Kettős tanulság van benne. Sürgető kérés az imádságban. „Leányom beteg. Irgalom!” Az apostolok el akarják távolítani. Üdvözítőnk nem utasítja vissza a kérést. Határozottan azért jött, hogy a szükségben levő és segítségre szoruló embereken segítsen. Urunk megpróbálja a gyötrődő asszony hitét, és nem cselekszi azonnal a gyógyítást. De az asszony szilárd marad, és nem lesz kishitű. Hogy az asszony sürget, ez onnan van, mert bizalom tölti el szívét. Urunk csodát művelhet, és fog is művelni. Dupont, „a toursi szent ember” mondotta: „Amikor mi imádkozunk, azt mondhatná az ember, nem törekszünk arra, hogy a kérést megnyerjük.” És valóban ajkunkról jönnek a szavak, és nem meggyőződésünkből. Nem ezek az imádságok nyernek meghallgatást. Bizonyos, hogy okosan kell megválogatnom azokat a kegyelmeket, amelyeket kérni akarok. Elsősorban a természetfölötti kegyelmeket. De ha elhatároztam, hogy kérni fogom, legyőzhetetlenül higgyem, hogy meg fogom nyerni. Erős és ellenállhatatlan hit. Éppen azért, mert a kananeai asszony hitt, ahogy hinni kell, remélt, ahogy remélni kell, történt a csoda.
Magna fides… Fiat sicut vis. Nagy a te bizalmad, meghallgatom.
Olvasmány: Mt 7,7–12. Forrás: Raoul Paul - Nagyböjti papi elmélkedések Fotó: pexels
