A Szentírásból név szerint ismert három főangyalt ünnepeljük szeptember 29-én. Egyikük neve Mihály (Mikaél), vagyis: „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábriel (Gábriél): „Isten embere”, „az Isten erősnek bizonyult”; a...
A nap szentje
Szent Kozma és Damján
A keleti egyház két nagy szentjéről meglehetősen kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúságot Cirus városának püspökétől, Theodorétosztól kapjuk, aki az 5. század közepén úgy emlékezik meg a két szentről...
Boldog Cassiodorus
Itália történetét a 6. században a keleti gótok uralkodója, Nagy Teoderik (493–526) és I. Jusztiniánusz bizánci császár (527–565) alakja határozta meg. 488 őszén a keleti gótok Teoderik vezetésével elhagyták Alsó...
Szent Gellért
Szentünk azoknak a sorába tartozik, akik nem hazánk földjén látták meg a napvilágot, de életük, működésük és haláluk ide kapcsolja őket. Velence volt a szülőföldje, az a lagúnák szabdalta szigetföld, amelynek első lakói a helyi...
Pietrelcinai Szent Pio
Pio atya Francesco néven, kisbirtokos szülők hét gyermeke közül a negyedikként született az olaszországi Pietrelcinában 1887. május 25-én. Már kisgyermekként részt vett a gazdaság körüli munkában. A bárányok őrzése közben gyakran...
Szent Januáriusz
A dél-itáliai Benevento püspöke, Januarius hatodmagával lett vértanú: Festus, Desiderius, Sossus, Procolus, Eutüchész és Acutius voltak a társai abban a dicsőséges küzdelemben, amelyben a Diocletianus-féle üldözés (284–305)...