2018. szeptember 28. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Kötődés – az éltető erő
A budapesti székhelyű ERGO–Európai Regionális Szervezet szeretettel meghív minden érdeklődőt a Külhoni Magyar Családok Éve székelyföldi rendezvénysorozat keretében sorra kerülő KÖTŐDÉS–AZ ÉLTETŐ ERŐ című pódiumbeszélgetésre, amelyek ma este hat órától Csíksomlyón a Jakab Antal Ház Konferenciatermében tartanak.

Gregorián ének – koncert Kolozsváron
Ma este fél héttől gregorián koncert lesz a kolozsvári Szent Mihály templomban a Schola Transylvanica előadásában. Műsoron híres gregorián művek. Szeretettel várnak mindenkit.

Bibliai alapkurzus Kézdivásárhelyen
Szeptember 28–30. között bibliai alapkurzus lesz Kézdivásárhelyen, az Apor Péter Szakközépiskolában „A te igéd lámpás a lábamnak, és ösvényeimnek fényesség” mottóval. Részletek a hamarosan déli magazinban.

Bérmálás Érsemjénben
Szeptember 30-án, vasárnap délelőtt tizenegy órakor Böcskei László megyéspüspök 49 érsemjéni fiatalnak szolgáltatja ki a keresztény nagykorúság szentségét. A fiatalok felkészítését Nagy János plébános végezte.

Koncert Petrozsényben
A VIII. Hunyad megyei magyar napok alkalmából orgona és szaxofon koncertet tartanak Petrozsényban, a Szent Borbála római katolikus templomban szeptember 30-án, vasárnap este fél héttől. Közreműködnek: Potyó István orgonán és Réman Zoltán szaxofonon. Minden zenekedvelőt várnak.

Kerekasztal beszélgetés Kolozsváron
Az „Üzenetek a szakrálisból” című kiállítás keretében kerekasztal beszélgetés lesz október 1-jén, hétfőn délután 5 órai kezdettel a Szentegyház utca 4. szám. alatt, melynek témája a szakrális/vallásos ihletés a mai művészetekben. Meghívottak: Egyed Emese költő, Laczkó Vass Róbert színművész, Potyó István karnagy, Sabau Trifu Cristina képzőművész, valamint a kiállító művészek, a beszélgetés moderátora Bodó Márta lesz. Várják szeretettel az érdeklődőket.

Búcsúk Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepén
A gyulafehérvári egyházmegyében Székelyudvarhelyen a Lisieux-i Kis Szent Teréz-plébániatemplom búcsúja 2018. október 1-jén, hétfőn délután 5 órakor kezdődik. Az ünnepet három napos lelkigyakorlat előzi meg, a szentmiséket és az elmélkedéseket este fél 7 órától Fülöp László miklósvári plébános tartja. A búcsú meghívott szónoka Urbán Erik ferences testvér, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
Marosszentgyörgyön, a Sarutlan Karmelita Nővérek október 1-jén ünneplik kápolnájuk védőszentjét. Délután 5 órától vesperást énekelnek, majd szentolvasót imádkoznak a hívekkel. A szentmise délután 6 órakor kezdődik.
Marosbogáton a Kis Szent Teréz búcsús szentmise október 7-én, vasárnap délután 4 órakor kezdődik.
A temesvári egyházmegyében a Kis Szent Teréz tiszteletére felszentelt arad-ségai templomban október 1-jén, hétfőn délután fél 6 órától kezdődik a búcsú. A szentmisét az egyházmegye főpásztora Pál József-Csaba mutatja be. A liturgián hálát adnak a 25 éve felépült templomtorony és plébániai központ létezéséért.
A szatmári egyházmegyében szatmárnémeti Pálfalva-úti templom titulusa szintén Kis Szent Teréz. Búcsúját október 1-jén, hétfőn délután 6 órától ünneplik, melyet rádiónk élő adásban közvetít.

Önkéntes találkozók
Kezdetét veszik az októberi önkéntes találkozók, melynek első helyszíne szeptember 30-án a szatmárnémeti Kis Szent Teréz templom, ahol a délelőtti szentmisék végén hallhatnak a Mária rádióról promóciós munkatársunktól. Október 3-án este hat órakor Nagyváradon a rádió épületébe várjuk önkénteseinket. Október 6-án délután négy órától Csíksomlyón a ferences kolostorban lesz a találkozó. A további helyszínekről hírműsorainkban értesítjük önöket.

Körúton a 25 éves Szent Ferenc Alapítvány
Hála körutat tart október 1–7. között a dévai Szent Ferenc Alapítvány névadójának, Szent Ferencnek, az elmúlt 25 évért. Hívnak mindenkit imádkozni, énekelni, hálát adni a Jóistennek és az Ő alázatos szolgájának, Assisi Szent Ferencnek. A körút állomásait a magnificat.ro internetes portálon találják.

Catholic Expo 2018
Kolozsváron, az Expo Transilvania kiállítási csarnokban lesz Délkelet-Európa legnagyobb egyházi vásárára, a Catholic Expo. A Catholic Expo-t kétévente szervezik meg Kolozsváron s a hazai katolikusoknak szól. A kiállításon vallásos tárgyak, kellékek, templomi berendezések tekinthetők meg olaszországi, lengyelországi, magyarországi, romániai és ausztriai kiállítók jóvoltából. A kiállítás október 4–6. között látogatható délelőtt 10 és este 7 óra között. A rendezők minden érdeklődőt várnak.

