– Nem segíti magát semmivel sem? – kérdezte a lelkipásztor. – Nem, semmivel sem. Igaz, rendszeresen ír minden hónapban egy levelet és ebben küld néhány képet.
A lelkipásztor megkérte az asszonyt, mutassa meg neki ezeket a képeket. Ekkor derült ki, hogy a képek értékes külföldi bankjegyek, amelyek darabja ötven dollárt ér…
Ez a történet találóan szemlélteti az emberiség gyakori állapotát. Nevezetesen azt, hogy nem vagy nehezen veszem észre a bennem is – és másokban is – rejlő értéket, „a fenséges örökséget”.
A szentírási rész a felhőről, mint égi jelenségről beszél. A felhő lehet egyszerre akadály és meghívás!
Akadály azért, mert eltakarja a lényeget és ezért többször szegezem a földre tekintetem, mint az égre. Ilyenkor süllyedhet az ember állati szintre, mert csak az állat nézi a földet. Ezért akadály a felhő, de ugyanakkor meghívás is, hogy legyőzzem az akadályokat. Minél magasabb egy hegy az igazi hegymászó számára, annál nagyobb benne a vágy, hogy feljusson a csúcsra!
Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1 Tim 2, 4). Az üdvözülés azt jelenti, hogy az embernek rá kell ébrednie arra, amit Szent János apostol és evangélista első levelében így fogalmaz meg: „Nagyobb az, Aki bennetek van, mint aki a világban van” (1Jn 4,4). A szentleckében pedig Pál apostol ugyanezt a tényt így fogalmazza meg: „Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek őt! Gyújtson világosságot lelketekben, hogy megértsétek: milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fenséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán” (Ef 1, 17).
Amikor az ember ezt a „fenséges örökséget” önmagában felismeri, akkor már nem ül tovább tétlenül, nem bámészkodik, mint a galileai férfiak annak idején, hanem elindul és hirdeti, amit látott és hallott. Ezt tették az apostolok is, amikor mennybemenetele előtt Jézus őket útnak indítja isteni hatalmával: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,19-20)
Tehát nemcsak meghívottak vagyunk, hanem küldetésünk is van.
Az evangéliumi megbízásban hármas feladattal küldi Jézus mindenkori tanítványait: a tanítás, a megszentelés és a gyakorlati keresztény élet együttes, szét nem választható feladatával (kerügma, liturgia, diakonia). Ebben együtt kell részt vennünk, mint szolgálati és általános papságban részesültek, s így teljesítjük küldetésünket, többször nézve felfelé, mint szoktunk…
Krisztus a mennybe ment, ott vár ránk Atyjával, de Szentlelke által velünk és bennünk van. Nem tétlenül vár, karba tett kézzel, hanem Vigasztaló Erejével körülvesz, mindig jelen van – a világ végezetéig.
Így kapcsolódik Urunk mennybemenetelének főünnepe Pünkösd ünnepéhez, hiszen ráhangol és bevezeti azt külsőleg, amely bensőnkben megtörténhet – bármikor. Mindig, amikor Jelenlétébe helyezem magam és Szentlelkének erejével töltekezem.
Fenséges örökségben élek.
Milyen gyakorisággal gondolok erre? Mennyire tudatosítom ezt?
Ha rendszeresen figyelek Rá, nem létezik, hogy ez ne hasson meg. Ha pedig meghat, akkor változom és megváltozom: növekszik bennem az új ember a Lélek által. Egyre krisztusibb emberré válhatok...
Sajgó Balázs
Forrás, fotó: Vatican News
