Urunk egyes lelkeknek megadta azt a – természetfölötti rendbe tartozó és misztikus kiváltságokat jelentő – kegyelmet, hogy önmagukban teljes változást, mondhatni, átlényegülést tapasztaltak. Aimée nővér írja: „Jézus tudomásomra adta, hogy teljesen Jézussá kell átalakulnom, mégpedig annyira, hogy személyiségemnek látszólagossága maradhat csak meg, miként Ő az Oltáriszentségben a kenyér és a bor járuléka, azaz egyszerű fátyol alatt egészen elrejtőzve, ezerféleképpen nyilatkoztatja ki isteni jelenlétét.”
Alacoque Szent Margit mondotta: „Ez az uralkodó szellem, amely tőlem függetlenül dolgozott és működött bennem, oly föltétlen uralmat gyakorolt lelki énem fölött, hogy nem állott hatalmamban más öröm- vagy bánatérzést felébreszteni szívemben, mint ami neki tetszett, és még kevésbé űzhettem más szellemi tevékenységet, mint amelyet Ő előírt.” Hasonló értelemben ír Surin és Olier. „Úgy éreztem Őt magamban, – írja Surin – mint egy uralkodót, ki mindent föltétlen hatalommal kormányoz, de telve van szelídséggel és bájjal. Gyakran éreztem, mint telik öröme, hogy lelkem és testem minden mozdulatán uralkodjon. Mindezt rendes hatalommal tette, mintha Ő lett volna lelkem és testem lelke.” „Gyakran érzem, – mondja Olier – hogy egészen Urunkká változtam, mégpedig oly módon, hogy úgy látszik, mintha egyáltalában nem lennék az, ami voltam, hanem valami más. Több mint nyolc éve annak, hogy ez az állapot megkezdődött, és ugyanannyi éve, hogy Jézusom szólott hozzám.”
Velem kétségkívül sohasem fog történni hasonló kegyelem. De legalább állandó törekvésemmel és a rendes isteni kegyelem segítségével tüntessem el magamból mindazt, ami nem Jézus Krisztusé, hogy az isteni Vezér állandó üzenete legyek. A francia keresztény ifjúmunkás-mozgalom, a J. O. C. kezdetén az egyik keresztény ifjúmunkást, ki szervezeti jelvényét hordozta, egy másik munkás e szavakkal illette: „Menj, te Jézus Krisztus!” Mily büszke volt e szavakra a derék ifjú. „Jézus Krisztus lenni!” Van-e ennél szebb dicséret?
Olvasmány: Krisztus követése III. k. 18. Forrás: Raoul Plus - Nagyböjti papi elmélkedések Fotó: pexels