznom kell rá. Ha őt megérintem, Istent érintem meg. Ez nem jelenti azt, hogy nem kereshetek a társamnál kielégülést. Ez hozzátartozik a házasság lényegéhez. Sőt nyugodtan tehetem ezt úgy, hogy bizonyos szenvedélyesség és tűz is van bennem. De mindig vigyázva: ő Krisztus tagja, Isten gyermeke. A lelki szeretet segít abban, hogy megőrizzük az egymás iránti tiszteletünket a szexuális öröm és a kielégülés keresésében és nyújtásában. Milyen kijózanítóan figyelmeztet Szent Pál apostol: Ha valaki itt helytelenül viselkedik és bánik a társával, akkor elszakítja Krisztustól és meggyalázza. (1Kor 6,15) Azonban mindannyian gyengék, tökéletlenek, bűnösök vagyunk.
Akarva-akaratlan mindig újra fájdalmat, bajt okozunk. A lelki szeretet feladata, hogy irgalmas, megbocsátó nagylelkűséggel, ill. alázatos gyermeki bizalommal megoldja, elsimítsa, helyrehozza ezeket a gondokat, továbbá hogy figyelmünket, életünket Isten szeretettervének megvalósítására irányítsa. Ha Isten gyermekeiként akarunk nemi életet élni, akkor ehhez az is hozzátartozik, hogy nyitottak vagyunk egymás felé. Kész vagyok a társamat befogadni. Nem zárkózom el el˝ole se lelkileg se testileg. A közösségre való nyitottság hozzátartozik az ember lényegéhez. Az ember akkor lesz a Szentháromság legtökéletesebb képmásává, amikor férj és feleség a nemi élet szerelmes ölelésében egyesül. „A kettő egy test lesz.” (Ter 2,24; Mk 10,8; Mt 19,5) De két személy! Ezért nem szabad a nemi életben sem feladni, kiszolgáltatni a személyes méltóságot. Az egymásnak való kölcsönös, teljes odaajándékozás és befogadás által leszünk termékennyé. Kölcsönös, személyes szerelmünk egy harmadik személyben testesül meg: gyermek fogan.
Apa, Anya, Gyermek! Íme a Szentháromság képe... Mit kell tennünk, hogy a nemi életünk ne csak egy állati aktus legyen? Hogyan őrizzük meg a személyiség méltóságát? Gondoskodnunk kell arról, hogy a nemi életben a szeretet minden szférája: az érzéki, az érzelmi, a szellemi és a lelki szerelem egyaránt kifejeződést találjon a nemi élet közös orgazmusának egyesítő nagy élményében és örömében! Ezért a házasságban els˝osorban arra törekszünk, hogy Isten gyermekeiként irgalmas, megbocsátó és elfogadó szeretettel forduljunk egymás felé. „Nem baj, hogy ilyen vagy, szeretlek!” — és megerősítjük egymást a fájdalmak, gondok viselésében. Aztán igyekszünk, hogy keressük és megvalósítsuk (lehetőleg együtt) Isten szeretettervét az életünkben. Megosztjuk egymással belső indításainkat, élményeinket. A lelki életben is nyitottak vagyunk egymás felé. Pl. ismerek egy házaspárt, ők együtt készülnek fel a gyónásra és a lelkiatyjukkal együtt, hármasban beszélik meg problémáikat; együtt szoktak imádkozni, és ha az egyik valami szépet olvasott, ami megragadta, felolvassa párjának. Rendszeresen beszélgetnek arról, hogy mi volt szép és mi volt nehéz az életükben, hogy mit üzen ezáltal nekik Isten és mit is kellene válaszolniuk rá. Isten a nőt és a férfit általában, és minden házas embert egész sajátosan is a társa számára teremtette! Az emberi természetüket tehát alapjaiban is már úgy alkotta meg, hogy kiegészítik egymást. Felfedezhetjük mindezt a szellemi adottságokban is. Pl. az asszonynak különösen is szüksége van arra, hogy bízni tudjon a férjében, hogy számíthasson rá, hogy rátámaszkodhasson világos értelmére és