Időjárás: Ma ragyogó napos, nyugodt időre készülhetünk, csak kevés felhő lehet az égen, esni nem fog, néhol északon támadhat fel átmenetileg a légmozgás, délutánra országszerte 20 fok fölé emelkedik. Holnap egy újabb hidegfront rontja el az időt, éjjel megnövekszik a felhőzet és reggel észak felől többfelé elered az eső. Záporok, sőt zivatar is kialakulhat. A front jelentős csapadékot nem hoz, délutánra már többfelé  kisüt a nap. Északnyugatira fordul a szél. Néhány fokkal ismét lehűl a levegő, 12–19 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2018. szeptember 28.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a gyergyószentmiklósi Szent István-templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, imádjuk Őt és engedjük, hogy jelenléte betöltse szívünket, egész lényünket.

Gregorián ének – koncert Kolozsváron
Ma este fél héttől gregorián koncert lesz a kolozsvári Szent Mihály templomban a Schola Transylvanica előadásában. Műsoron híres gregorián művek. Szeretettel várnak mindenkit.

Bibliai alapkurzus Kézdivásárhelyen
Szeptember 28-ka és 30-ka között bibliai alapkurzus lesz Kézdivásárhelyen, az Apor Péter Szakközépiskolában „A te igéd lámpás a lábamnak, és ösvényeimnek fényesség” mottóval. Jelentkezni a 0752 900 888-as telefonszámon vagy az orsolyamagos@gmail.com e-mail-címen lehet.

Könyvbemutató Csíksomlyón
A csíksomlyói kegytemplomban szeptember 30-án, a délelőtt fél 11 órakor kezdődő szentmise után bemutatják Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó a népi vallásosságban című kötetét a szerző jelenlétében. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Szent Ferenc ünnepe
A temesvári egyházmegyében a ferencfalvi római katolikus templomot Assisi Szent Ferenc tiszteletére 1861-ben szentelte fel Bonnaz Sándor püspök. A templombúcsút szeptember 30-án, vasárnap ünnepli a közösség. A szentmise délután három órakor kezdődik. A liturgiát követően resicabányai és tiroli néptáncosok lépnek fel.

Termény megáldása Érmihályfalván
Az érmihályfalvi Dióverő Nagyvásáron ünnepélyes szertartás keretében adnak hálát az érmelléki hívek az idei termésért és kérik Isten áldását a betakarított terményekre. A szeptember 30-án, vasárnap délután 5 órakor tartandó szertartáson részt vesz Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is.

Koncert Petrozsényben
A VIII. Hunyad megyei magyar napok alkalmából orgona és szaxofon koncertet tartanak Petrozsényban, a Szent Borbála római katolikus templomban szeptember 30-án, vasárnap este fél héttől. Közreműködnek: Potyó István orgonán és Réman Zoltán szaxofonon. Minden zenekedvelőt várnak.

Kerekasztal beszélgetés Kolozsváron
Az „Üzenetek a szakrálisból” című kiállítás keretében kerekasztal beszélgetés lesz október 1-jén, hétfőn délután 5 órai kezdettel a Szentegyház utca 4. szám. alatt, melynek témája a szakrális/vallásos ihletés a mai művészetekben. Meghívottak: Egyed Emese költő, Laczkó Vass Róbert színművész, Potyó István karnagy, Sabau Trifu Cristina képzőművész, valamint a kiállító művészek, a beszélgetés moderátora Bodó Márta lesz. Várnak minden érdeklődőt.

Catholic Expo 2018
Kolozsváron, az Expo Transilvania kiállítási csarnokban lesz Délkelet-Európa legnagyobb egyházi vásárára, a Catholic Expo. A Catholic Expo-t kétévente szervezik meg Kolozsváron s a hazai katolikusoknak szól. A kiállításon vallásos tárgyak, kellékek, templomi berendezések tekinthetők meg olaszországi, lengyelországi, magyarországi, romániai és ausztriai kiállítók jóvoltából. A kiállítás október 4–6. között látogatható délelőtt 10 és este 7 óra között. A rendezők minden érdeklődőt várnak.

Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Október 5–6. között lelkigyakorlatot tartanak orvosok és orvostanhallgatók részére a székelyudvarhelyi Szent Pio lelkigyakorlatos házban, „Értelem és hit, tudomány és istenhit kapcsolata az orvos életében” mottóval. Meghívott előadók Kellermayer Miklós emeritus orvos professzor és Bakó Béla Pál atya, ferences szerzetes. Jelentkezni október 1-ig lehet. Bővebb információk a 0266 210 537-es és a 0755 489 743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail-címen kaphatók.

Együtt a fogyatékkal élőkért konferencia
A Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal élőket támogató programja október 2. és 6-ka között tizenkettedik alkalommal szervezi meg Csíkszeredában az Együtt a fogyatékkal élőkért konferenciát az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában „Különleges vagyok, befogadtok?” mottóval. A segítő szakmában dolgozó szervezetek munkatársait, szakembereket, szülőket és fogyatékkal élőket megszólító rendezvény központi témája a speciális nevelési igényű gyerekek és fiatalok elfogadása/befogadása.

A Bonus Pastor Alapítvány Országos Találkozója
Október 5–7. között Kovászna-Vajnafalván rendezik meg a Bonus Pastor Alapítvány őszi Országos Találkozóját, melynek mottója „Több a sok(k)nál! 25 éve együtt a szabadító öröm útján!” Részvételi díj 150 lej. Jelentkezni még a mai nap folyamán lehet a következő telefonszámok egyikén: 0757-489778 vagy 0744-237945.

Időjárás: Ma ragyogó napos, nyugodt időre készülhetünk,  csak kevés felhő lehet az égen, esni nem fog, néhol északon támadhat fel átmenetileg a légmozgás. Bár csípős hajnalra ébredtünk, erősödik a nappali felmelegedés, délutánra országszerte 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, többfelé számolhatunk 21-24 fokos maximumokkal.

MRE – Hírszolgálat, 2018. szeptember 28.

About the author

maradmin

Leave a Comment