Nyilvános és saját egyéni istentiszteleti cselekményeket végzek. Az előbbiek a szentmise, a szentségek kiszolgáltatása stb., az utóbbiak elmélkedésem, breviáriumom, szentségimádásom stb. Nem szabad elfelejtenem, hogy ezenkívül is imádságos állapotban kell élnem, azaz tiszta és nagylelkű szándékom felindításával minden cselekedetemet Istenhez kell irányítanom. P. Sertillanges ez utóbbi pontra való hivatkozással nagyon jól írja: „Minden helyzetben van egy égi körülmény, minden tárgyban van egy örök szempont, mindenütt e földön, utunk hosszában és otthonunkban van hely térdeink számára.”
Majd így fejti ki a kérdést: „Minden cselekedetünknek megvan a módja és eszköze, hogy istentisztelet legyen. Reggeleink és estéink találkozhatnak Azzal, aki megjelenik nappal és ragyog még éjszaka is. Ha akarjuk, kimenetelünk és bejövetelünk tisztelheti Őt mint szertartásos cselekmény. Felébredésünk fölemel Hozzá, és lepihenésünk letérdeltet Előtte, ha Jézussal mondjuk reggel: „Ecce venio, íme jövök, Uram” és ha este ugyancsak vele mondjuk: „Uram, kezeidbe ajánlom lelkemet.” Isten jelenléte minden dologban és ügyben nem más, mint találkozó; mindenütt és mindenkor Vele találkozunk, és gyermeki imádással borulunk le
Előtte. Nekem jobban Istennel kellene lennem, mint tárgyaimmal, és azokban is jobban kellene Istent dicsérnem, mint velük élni és felhasználni, mert az ő hasznosságuk és céljuk mindenekelőtt ebben áll. Nekem jobban kellene Istent látogatnom, mint barátaimat és házam népét, mert az ő irántam való szeretetük csak visszfénye, kezdete, és az én irántuk való szeretetem csak eszköze és jelképe az én imádó szeretetemnek.” (Notre vie) Ha ez a mennyben való társalgás „conversatio in coelis” minden kereszténynek szól, mennyivel inkább nekem, az Úr papjának! Hallgassam a Szentlélek szavát, melyet Olier gyakran hallott: „Akarom, hogy te örökös szemlélődésben élj!”
Olvasmány: Krisztus követése III. k. 9. Forrás: Raoul Plus - Nagyböjti elmélkedések Fotó: pexels