tetterős akaratára. A férfiaknak pedig szükségük van arra, hogy elmondhassák terveiket, kudarcaikat és sikereiket feleségeiknek, hogy asszonyaik befogadják és a szívükön hordozzák őket. Az egyoldalú, férfias tervek így kiegészülhetnek a női lélek finomságával, emberiességével. Ezáltal jobb, értékesebb, gyümölcsözőbb lesz a munka. Az asszony beleérő képessége nagy segítséget jelenthet a férjnek eligazodni a munkahely emberi kapcsolatainak szövevényeiben is. A kiegészítésre azonban az otthoni, családi életben is nagy szükség van, pl. a gyereknevelésben. Természetszerűleg más az apa feladata és más az anyáé, és mindegyik nélkülözhetetlen. Ki fogja merészségre, bátorságra megtanítani a gyereket, ha az apa csak a munkának él? Fájdalmasan nélkülözik a modern, dolgozó emberek gyerekei a szüleikkel való közös életet, a bensőséges lelki kapcsolatot. A személyiségünk, családi közösségünk életében nemcsak jogunk, de szükségünk is van a nemi életre. Akkor szép igazán a nemi élet, ha a lelki-szellemi elfogadás és közösség atmoszférájában gazdag érzelmi töltéssel közeledünk egymás felé. Nem könnyű dolog ez a modern élet rohanó, felörlő hajszájában, mely könnyen az érzelmek fagyhalálát eredményezi. Az érzelmi szeretetünk megőrzésében nagyon fontos, hogy gondoskodjunk egymás alapvető szükségleteiről, pl. eleget aludjunk. Azután szakítsunk id˝ot egymás számára. Ajándékozzuk meg egymást egy sétával, beszélgetéssel, odahallgató megértéssel, amikor a rohanó időből kilépve megállunk és elidőzünk együtt.
Ismerjük már talán annyira egymást, hogy tudjuk, minek örül a társunk, hogyan járhatunk a kedvében, a gyengédség milyen formáit szereti. A férfiakban különösen is a szemükön át ébreszthető az érzelem. Ezért nagyon fontos, hogy a feleség szép legyen, kedves arcot mutasson. Egy-egy feladatban való közös részvétel, együttes munka szintén mély közösségélményt jelenthet a számunkra. Az asszonyoknak különös igénye van a szemtől szembe való személyes gyengédségre, szerető szavakra. Fontos neki, hogy a férfi tiszta és ápolt, valamint udvarias és lovagias legyen... A női és a férfi szexuális élmény kialakulásában jelentős különbségeket találunk. A férfiak szenvedélye gyors, lángoló, lobbanékony, hamar elmúlik és hajlamosak a felületességre. A nőkben lassabban alakul ki a vágy, de mélyebb és tovább is tart. Ők általában csak hosszabb gyengéd előjáték után érik el a tetőfokot. Általában nem könnyű tehát a szerelemben együtt haladni, a csúcspont élményét együtt átélni. Pedig érdemes ezért erőfeszítéseket hozni. A közösen átélt, lélekkel és szeretettel áthatott nemi élmény az egész család boldogságának záloga. Az egyszerre átélt és nyújtott szerelmi élményben a házastársi egységünket akarjuk megvalósítani és átélni. Ezért mint férj, arra törekszem, hogy a szexuális életem tempóját a feleségeméhez lassítsam, hogy megtanuljak az ösztönön uralkodni és magamat visszatartani. Feleségként pedig türelemmel és megértéssel, nem pedig követelődzve fogadom férjem erőfeszítéseit és közeledését. Ezen a területen, ahol a legnagyobb élmények várnak ránk, gyakran mélyen megbántjuk egymást, amikor esetleg olyasmit kérünk, er˝oltetünk, amire a társunk éppen képtelen.
Forrás: Szerelem és szeretet (Küldetésünk titkai 12.)
Letöltve innen: http://vmek.uz.ua/04100/04190/04190.pdf
Fotó: pexels