P. Poulain a „Les Grâces d’Oraison” című könyvében, melyben az imádság kegyelmeinek hatásairól értekezik, többek között ezeket írja: „Úgyszólván valamennyi szent gyakorolta a hosszú elmélkedést. Ez az út a magas imádság felé. Nem mondom, hogy gyakorlatainknak hosszúaknak kell lenni. Hiszen az engedelmesség, ha nem is semmivé, de legalább is igen rövidre tudja szűkíteni az elmélkedésre szánt időt. Isten tehát nem büntethet meg, ha engedelmességből nem tudunk elég időt fordítani az elmélkedésre. Csak annyit mondtam, hogy szeressünk hosszú ideig Istennel maradni. Ha ez az érzés bennünk őszinte, tudunk találni szabadidőt, és vigyázunk arra, hogy nem vetjük magunkat olyankor az elfoglaltság forgatagába, amikor az engedelmesség azt nem parancsolja, hanem legfeljebb csak megtűri.
Szeretek sokáig Istennel maradni? Vagy ellenkezőleg, amily készséges vagyok minden másra, oly lassú az imádságra? Amikor imádkozom, nem tartom mindig hosszúnak az időt? Nem használom fel a legelső ürügyet (többé-kevésbé sürgős papi foglalkozás), hogy magamat kivonjam az imádság alól, hogy azt megrövidítsem, vagy elhagyjam? Vagy ha nem vagyok a hosszú imádság embere, talán a rövid imádság embere sem vagyok? Talán az elmélkedő imádságnak nincs is nyoma az életemben? Bizonyos, hogy nem így kovácsolódnak az apostollelkek!
Olvasmány: Zsolt 65. Forrás: Raoul Plus - Nagyböjti papi elmélkedések Fotó: pexels
